Bár hétről-hétre csak kapkodjuk a fejünket annyi esemény lát napvilágot és sokszor nem is tudjuk, hova induljunk el az éjszakába. Azonban most hétvégén az Óbudai Harisnyagyárban egy kihagyhatatlan esemény kerül megrendezésre. A Minimal Art Family és az ETEM megint kitett magáért, ugyanis egy komplex, egész napos zenei, gasztronómiai és kulturális eseménnyel készülnek nekünk.

Nem is emlékszünk, hogy voltunk-e már valaha ilyen eseményen, ahol az elektronikus zene mellett élvezhetjük az egyedi, kézműves söröket, finomakat ehetünk-ihatunk, egy fotókiállítás és egy gyárséta keretein belül körbejárhatjuk a történelmi, immár 100 éves Harisnyagyár történetét és betekintést nyerhetünk olyan elzárt helyekre is, amik a hétköznapi emberek elől el vannak zárva.

Vágjunk is bele és nézzük meg részletesen, mi is várható október 5-én a MAF teraszon és a Fabrika klub székhelyén.

Zene

A zenei programot a Tripnik Kollektíva csapata indítja el a teraszon, a rájuk jellemző fiatalos, lendületes, energikus zenékkel. Őket követi Jäger, az egyik házigazda, akit biztosan nem kell már bemutatnunk nektek. A fenti program csúcspontja egy igazi nagyágyú, Grema, akinek a stúdiója ugyancsak a telepen helyezkedik el.

Este 10 után a rendezvény a Fabrika pincéjében folytatódik az ETEM 1 éves szülinapjával

Nagyon szép emlékeink vannak a bulisorozat estéiről. Dorota elárulta, továbbra sincs megállás, fő cél, hogy a kihalóban lévő, minőségi technot és az ezáltal képviselt értékeket újra megmutassuk, és visszahozzuk az ejszakákba. 

Az estét a Noiseberg live duó indítja el, akik nem mellesleg a kezdés előtti órákban egy interaktív, kütyü simogató workshoppal várnak minden érdeklődőt, de erről bővebben még olvashattok. 

A live act után a Synapse két tagja, Kinga és ML91 b2b szettje veszi át a terepet. Őket követi Lensky, az estét pedig a másik házigazda, Dorota zárja.

Kiállítás

Sokunk számára a Fabrika klub csodás emlékeket hordoz, ezért éltünk a lehetőséggel, hogy a klub, 5 éves fennállása alatt készült képeiből egy állandó kiállítást nyissunk meg. Az objektív látásmódot, amin keresztül visszatekintünk a múltba, Buruzs Petra képein keresztül történik. Lesznek még soha nem publikált képek, epic pillanatok és talán még ti is visszaköszöntök a képekről.

Gondoljunk a bűnös élvezetekre is, adjunk teret a hedonizmusnak és felejtsük el a diétát !

Ugyanis Lensky, akit este a Fabrikában fogtok zenélni hallani, délután 2 órától a Maister Brewery kézműves söreivel települ ki.

A szlovén kézműves sör története a tulajdonos, Janez Skok szenvedélyének eredménye. A főzde csapatához szorosan hozzátartozik már régóta Dejan Kolarovski „Danny”, aki a Maister Brewery egyik kiemelkedően finom, porter kézművessörén is megtalálható, mint recept gazda.

A fogyasztók sláger terméke a Gallus PILS,  ezt követi szorosan a leghíresebb single hop Pale Ale-jük a szlovén matematikusról elnevezett zseniális VEGA. A sort az IPA típusú General Maister és Linhart, illetve a Novy- New England IPA.

A rendezvényen lehetőség lesz mindezeket megtapasztalni és róluk beszélgetni is, lazán és kötetlenül.

Workshop

Az állandó kiállítás mellett, este 8-tól kezdetét veszi a Játszóterem, ami egy interaktív, kütyü simogató workshop, GeriQ és Dr. Zoidberg moderálásával. 

Most lesz alkalmatok betekintést nyerni a kulisszák mögé, megismerkedni analóg és moduláris hangszerekkel, hogy hogyan is lehet számítógép és rekordbox mellőzésével zenélni. Keszüljetek közös jammelésre, beszélgetésre, legyetek nyitottak és éljetek ezzel a lehetőséggel, mert ez nem sokszor adódik meg. 

A művészek egymással szembe, a tánctér közepére építik fel set-upjukat. Így a buli kezdetekor is testközelből folyhatunk bele a live-actbe. 

 Tartalmas napnak nézünk elébe, így azt javasoljuk, nyitásra érjetek ide, mert lesz bőven elfoglaltság.

Az esemény regisztrációt követően ingyenesen látogatható: https://forms.gle/KnfDf3YeKnGTHW1n9 

Aki pedig szeretné támogatni ezt a kezdeményezést és a srácok munkáját, hogy a jövőben is ilyen tartalmas programok legyenek, azt pedig ezen a linken tudjátok: https://cooltix.hu/event/66d57e9798a35a5dfe2a3c45. A támogatók Fabrikás, MAF-os és ETEM-es ajándékcsomagot kapnak az eseményen.