Cristian Varela a földkerekség egyik legtechnikásabb DJ-je. Kisujjában van a szakma, gond nélkül zenél egyszerre négy lemezjátszón is. Egy zseni, aki nem csak az elektronikához ért. Több, mint három évtizedet töltött már el a pályán. Hosszú idő után zenél újra Budapesten. A júliusi fellépését családi okokra hivatkozva le kellett mondani. Pénteken azonban jön a pótlás!

Cristian Varela már kisgyerek korában zongorázni tanult. 10 éves volt, amikor a bátyja megismertette az elektronikus zenével. Olyan nagyszerű előadók által, mint a Kraftwerk, Front 242, Vangelis, Jean-Michel Jarre és a Depeche Mode. Első szárnypróbálgatásait is a bátyjának köszönheti, aki szintén DJ-zett. Cristian is elkezdett lemezeket vásárolni. A legkülönfélébb stílusokból válogatta össze a zenei repertoárt, melyeket aztán egymással összemixelt.

Marco Bailey-vel közösen 1999-ben alapították meg saját kiadójukat, a Pornographic Records-ot. Ekkoriban még igen csak underground stílusnak számított a techno, ők pedig a kiadónak egy olyan nevet szerettek volna találni, ami egyből felkelti az érdeklődést. Úgy tűnik, ez sikerült is nekik.

Cristian Varela számára nem lesz ismeretlen a hazai közönség, hiszen korábban fellépett már a Mayday-en, a sárospataki Highlander-ben, a kiskunmajsai Alcatraz-ban, a sárándi M47-ben, a budapesti klubok közül pedig a Corvin Club-ban és a The Groove Club-ban is.

A Technokunst által hosztolt holnapi esemény a Budapest Park – Dzsungel színpadán kerül megrendezésre, este 10-től reggel 4-ig. A megfelelő fel- illetve levezetésért a két házigazda, Isu és Dork, valamint DJ Budai fog gondoskodni. Érdemes egyébként már az esti koncertre is jegyet vásárolni, hiszen a Carson Coma lesz a nagyszínpadon!

Esemény: https://www.facebook.com/events/501503215801419
Jegyek: https://www.budapestpark.hu/events/nights-of-bpp-09-20-tesco-disco-technokunst-purple-disco-machine-album-releaase-party-20240920