Vladislow-ot már egészen pici gyerekként rabul ejtette az elektronikus zene. Aztán úgy jó 20 évvel ezelőtt már ő maga is elkezdett a számítógépén zenéket írni. Azonban egy analóg live videó mindent megváltoztatott. Onnantól kezdve ő maga is elkezdte gyűjtögetni a vasakat, és már jócskán elmúlt 40, amikor először kiállt saját élő improvizációs produkciójával, amit azóta több budapesti klubban, és kisebb fesztiválokon is bemutatott már. Hangzásvilága teljesen egyedi, egyre többen ismerik a nevét külföldön is. Műfajilag ambient techno-ként lehetne bekategorizálni, amit az electro és acid elemeivel ötvöz. Előadásainak középpontjában a pillanat megélése és az improvizáció áll. A gyökerekhez visszanyúlva többnyire analóg hangszereket használ live fellépései során.
Mesélj magadról! Milyen kapcsolódásod van a zenével? Hogyan és mikor jött az ötlet, hogy live act-ezz?
Szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan korban születtem ahol az elektronikus zene és kultúrája velem együtt nőtt föl. Kezdetben úgy 2005-től számítógépen írtam zenéket hobbi szinten, a zajzenétől kezdve, a Chill out-on keresztül a Jungle-ig, mindenbe belekóstoltam. Ez közel 10 évig tartott. Egészen addig amíg bele nem futottam egy videóba 2015-ben. Amin Sebastian Mullaert és Marcus Henriksson zenélt az egykori Minilogue formációban. Sebastian stúdiójában, ahol rengeteg szintetizátor, dobgép, és effekt pedálokon Live-oztak. Tetszett amit csináltak és ahogyan csinálták. Na ott valami bekattant nálam!!! 🙂 Ezt akarom csinálni és így! Mondtam magamban. Ezután elkezdtem tanulmányozni a hardveres világot, és félre rakosgatni pénzt. Az igazi áttörést az analóg szintetizátorok hozták el. Az a szabadság, amit ezek a hangszerek adnak, egyszerűen magával ragadott. Az improvizáció lehetősége, hogy minden előadás egyedi legyen, ez az, ami igazán megfogott.
Mesélj az eszközparkodról! Hogyan épül fel a szetted? Hogyan jellemeznéd a hangzásvilágodat?
A szettem alapját analóg szintetizátorok, dobgép egy sequencer és egy analóg keverő alkotják. Ezek mellett néha effektpedált, és samplert is használok, hogy a hangzást még változatosabbá tegyem. Az első eszközöm egy Korg Electribe 2 volt. Amin konkrétan a fizikai játékot tanultam meg. Vannak kedvenceim is, mint például a Korg Minilogue XD ami egy Poli szinti, imádom hangját nagyszerű atmoszférákat lehet vele teremteni. Amúgy vicces, hogy a nevében benne van az együttes neve, ami miatt elkezdtem élő improvizált elektronikus zenét játszani. 🙂 Az eszközparkot folyamatosan építgetem. Ez természetesen pénztárca függő 🙂 (sajnos)
A stílusomat leginkább Ambient Techno-nak mondanám ha valaki címkézni szeretné . Tartalmaz Acid-es témákat, fellelhető benne az Electro. Vannak tört ütemek, épp mihez van kedvem az adott pillanatban.
A hangzásvilágom szerintem egyre jobban hasonlít azokra az érzésekre amik bennem vannak, és amit a külvilágfelé szeretnék közvetíteni. Tartalmaz keményebb ütemeket néha piszkos ijesztő hangokat, lágyabb szárnyaló atmoszférát kissé filmzenés beütéssel. De vannak néha kissé fura ütemek és poliritmikák, amiknek elő kell jönni néha.
Milyen hazai és nemzetközi előadók inspriálnak?
Gyermekkoromban nagy hatással voltak rám olyan előadók, mint Kraftwerk, Vangelis, Tangerine Dream, Jean-Michel Jarre később a Massive Attack, Björk és Radiohead. Zenéjükben megtaláltam azt a mélységet, a kísérletező szellemet, ami engem is inspirál. Az elmúlt években leginkább külföldi előadókat hallgattam. Akik mostanában inspirálnak, egy egy jól sikerült szettel, előadással pld: Oscar Mulero, Dasha Rush, Rodhad, Lady Starlight, Marron, Rüfüs Du Sol, Stimming, Kiasmos. A hazai elektronikus zenei színtérből is számos tehetséges előadót követek mint például Bernáthy, Cardwell, Zságer Balázs. És van pár előadó akikkel játszottam már egy színpadon. És nagyon szívesen hallgatom vissza Nova Gravity, Smole, és a Lava Lava (fiúk) Tolo, Falcao mixeit is. Mert nagyon inspirálók számomra.
Mi volt a leghasznosabb tanács, amit kaptál a zenélés kapcsán?
A legfontosabb tanács, amit kaptam? Nem nagyon kaptam. De ha összegezni kellene a tapasztalataimat , talán az hogy csináljam, és mutassam meg magam olyannak amilyen vagyok. Mások azt, hogy legyek kitartó és ne adjam fel az álmaimat. A zeneiparban sok kihívás vár az emberre, de ha igazán szeretjük azt, amit csinálunk, akkor képesek vagyunk átvészelni minden nehézséget.
Hogy érzed magad a pultban? Milyen tapasztalatokat szereztél a fellépések során?
Fontos a közönség visszajelzése, hogy kézzel foghatóvá válnak azok az érzések melyeket a zeném álltál megpróbalok közvetíteni. Az a célom, hogy utaztassam őket minden alkalommal amikor engem hallgatnak.
A fellépések után mindig van rá mód hogy beszélgessek a közönséggel, és ez fontos is a számomra hogy interakció történjen.
Mi a célod a zenéléssel?
Elsődleges célom, hogy örömet okozzon nekem amit csinálok. Kimondhatatlanul jó érzés improvizált elektronikus zenét csinálni. Egy teljesen más állapotban vagyok akkor, az a flow élmény ami magával ragad a hangok játékával, leírhatatlan érzés! Célom, hogy minél több emberhez eljussak a zenémmel, hogy megoszthassam velük azt az örömöt, amit az improvizáció, a pillanat megélése ad. A közönséget magammal akarom vinni egy belső utazásra. Amit az előadásom alatt együtt élünk meg abban az adott pillanatban, egy frekvencián rezegjünk.
Milyen terveid vannak a jövőt illetően? Saját trackek elkészítésében is gondolkodsz? Van olyan helyszín, ahol szívesen fellépnél?
Sajnos nem sok zenét raktam fel a netre. Mert 95%-ban improvizáltak a temáim. Évek óta szeretnék kiadni legalább egy EP-t. Piszkálnak is miatta szépen az ismerősök és a követőim is. Valahogy nem jutott rá idő. De most már 2025-re próbálom össze hozni. Ígérem! Van jó pár helyszín ahol nagyon szívesen fellépnék. Kisebb fesztiválokon is. Idén játszottam második alkalommal a Babar fesztiválon. Fantasztikus élmény volt számomra !
Vannak álmok is, mint például OZORA, DAAD, Kolorádó.
Szeretnék rendszeresen fellépni, új helyszíneket felfedezni, és új közönséggel találkozni. Régóta szeretnék külső helyszínen készíteni egy Live session-t. Ahol a környezet, a hangok és a fények harmóniát alkotnak. Mikor időm engedi minden lehetőséget megragadok, hogy távolabb legyek a stresszel és feszültséggel átitatott nyüzsgő terektől. És egy csöndesebb atmoszférában legyek. Szeretek a természetben sétálni, a Dunaparton, vagy régi épületekben, gyártelepek közelében. Egy időben hajnalban jártam dolgozni amikor még a város aludt, volt hogy korábban indultam el, hogy csináljak képeket a kihalt utcákról. Ezek mind inspirálóan hatnak rám.
Terveim közt szerepel az is, hogy hozzám hasonló előadókkal dolgozzam együtt és alkossunk jó dolgokat, és népszerűsítsük az élő improvizált elektronikus zenét.
Vladislow az összes közösségi oldalon aktív, érdemes bekövetni Instán, vagy felkeresni a Youtube és Soundcloud csatornáját, amiket erre a linkre kattintva találsz meg!
Comments are closed for this post.