Horváth Krisztián, azaz Chriss Ronson a hazai elektronikus zenei világ ikonikus alakja. Neve számtalan magyarországi klubbal, fesztivállal, rendezvénysorozattal és zenei produkcióval forrt össze, de olyan kultikus helyeken is fellépett már, mint a londoni Fabric és Ministry of Sound. Az első inspirációkról, karrierjének meghatározó élményeiről, terveiről és töretlen lelkesedéséről mesélt nekünk.

Nemrégiben két rendezvényen is Sasha előtt játszottál: Pécsett és Budapesten. Milyenek voltak ezek a bulik?

Egyszerűen fantasztikusak! 1995 környékén, amikor elkezdtem a DJ-zéssel foglalkozni, Sasha már akkor is az egyik legnagyobb inspirációm volt. Az ő munkássága mindig is hatalmas hatással volt rám, főleg a producer oldala és az albumai. Az, hogy ma előtte vagy akár John Digweed előtt lépek fel, még mindig különleges élményszámba megy nálam.

Mesélnél a gyerekkorodról? Milyen zenei hatások értek, és hogyan találtad meg az utat az elektronikus zene világába?

A zene szeretetét édesapámtól örököltem. Olyan barátai voltak, akik Amerikából hoztak funky lemezeket – ez a nyolcvanas években hatalmas dolognak számított Magyarországon. A családi utazások alatt az autóban mindig DJ mixek szóltak, így már gyerekként is minőségi zenéket hallgattam.

Az első igazi DJ-élményemet az Ikarusz diszkóban szereztem, Budapest egyik akkoriban legmenőbb klubjában. Ott kaptam lehetőséget a házigazda DJ-ktől, hogy pár zenét feltegyek közönség előtt. Bár akkoriban slágerek domináltak, azonban néha előkerült néhány funky lemez vagy Scooter-féle elektronikus zene is. Az ottani élmények adtak kezdeti lendületet a karrieremnek.

Emlékszem, egyszer Kühl és Levi között léptem fel, és a szettem annyira jól sikerült, hogy meghívtak a Club Speedbe, ahol warm-up DJ-ként játszhattam. Ez nyitotta meg számomra az ajtókat a hazai elektronikus zenei szcénába. Később Kühl Tomi bemutatott Molnár Bélának, a BPM alapítójának, akinek adtam egy mixkazettát. Ez megváltoztatta az életemet: bekerültem a vérkeringésbe, és 1996-tól már országosan elismert rendezvényeken léptem fel hétről hétre.

2003-ban Tommyboy, az Underground Records vezetője felkért, hogy készítsek egy mixlemezt, ami Directions címmel jelent meg. Ebben az időszakban alapítottam a Foundation Records kiadót, és megalapítottuk a Quasar formációt. Ez egy olyan korszak volt, amikor úgy éreztem, minden magától értetődően jön. Az egyik siker hozta a másikat, és ezek az élmények örökre meghatározták az életemet.


A kilencvenes évektől meghatározó szereplője vagy a hazai elektronikus zenei életnek. Melyek voltak a karriered legemlékezetesebb pillanatai?

Ha három pillanatot kellene kiemelnem, az első mindenképpen a Sasha és Digweed bulik. Ezek a rendezvények mindig különlegesek voltak – hetekig készültem rájuk, megtiszteltetés volt előttük játszani. Átadni nekik a pultot akkoriban óriási dolognak számított (és még ma is az). Teljesen más volt a zenék beszerzése: lemezboltokba jártunk, és néha Londonba repültünk promó bakelitekért. Ezek az emlékek örökre velem maradnak.

Másodiknak a nemzetközi fellépéseimet említeném. Játszottam olyan ikonikus helyeken, mint a londoni Fabric és Ministry of Sound, Japánban Global Underground bulin, vagy Hollandiában John Digweed egyik lemezbemutatóján egyetlen vendégként. Ezek az élmények nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rengeteget adtak.

Harmadikként a nagy fesztiválokat hoznám fel, mint a Creamfields, Hradhouse, Balaton Sound vagy a Sziget és még sorolhatnám hosszasan. Több ezer ember tombolt előttem – ezek a pillanatok leírhatatlan érzések, lelki tetoválásként élnek bennem. Végezetül a hivatalos albumokat is idesorolom, mindig hatalmas várakozás előzte meg, szuper élmény volt elsőre a kezembe fogni. 🙂

Van példaképed az elektronikus zene világában?

Pályafutásom során nem sok példaképem volt, manapság pedig még kevesebb. Nem vagyok az a tipikus rajongó típus, de természetesen voltak, akik inspiráltak. Ha valakit ki kellene emelnem, az mindenképpen John Digweed lenne. Az, ahogyan három évtizeden át fenntartotta a színvonalat, példaértékű. Szakmailag és emberileg is hatalmas tiszteletet érdemel.

Rajta kívül Lee Burridge-et említeném, aki szívvel-lélekkel DJ-zik, és mindig a közönséget helyezi az első helyre. Természetesen Sasha is, különösen a szerzői albumai… Ezek az emberek hatással voltak rám, és mindig inspiráltak.


Hernan Cattaneo szerint a generációváltás okozta a progresszív house visszaszorulását. Te hogy látod ezt?

Teljesen egyetértek. A generációváltás mindig új ízlésvilágot hoz, és a progresszív house egy idő után sablonossá vált. Ez a stílus inkább mély és elgondolkodtató, ami nem feltétlenül illik a mai fiatalok pörgős világába. Ugyanakkor még mindig vannak gyöngyszemek a műfajban. A progresszív house mára egy kisebb, de elkötelezett közönség műfaja lett, és én a mai napig kedvelem.

Pár hete volt egy Home Club emlékbuli. Milyen érzés volt újra klasszikus darabokat játszani?

Nosztalgikus, ugyanakkor egy kicsit ellentmondásos is. A mai technika mellett ezek a zenék már nem szólnak úgy, mint annak idején bakelitről, és a közönség is azt a régi vibe-ot keresi, amit nem lehet ugyanúgy újraélni. Viszont ez a buli tényleg különleges volt. Azok az emberek jöttek el, akik igazán kötődtek a Home-hoz, és ez megadta a hangulatot. Egy este erejéig visszarepültünk az időben. Néha belefér nálam, de évente tényleg csak egy-két alkalommal.

Milyen terveid vannak a produceri vonalon?

Nemrég újra elkezdtem zenét írni, ami hatalmas lendületet adott. Pár évig nem éreztem magamban az alkotás iránti vágyat, de most újra feltöltött az inspiráció. Jelenleg Sasha egyik 1996-os számán dolgozom, amit eddig még nem remixelt senki – legalábbis én nem hallottam róla. Ez egy igazán ikonikus darab, és izgalmas kihívás újragondolni. Leginkább magam szórakoztatására készítem, de nagyon élvezem a folyamatot.

Újabban B Craack-kel is dolgozom közösen, és írunk dalokat. Emellett Kőteleki Richárddal, a Quasar zenekar producer társammal és Myra Monokával is van egy közös projektünk. Bár az élet sok más területére is figyelnem kell, a zeneírás ismét fontos részévé vált a mindennapjaimnak – igaz, az idő sajnos most szűkösen áll rendelkezésre.

Elképesztő pozitivitást és energiát sugárzol a fellépéseid során. Honnan meríted ehhez az erőt?

Harminc év után is ugyanazzal a szeretettel állok a pult mögé, mint az első napokban. Persze a körülmények iránt érzett lelkesedésem némileg csökkent, de maga a zenélés és a zene az életem középpontjában maradt. Amikor játszom, egy másik lelkiállapotba kerülök, és ez a mai napig segít feltöltődni.

A közönségtől kapott energia mindig különleges ajándék. Amikor látom, hogy a zeném hatással van az emberekre, az olyan erőt ad, amit semmi mással nem lehet pótolni. Számomra ez a közös energiaáramlás a kulcs, ami folyamatosan éltet és előre visz.


Milyen zenék mozgatnak meg mostanában a legjobban? Meghallgatva a pécsi warm-up szettedet, nehéz egyértelműen meghatározni, milyen műfajokkal foglalkozol.

Egyszerűen azt mondanám: elektronikus zene. Nagyon nyitott vagyok a különböző stílusokra, és minden inspirál, ami valamilyen módon megmozgat. Az egyik legnagyobb kihívás mindig is az volt, hogy túl széles spektrumon mozgok. Ez egyszerre áldás és átok: jó, mert sokoldalúan tudok zenélni, de a közönség gyakran szereti, ha egy DJ egyértelműen azonosítható egy stílusban.

Én azonban inkább maradok nyitott és eklektikus. Mindig azt játszom, ami illik az adott pillanathoz és a közönséghez. Néha az eklektikus megközelítés sokkal nagyobb hatást vált ki, mint ha egyetlen műfajon belül maradnék – számomra ez sokkal izgalmasabb. Mostanában egy picit dinamikusabb zenéket játszom, mert azt látom, hogy a közönség tombolni szeretne, elfelejteni a hétköznapok terheit, és egyszerűen csak szabadon táncolni. Mi DJ-k pontosan ezért vagyunk ott: hogy ezt az érzést megteremtsük.

Máshogy kell játszani a mostani közönségnek? Megváltoztak az igények és az elvárások?

Abszolút. Az igények folyamatosan változnak, és én magam is sokat változtam az évek során. Ez természetes, hiszen minden alakul – a közönség is, és én is. Általában egy kétórás szettre negyven-ötven zenével készülök, de végül mindig a helyszínen dől el, hogy ezek közül mit játszom. A közönség reakciói vezetik a szettem irányát.

Manapság igyekszem olyan rendezvényeket elvállalni, ahol érzem, hogy együtt tudok lélegezni a közönséggel. A régi vagy a mostani DJ-zés jobb-e? Szerintem ez nem kérdés – nekem mindig az a legjobb, amit éppen csinálok. Szeretem, amit csinálok, és ez a motivációm forrása.

A Sasha-bulikra készülve elhatároztad előre, mely számokkal fogod átadni a pultot neki?

Mindig van egy külön mappám zárószámokkal, amelyek közül a hangulatnak megfelelően válogatok. Nem szoktam kőbe vésett tervvel készülni, mert úgy érzem, hogy a pillanat dönt – ez adja meg az este varázsát.

Agyaltam azon, hogy a betegségedről kérdezzelek, de úgy érzem, ez is fontos az olvasóink számára. Hogy érzed magad? Hogyan alakul az egészségi állapotod?

Sajnos nem túl jó az állapotom. A legutóbbi kontrollvizsgálatok nem hoztak jó eredményeket, így még jobban oda kell figyelnem mindenre. Nem tudom, meddig tudok fellépni – sajnos a 26. kemoterápia után a kezelések nagyon megviselnek, és a lábadozási idő is egyre hosszabb. Teszem, amit kell, de be kell vallanom, hogy egyre nehezebb. Hogy meddig lépek még fel? Nem tudom megmondani. Néha már a hétköznapi teendők is nagy kihívást jelentenek. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Hol találkozhatunk még Chriss Ronson fellépéseivel az idén?

Nyáron kicsit túlvállaltam magam, ezért most ősszel és télen már visszafogottabb tempót diktálok. Az év végére öt fellépésem van betervezve: Villányban, karácsony környékén Szegeden és Győrben, december 30-án Szombathelyen, majd szilveszterkor a Be Massive bulin a Várkertben. Januárban pihenőt tartok, februárban pedig egy nagy eseményre készülök: John Digweed érkezik Magyarországra, és azon a bulin fogok játszani. Jelenleg az egészségem és a regenerálódás az elsődleges fókuszom.