A legendárium szerint 1988-ban rendezték az első techno partit Magyarországon, hazai klubkultúráról pedig nagyjából 30 éve lehet beszélni. Azóta pedig felnőtt rengeteg generáció. Tőlünk nyugatabbra teljesen megszokott az idősebb korosztály jelenléte a bulikban, és már nálunk is egyre jobban észrevehető a tendencia. Hiszen akik a hőskorban voltak huszonévesek, azok ma már bőven az ötvenet tapossák. Akinek a kapcsolata örök életre szól a zenével, az később sem tudja abbahagyni a bulizást. Megkérdeztünk három partiveteránt, hogy meséljenek a pályafutásuk kezdeteiről, a múlt és jelen hasonlóságáról és különbségéről, valamint a motivációjukról. Közös bennük, hogy mindannyian tarottak egy hosszabb szünetet, amikor egyéb dolgok kerültek prioritásba. Sok évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött szívesen osztottak meg néhány tippet a megfelelő regenerációt illetően is.

Kérlek mesélj a party pályafutásodról! Mikor ismerkedtél meg az elektronikus zenével? Milyen rendezvényeket szoktál látogatni?

Reményi László (52): Az első elektronikus zenei élmény, mint gondolom sokaknak, a Kraftwerk volt, még a nyolcvanas évek végén, illetve Laurie Anderson volt az, aki kamasz koromban nagy hatást gyakorolt rám. Aztán sokat buliztunk Prodigy-re, Roni Size-ra, Fatboy Slim-re, ilyesmikre. Bár a 90-évek második felében már Pesten éltem, sajnos a korai nagy techno bulik (pl. Frankhegy) kimaradtak valahogy, amit most utólag főleg nagyon sajnálok. Az első igazi party élményeket még a 90-es években a Szigeten a Tilos bulik jelentették, aztán a 2000-res évek elején meghatározóak voltak a szigorú Bladerunnaz d’n’b partyk. Később a zenekarral több goa buliban is játszottunk (Ozora, S.U.N., Aloha tanya), ezeknek az atmoszférája fogott meg elsősorban, zenei szempontból annyira nem találtam érdekesnek a goát, ami egyébként a legutóbbi időkig így volt, amíg meg nem ismertem a nigthpsy, hitech, psycore irányzatokat, amik lenyűgöznek. 2010 körül sokat jártunk a Corvin tetőre, Toldiba. De az igazi áttörést az Alkotótábor jelentette, ahová csak három évvel ezelőtt jutottam el. Azóta fanatikus minimal technós és acid-es vagyok, de szeretem az olyan hard technot, industrialt is, amiben látok valami fantáziát, érdekességet. Mivel annyi időm, energiám nincs már bulizni, mint fiatal koromban, megválogatom, hogy mire megyek, így rövid keresgélés után megtaláltam a Fabrikát, oda járok a legszívesebben.

Beke Péter (57): Nagyon korán, már a 80-as évek elején nagybátyám révén, ő mutatott nekem Jean-Michel Jarre, Kraftwerk és kezdeti italodiszko zenéket. Még általánosba jártunk, mikor bejött a Depeche Mode, ami nagyon tetszett, az akkori zenékhez képest egész újat hoztak létre. Volt egy klip, ami egészen lenyűgözött, „Herbie Hancock – Rockit‘, imádtam és nagyon vitt az elektrinikus zenék irányába. Kb. 1995ben voltam először a Pecsában valamilyen elektronikus rendezvényen, akkor már 27 múltam, kb akkor indult a buliba járás nálam. Előtte inkább eurodiszkót hallgattam. 95 nyár végén már kint éltünk Frankfurt mellett, ott sikerült eljutnom egy három napos fesztiválra, Tunnelrawe név alatt futott, Frankfurt belvárosában egy négysávos alagutat hétvégére lezártak a forgalom elől és ott dübörgött a techno, az akkori legmenőbb Dj.k váltották egymást, a helyi rádió a HR3 élőben közvetítette, döbbenetes élmény volt! 97 őszén költöztünk haza és igazából akkor indult be a bulizás nálam. A korabeli Patex, amikor csak tudtam ott voltam a Hyperspace-eken, Tilos Partik a Pecsában, D&B bulik az Olof Palme házban, picit később fent Frankhegy! Az egy csoda volt, oda eljutni is és azt a zenei és közösségi élményt megélni! A budai vár alatti labirintusban, a Kiscelli katakombában, izgalmas helyek voltak! Aztán kiköltözött a HS Szentendrére a Complexbe, volt fantasztikus jó és elfelejtendő emlékem onnan.

Hegedűs István (62): 2000 előtt kb. 10 évet jártam szórakozni partykra. Zenei irányvonal többnyire az ambient, house, techno, vocal jazz, és trance, trance. Többnyire a Fabrikába szoktam járni, elvétve más fővárosi helyekre is, mint például a Gólya.

Más zenei stílusokkal milyen kapcsolódásod van (akár korábbról)? Milyen zenét hallgattál tinédzserként, vagy szólt otthon?

Reményi László: Gyerekkoromban a rádió szólt otthon, ötödik sebesség, poptarisznya, ilyenek, de általános iskolás koromban kemény metálos voltam. Aztán zenei ízlés szempontjából sorsfordító volt, amikor olyan 15 éves koromban megismertem az A. E. Bizottságot, majd a többi magyar underground zenekart (Kontroll csoport, Európa Kiadó, Balaton, VHK, Sziámi, később a Kispál és a Borz). Majd nem sokkal később, 16-17 évesen jött a jazz, főleg a freejazz (pl. Miles Davis, John Coltrane). Ezeket a zenéket a mai napig nagyon szeretem. Ugyan már nem voltam tinédzser, de a 20-as éveim elején ugyancsak meghatározó volt a Másfél.

Beke Péter: Nagyon széles a zenei repertoár, amit hallgatok. A korai 80-as évek óta gyüjtöm a baksikat, kb 2500 db van, CD-k is több ezer. Eleinte még rock zenét is befogadtam, ma már kevésbé, bár a nagy klasszikus darabok megvannak. Szüleimtől nem nagyon kaptam befolyást, inkább saját utamat jártam.
86tól bekerültem egy műsoros kazettagyártó csoportba, onnantól az akkori sláger zenék jöttek csőstül, de ezek ahogy jöttek, úgy el is múltak. Viszont egy nagy szerelem megismertette velem a Kaláka együttest, onnantól rendszeresen jártunk a Marczibányi térre Kalákázni. Az akusztikus hangzás, az élő muzsika és ének lenyűgözött. Azóta Grillus Danival személyes barátság is van. Volt abban az időben, kb. 1980 táján egy katartikus élményem a régi BSben. A Győri balett társulat táncolt Carmina burana zenére. Nagyon nem akartam menni, mondom balett milyen hülyeség, aztán tátva maradt a szám! A tánc is lenyűgözött és a zene is bevésődött.

Hegedűs István: Eleinte rock and roll, aztán jött az ambient és a többi, amről már feljebb volt szó.

Milyen különbséget látsz a régebbi és a mai generáció között? Mi az, ami régen más volt? Mi az, ami régen nem volt, de örülsz neki, hogy már van.

Reményi László: Ha masszaként nézem a generációkat, nyilván számos különbséget lehet találni, például a mai fiatalokat sokkal céltudatosabbaknak látom, illetve türelmetlenebbeknek, ami nyilván az őket körülvevő felgyorsult világból adódik. A türelmetlenségük tükröződik a zenei ízlésükben is: a sok kiállásos, pörgős zenék érdeklik őket inkább, a lassú építkezés sokakat untatja őket. Illetve zenei szempontból mintha most elmosódottabb lenne a határ a mainstream és az underground között. Viszont, ha személyenként nézem a különböző generációk tagjait, akkor differenciáltabb a kép. Számos olyan fiatalt ismerek, akikkel jobban megérjük egymást, mint a generációm jónéhány képviselőjével, esetenként sokkal több a közös egy huszonévessel, mint néhány velem egyidőssel. A Fabrika például egy kimondottan olyan hely, ahová inkább a hozzám közelebb álló fiatalok járnak, szeretek velük dumálni, bulizni, jó arcok. 

Beke Péter: A buli közönség? Talán lazábbak voltunk. Talán kevésbé feszengtünk. Jobban átélük és nem az Instasztori kedvéért voltunk bárhol. Bátrabbak voltunk, vagy csak felelőtlenebbek? Nem tudom. Húsz éve egy kemény buliban ha kértem vizet, bárki adott a flakonjából. És bátran ihattam belőle. Ma már nem kapnék és nem is innék mástól. Nagyon nem szeretem ezt a mobilozást, azt sem, mikor csak állnak a parketten és nyomkodják és a videózást sem. Nagyon ritkán csinálnak értékelhető videót és a hangulatot úgysem adja vissza. Ami jó, hogy már nem kell várni a Pesti Estet csütörtökönként hogy merre is lesznek a bulik, mert a neten minden fent van! Ez nagy könnyebbség!

Hegedűs István: A különbség az, hogy most én képviselem az öregeket, nem pedig mások. Egyébként szerintem ugyanaz maradt az igény, mint ami volt korábban is. Legalábbis azokon a helyeken, ahova én járok.

Mindig is jártál bulizni, vagy tartottál nagyobb szünetet?

Reményi László: A 80-as évek vége óta, amióta bulizok, két nagyobb szünet volt, mindkettő ilyen lakás, illetve házfelújításos, majd gyermekszületős időszak volt. Az első szünet 2004-től olyan 2009-ig tartott, ekkor született a fiam, aztán a válás után nagyon intenzíven ugrottam újra fejest a bulizásba (ekkor volt a Corvin tetős meg goás időszak). A következő nagy szünet 2015-től 2020-ig tartott, ezután jött a techno.

Beke Péter: Voltak, mikor kint éltünk az NSZK-ban, aztán meg 2006-tól 2014-ig valahogy más volt az érdekes. 2015-ben nyílt egy klub Csepelen, sajnos csak fél évig üzemelt, (Groove) az nagyon visszarántott a bulik világába. Az a kis klub és az odajáró társaság nagyon tetszett, akkoriban erősen belefolytam a szervezésbe is, érdekes korszak volt.

Hegedűs István: 2001-től 22 év szünetet tartottam, aztán újra visszavágyódtam a klub környezetbe.

A gyerekek milyen zenét hallgatnak? Tovább viszik a szülői örökséget?

Reményi László: A 19 éves fiam leginkább súlyos hiphop-ot hallgat, köztük olyat is, amit én mutattam neki régebben (pl. Mikee Mykanic), de inkább már ő mutogat nekem ilyen zenéket. Meg Orfűre jár például, az ottani zenéket szereti, szerencsére például a Tudósokat. De technot is hallgat, amióta van lemezjátszója, ajándékba általában techno vinyileket veszek neki és voltunk már együtt techno bulikban is. A lányaim még ovisok, de a Kaláka mellett szeretik a technot is. Behúzzák a rendőnyt, a kanapén ugrálva kórusban kiabálják, hogy techno, techno. Charlotte de Vitte, Amelie Lens, Inigo Kennedy a kedvenceik, de a Roland TB-303 hangját is felismerik és imádják.

Beke Péter: Van három fiunk, a legidősebb korábban hip-hopos volt, de aztán elcsábítottam egy Supersonicos buliba, azóta már ő is inkább technozik. Másik kettő egész más világ, bár gondoskodtam a zenei nevelésükről, széles palettát ismernek, de nem jönnek velünk. Viszont ma már simán elvisznek buliba és reggel értem jönnek, hazavisznek! Ez hatalmas előny, csak ki kell várni!

Hegedűs István: Nincs gyerekem, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni.

Mi az, ami hajt ennyi idősen? Mi motivál a bulik látogatásában?

Reményi László: Alapvetően még mindig az érdekes jó zenék iránti vágy hajt, de persze jól esik néha kicsit kiszakadni a mókuskerékből, feltöltődni, amiben a zene mellett a remek társaság is sokat segít.

Beke Péter: Idén töltöttem az 57et. Emiatt már ritkán megyek bulizni, ráadásul megint külföldözünk, ezer km-re Budapesttől, így nem ugrálunk haza csak úgy egy buli kedvéért. De vannak azért „kötelező programok”, mint pl. most a Bonusz, ahová menni kell! A társaság és az, hogy érezzem ismét azt, hogy „semmi nem érdekel!” Mikor bent vagyok egy buliban, lassan belelazulok, lepereg minden földi sallang és csak a basszus, a villogó fények, a lüktetés van. Olyankor nem érzem azt, hogy mennyi idős vagyok. Már leszoktam a tudatmódosításról, max sörök, de imádom a parketten a körülöttem táncolók arcát nézni, ahogy szép lassan eggyé válunk a zenével, a ritmussal és egymással.

Hegedűs István: Ez lehet a társaság, de ugyanakkor az egyedüllét lehetősége is, az élő zene. Ami tőled is függ ha szeretnéd.

Mi a legkedvesebb, legemlékezetesebb story, ami történt veled bulizás közben?

Reményi László: Ennyi év bulizás után nehéz lenne egyet vagy kettőt megnevezni, mert minden időszaknak megvoltak a csúcsbulijai, lehet, hogy a legemlékezetesebbekre már nem is emlékszem. Ami tök jó, hogy még így ötven feltett is sokszor érzem azt, hogy na ez volt életem egyik legjobb bulija, ami nagy dolog, ennyi bulizás után.

Beke Péter: Az egyik Szigeten már délutántól kint voltunk, Faithless koncert után Partiaréna reggelig, reggel 7kor villany fel, zene le. Kibotorkáltunk és a sátor elötti placcon maradt két olajos hordó valami energiaital promócióból. Na ezeket a hordókat elkezdte püfölni a kitóduló nép ütemre. Hihetetlen, de mindenki elkapta a ritmust, spontán jöttek oda az emberek és toltuk a dobolást. Mintha sámándob lett volna. Odaszaladt egy biztiboy is, hogy azonnal hagyjuk abba, mert ez tilos. Majd elkapta őt is a ritmus és ő is beállt dobolni!

Hegedűs István: Legkedvesebb élményem, amikor egy hétre kimentünk Ibizára, csapatosan jártuk a szórakozóhelyeket, együtt mulatva a teljes időt.

Mennyire veszi igénybe az ember testét / lelkét? Tényleg minél idősebb valaki, annál több idő kell a regenerálódáshoz? Milyen trükkökkel, praktikákkal próbálod megőrizni az energiát?

Reményi László: Sajnos tény, hogy sokkal jobban igénybe veszi, főleg testet. Sőt most már inkább csak a testet, mert lelkileg sokkal inkább töltődök, szemben a fiatalkori ordas bulikkal, amik inkább a lelket vették igénybe. Testileg ma akár több nap is a regenerálódás, sokszor nem is értem, hogy régen, hogy voltam képes azokra az ámokfutásokra. A praktikák, trükkök sajnos még most sincsenek meg, tolom, ami a csövön kifér, aztán pár napot pihenek, a praktika maximum az, hogy nem hetente csinálom, hanem sokkal ritkábban.

Beke Péter: A Test sajnos öregszik! Nincs mese, ma már olyan buli után is nehezem szedem össze magam, amire el sem megyek. De a lélek feltöltődik! Napokkal buli után is még azon rugózom, hogy Úristen! Mekkora csapatás volt! Rá kell készülni lehetőség szerint. Buli napján már fittnek kell lenni! Ha tudok, akkor előre alszom. Nagyon igyekszem odafigyelni, hogy mindenből csak mértékkel. Sajnos hiába a nagy tapasztalat, néha túl tolom és hamarabb van vége a bulinak, mint ahogy szerettem volna… ez nagy hibám, ezzel küzdök sajnos. Most igy hirtelen ennyi jutott eszembe, köszönöm a bizalmat!

Hegedűs István: Sok függ az elfogyasztott vízmennyiségtől és az általános kondíciótol, de ez az öregkori ellustulással arányos, ami persze szintén egyedi.