Sasha (Alexander Coe) kétségtelenül az elektronikus zene meghatározó alakja: DJ-ként és producerként is kiemelkedő alkotások fűződnek a nevéhez. Gondoljunk csak a Global Underground mixsorozatának San Francisco és Ibiza lemezeire, az Xpander című klasszikusra vagy az Involver mixalbumokra.
Az első szerzői albuma 1994-ben jelent meg The Qat Collection címmel, ezt követte 2002-ben a progresszív hangzásba új elemeket beemelő Airdrawndagger. A harmadik lemeze, a Scene Delete 2016-ban került kiadásra. Hazánkban kevés visszhangot kapott, pedig jól megmutatja, hogy Sasha egy sokoldalú, kreatív és magas színvonalon alkotó művész. A Scene Delete a Night Time Stories kiadó gondozásában került az elektronikus zene világába, bár ennél tágabb terekben értelmezhetőek a rajta szereplő szerzemények, hiszen egy képzeletbeli film zenéjét kapjuk Sashatól.
A negyedik szerzői albuma Da Vinci Genius néven ismét a Night Time Stories-nál jelenik meg. Sasha ezúttal is különleges, az elektronikus tánczenétől távolabbi dimenziókban tevékenykedett. Az inspirációt a reneszánsz polihisztor, Leonardo Da Vinci jelentette számára, illetve olyan filmzenék, amelyek már korábban is hatással voltak az elektronikus zenére. A lemez hangzásvilágát a klasszikus zene különböző elemei is meghatározzák.
A Da Vinci Genius november 29-én lesz elérhető, de már most belehallgathatunk néhány részletébe. Az album egyik száma, a Super Hero enyhén széttöredezett ütemekre és játékos dallamokra épít. Szinte a kísérleti elektronikus zene hangzásvilága elevenedik meg benne: a Plaid és az Autechre korai szerzeményei. A Mosaic című szám pedig filmzeneként értelmezhető történetmesélésével és mély dallamaival.
Sasha egyértelműen kilépett az elektronikus tánczene kereteiből. A Da Vinci Genius a Scene Delete-hez hasonlóan a walesi előadó stílusokat és műfajokat áthidaló zsenialitását fogja megmutatni.
A lemez számait bemutató hivatalos minimix itt érhető el.
Comments are closed for this post.