A Verknipt a világ elsőszámú eseménye a hardtechno / industrial / rave szegmensben. A Hollandiából indult rendezvénysorozat februárban debütált Magyarországon, és akkora sikerrel indult egyből, hogy alig fél év elteltével máris itt a folytatás.

A szervezők elmondása szerint a hazai közönség pedig pillanatok alatt belopta magát a szívükbe. A magyarok ugyanis állítólag még a hollandokénál is intenzívebben élik meg a pillanatot, hatalmas lelkesedéssel és vehemenciával vetettétek bele magatokat az esemény sűrűjébe. A budapesti közönség jelesre vizsgázott. A lassan építkező szetteket és a gyors tempóváltásokat is nyitottan fogadtátok, akárcsak a zenei határok feszegetését, ami még nagyobb szabadságot ad a szervezőknek a line up összeállítását illetően.

Az október 5-i fellépők között aktuális nemzetközi közönségkedvenceket és itthon még kevésbé ismert, ám globálisan már egyre nagyobb ismertséget szerző, feltörekvő neveket egyaránt találunk. A techno legkeményebb hangzásvilágát bemutatva, ám mégis a spektrum különböző szegletéből válogatva, a hazai közönség ízlésével rezonálva.

6ejou [live], Anxhela, CARV, KARAH, KØZLØV, Luca Agnelli, Luciid, Onlynumbers, Shlømo és Xenia neve jelzi azt, hogy sikerült megtalálni ezt az egyensúlyt, a hazai körítésről pedig ezúttal Kamafaka b2b Technokool fog gondoskodni. Utóbbiakban az is közös, hogy már mindketten zenéltek a HÖR adásában, rajtuk kívül ezt még nem sokan mondhatják el magukról a magyar dj-k közül.

Az már előre borítékolható, hogy ez lesz Budapesten az ősz egyik legnagyobb szabású elektronikus zenei rendezvénye. A magas BPM-tartományok mellett egészen különleges látványvilágban lehet részünk, ahogyan azt már megszokhattuk a Verknipt szervezőitől, akik a februári party sikere után ezúttal még mélyebb kapcsolatba szeretnének kerülni a budapesti közönséggel.


Az energiaszint már az elejétől kezdve a legmagasabb hőfokon fog égni, ha te is részese szeretnél lenni ennek az egész napos utazásnak, akkor itt a helyed!

Ne felejtsd, hogy a Verknipt nappali esemény, ami azt jelenti, hogy a buli helyszínéül szolgáló
Hungexpoban már délben felcsendül a zene, ami egészen éjfélig fog tartani.

A jegyértékesítés megkezdődött. Nem érdemes sokáig halogatni a vásárlást, ugyanis már a negyedik körös belépők futnak.
Figyeld a Verknipt és a primate.hu csatornáit, hiszen hamarosan újabb infókkal jelentkezünk!

Esemény: https://www.facebook.com/events/990565652617030
Jegyek: https://ticket.deadcode.hu/rendezveny/verknipt-hungary-budapest-october-5