Idén ősszel sokszínű elektronikus zenei produkciók érkeznek a Zene Házába: a szcéna évtizedek óta alkotó, ikonikus zenészei, akik közül többen első alkalommal lépnek fel Magyarországon. Októberben a kortárs basszuszene megkerülhetetlen alakjai: a skót Kode9 és a brit Lee Gamble live act-je dübörög majd a ház masszív hangrendszerén, novemberben a techno szülőföldjéről, Detroitból látják vendégül Rod Modell Deepchord formációját, januárban pedig az IDM műfajának egyik alapító atyja, Mike Paradinas, azaz µ-Ziq élő audiovizuális műsorral debütál a hazai közönség előtt. 
 
Október 4-én a Hyperdub és UIQ kiadók fejei: Kode9 (SCO) és Lee Gamble (GBR) lépnek fel a Zene Házában, előbbi live acttel, utóbbi általában is először hallható élőben itthon. A klubest kellő fel- és levezetéséről a hazai alkotók közül a dobgépvirtuóz AIWA és a sokféle stílusból merítő asvany gondoskodik.  

A brit dubstep szcéna központi alakjaként Kode9 munkássága jelentősen befolyásolta a kortárs basszuszene hangzását és fejlődését. Korai munkái, valamint a Hyperdub kiadványai megalapozták a műfaj sötét, rideg, urbánus, mégis egyszerre zen esztétikáját. Egyaránt inspirálódik a jungle, footwork, UK garage és gqom stílusjegyeiből, gyakran dolgozza fel a nagyvárosi hanyatlás, izoláció és társadalmi egyenlőtlenség témáit.  

A birminghami származású, Londonban élő Lee Gamble az elektronikus tánczene kísérletező szellemű művésze, a UIQ kiadó alapítója. Fiatal DJ-ként jungle zenékkel kezdte különböző szigetországi kalózrádióknál, majd Lee az ezredforduló környékén fedezte fel a számítógépes zene és a digitális zaj kimeríthetetlen eszköztárát. Lee munkásságára jellemző a komplex sound design, a mély, magával ragadó ritmusok és intim ambient fátylak elbűvölő elegye, több absztrakt, hangszoborszerű kiadást is magáénak tudhat. Legutóbbi albuma a Models (2023) Kode9 kiadójánál, a Hyperdubnál látott napvilágot. 

A dupla live act-et a hazai szcénából AIWA és asvany színesíti. AIWA vagyis Nadhazi Lajos élő, improvizatív, tánczenei motívumok repetíciójából felépülő zenéje valahol a kísérleti elektronika határán, az ambient-dub-basszuszenék metszetén helyezkedik el. Asvany DJ-szettjeit nehéz lenne szavakba önteni, műfajtalan és végletekig érzelmes hibrid klubzene, ambient gabber, breakcore foszlányok népzenébe oltva, váratlan popzenei részletekkel.  

November 1-jén a Technokunsttal közös szervezésben megvalósuló esten a kilencvenes évek eleje óta alkotó producer, Rod Modell Deepchord formációjának live act-je tölti meg különleges, álomszerű hangszőnyegekkel és táncra hívó techno ütemekkel a Ház koncerttermét, hazai oldalról Gryllus Ábris felvezetőjével. A Deepchord hangzását a berlini Basic Channel világával rokonítják, de a tengerentúli, detroiti hatás egyedi világot kreál megjelenéseinek.  Deepchord kiadványai kezdetben a saját kiadójuk, az Echospace címke alatt voltak elérhetőek, de Rod munkái a 2000-es évek végétől az Astral Industries és a Soma kiadványait is bővítik. 

Január 31-én ismét egy élő legenda érkezik a Zene Házába: Mike Paradinas, azaz µ-Ziq az elektronikus zene ikonikus alakja, a Planet Mu kiadó vezetője, az intelligens tánczene (IDM) műfajának egyik alapító atyja élő, audiovizuális műsorral debütál Magyarországon. A multiszenzoros klubesten az agytekervények kellő bemelegítéséről Mesterházy és Nemerov gondoskodnak. µ-Ziq Aphex Twin és Squarepusher mellett az IDM egyik legfőbb úttörőjének számít, a műfaj elkötelezett protagonistája és innovátora, munkája megkerülhetetlen minden, zenei határokat feszegető (agy)táncos számára. Mike azon ritka zenészek egyike, aki évtizedeken keresztül képes művészileg megújulni (közben kiadót vezetni), mégis markáns, érzelmes-dallamos stílusa révén azonnal felismerhető marad, tökéletes példa erre a 2024-es Grush című albuma is.