Második alkalommal készül Budapestre a világ jelenlegi legnagyobb hardtechno / industrial / rave eseménysorozata. Az már előre borítékolható, hogy a Hungexpoban megrendezett 12 órás nappali party lesz az ősz egyik legnagyobb szabású elektronikus zenei rendezvénye a fővárosban.
Az október 5-i fellépők között aktuális nemzetközi közönségkedvenceket és itthon még kevésbé ismert, ám globálisan már egyre nagyobb ismertséget szerző, feltörekvő neveket egyaránt találunk. A techno legkeményebb hangzásvilágát bemutatva, ám mégis a spektrum különböző szegletéből válogatva, a hazai közönség ízlésével rezonálva.6ejou [live], Anxhela, CARV, KARAH, KØZLØV, Luca Agnelli, Luciid, Onlynumbers, Shlømo és Xenia neve jelzi azt, hogy sikerült megtalálni ezt az egyensúlyt, a hazai körítésről pedig ezúttal Kamafaka b2b Technokool fog gondoskodni. Az alábbian a 12 fellépő munkásságát fogjuk részletesebben bemutatni.
6EJOU
Igazán sűrű a francia dj / producer naptára mostanában, ő az egyik legfelkapottabb név a hardtechno szegmensben. A hazai közönség előtt sem ismeretlen, nyáron már fellépett Magyarországon egy hybrid szettel, most azonban 100% live-ban fog zenélni!
ANXHELA
Az 1999-es születésű Anxhela Daci Berlinből érkezik. Tinédzser kora óta különleges érzéke van az elektronikus zenéhez, 15 éves kora óta a techno elkötelezett híve. Keményvonalas hangzását erős trance és acid hatások jellemzik, energetikus szettjei az erő és intenzitás szinonímája. Októberben az Amsterdam Dance Event-en is zenélni fog.
CARV
Frankfurtból érkezik. Jellegzetes maszkja mögött egy „emberi lény megbotránkoztató és kegyetlen változata rejlik, aki a keményebb stílusok sajátos értelmezését mutatja be” egyre nagyobb számú rajongótáborának. Szettjeiben csak saját zenéket játszik, nemrég indította el saját kiadóját, a Masked Rules-t.
KARAH
A rotterdami illetőségű Karah a februári Verknipt alkalmából mutatkozott be a budapesti közönség előtt. Zenéi senkit nem kímélnek, kompromisszumok nélküli energiát sugároznak a táncparkettre. Soha nem éri be a jóval, mindig a tökéletességre törekszik, ami az általa indított Falsive Records kiadványain is egyből szembe köszön.
KøZLøV
Párizs közelében született, 22 éves korában indult a karrierje. Kamaszkora óta szenvedélye az elektronikus zene, miután egy horvátországi fesztiválon felfedezte magának a technot. A műfaj legkeményebb oldalát kutatva jelenteti meg produkcióit olyan nagynevű kiadókon keresztül, mint például az ARTS, Green Fetish Records, OMEN Recordings és a Gomboc Records.
LUCA AGNELLI
Nem ismeretlen számára a hazai közönség, hiszen korábban zenélt már például a kiskunhalasi Dance Tuning-ban is. akkoriban még azonban még sokkal visszafogottabb BPM-számon. Az olasz, egészen pontosan toszkán dj / producer hangzásvilága folyamatosan fejlődik, mindig új célokat és kihívásokat keresve, szokatlan utakon kísérletezve, innovatív nyelveket megalkotva.
LUCIID
Az ír dj / producer a 2023-as év egyik legnagyobb felfedezettje. A torz kick-ek és szintetizátorok által megtört hatalmas energiával teli szerzeményei rendre visszaköszönnek a stílus legnagyobbjainak (mint pl. Nico Moreno, Amelie Lens, Kobosil és 999999999) szettjeiben.
ONLYNUMBERS
Az eufória, az ütős hangszerek és a kemény techno elemeit ötvöző Onlynumbers Franciaországban látta meg a napvilágot, jelenleg Csehországban él. Produkcióit lélekemelő energia tölti meg, a közönség pedig maradandó élményekkel távozik, bárhol is jár a világban.
SHLøMO
A hazai közönség egyik kedvence. A francia dj / producer 2013-ban jelentette meg első saját zenéjét, az ambient és proper techno különleges egyvelegét alkotta. 2017-ben például az A38-on is fellépett a Technokunst meghívására. Hangzásvilága azóta sokat változott, kb. öt évvel ezelőtt váltott egy radikálisabb, keményebb vonalra. Nem sokkal később pedig már a szintén párizsi illetőségű Possession rezidenseként üdvözölhettük. 2020-ben megalapította saját kiadóját (SAIKE), és ugyanebben az évben indította DJ Hadone-nal a „Viper Diva” névre hallgató formációt, ami 2022-ig volt aktív.
XENIA
Ukrajnából származik, korábban az acid állt hozzá a legközelebb, majd tért át az egyre keményebb hangzásvilág felé. Idén alapította meg saját kiadóját, a „Fire Mode”-t, az indusztriális techno határainak feszegetését tűzte ki célul. Xenia dj-ként bejárta már az összes kontinenst, Ausztráliától Brazíliáig, Európától Dél-Afrikáig, Thaiföldtől Dél-Amerikáig.
KAMAFAKA b2b TECHNOKOOL
Bárhol is jár a Verknipt a világban, mindig teret ad helyi előadóknak is, akiket ezúttal két budapesti dj, Kamafaka és Technokool fog képviselni. Közös bennük, hogy mindketten szerepeltek már a HÖR élő adásában, amit rajtuk kívül eddig nem sok magyar tudta elmondani. Mindketten a No Fear nevű kollektíva tagjai, akik szombaton b2b produkcióval lépnek a Verknipt közönsége elé.
A jegyértékesítés megkezdődött. Nem érdemes sokáig halogatni a vásárlást, ugyanis már a negyedik körös belépők futnak.
Figyeld a Verknipt és a primate.hu csatornáit, hiszen hamarosan újabb infókkal jelentkezünk!
Esemény: https://www.facebook.com/events/990565652617030
Jegyek: https://ticket.deadcode.hu/rendezveny/verknipt-hungary-budapest-october-5
Comments are closed for this post.