Nápolyban jártunk a nápolyi techno nyomában

Ha megkérdeznénk az utca emberét, hogy mi jut eszébe először Nápolyról, akkor minden bizonnyal a pizzát és Diego Maradona nevét fogja rávágni először. Aki azonban a techno egyik korai felfutásának szakaszában járt partyzni (értsd ez alatt a 2000-es évek elejét), annak egészen bizonyára kellemes emlékeket idéz elő az önálló stílusként is értelmezhető nápolyi techno. Az egymilliós kikötővárosban ugyanis alkotott abban az időben néhány lelkes és különösen tehetséges producer, akiknek munkássága döntő hatással formálta az aktuális korszellem hangzásvilágát.

Bár eleinte Jordániát néztük ki úticélnak, azonban több Youtube-videó megnézése után arra jutottunk, hogy a berlini életérzéshez szokott lelkünk nehezen fogadná be az ottani mentalitást. Úgyhogy  végülis Nápoly lett a nyerő. A repjegy mindössze 21 ezer ft-ba került oda-vissza, a tengerre és Vezúzra néző franciaágyas fullextrás szobáért pedig 20 ezer ft-ot fizettünk egy éjszakára.

Nápoly egy igazi pusztulat, a szó lehető legjobb értelmében. Őskáosz uralkodik, minden épp annyira működik, amennyire szükséges. Ha nem vaskalapos elvárásokkal tekintesz az életre, akkor imádni fogod! A maffia tevékenykedése korábban bőven beárnyékolta a város mindennapjait, ennek azonban ma már szinte semmi nyoma, ha nem félsz a Blahán, akkor itt sem fog kimozdítani senki a komfortzónádból. Sőt meg merem kockáztatni, hogy Budapesten (vagy Európa más nagyvárosában) elsőre sokkal zűrösebb figurák mászkálnak az utcán.

Oldalakon keresztül méltathatnánk a spanyol negyed és az Amalfi-part látnivalóit, Capri szigetét, Pompeii-t, a Vezúzot és a helyi gasztronómiát. És bár megfogadtuk, hogy ez a nyaralás elsősorban a pihenésről és az aktív programokról fog szólni, azért csak nem bírtam a véremmel és igyekeztem a várost a techno zenén keresztül is feltérképezni.

Már csak abból szomorú apropóból, hogy Rino Cerrone, a nápolyi techno egyik kulcsfigurája, szeptemberben 52 éves korában elhunyt. „A nápolyi techno hangzásnak megvolt a sajátos karaktere” – nyilatkozta Gaeteano Parisio, a Conform Records alapítója. Az 1997-es indulásától kezdve egészen a 2005-ös megszűnéséig (amit aztán 2020-ben reaktiválták) a Conform egy olyan kiadó volt, mely a lecsupaszított, loop alapú, szigorú, de groovy techno stílus szinonimája volt szakmai berkekben.

A nápolyi techno művelői közé tartozott még Danilo Vigorito, Markantonio, valamint Marco Carola, aki később szupersztári magaslatokba emelkedett, igaz a hangzásvilága is jelentősen átalakult. A nápolyi techno tündöklése nagyjából egy évtizedig tartott. Az új generáció is kitermelte a maga sztár dj-it, elég csak Joseph Capriati és Deborah De Luca nevére gondolni.

Deborah De Luca egyébként pár évvel ezelőtt a Gomorrah című sorozatból is jól ismert házban (amiből mára már csak 1 db maradt, a többit lebontották) dj-zett. Ez Nápoly egyik legveszélyesebbnek tartott környéke, míg a belváros teljesen veszélytelen, a turistákat nem szívesen látják errefelé. Elég sokat olvastam erről, és ha nem szívesen látnak itt, akkor teljesen felesleges odamenni. A Louvre-ba se megyek csak azért, hogy lássam a Mona Lisa-t. Akkor itt sincs semmi értelme a tipikus turistáskodásnak.

Amúgy a nápolyiak összességében nagyon segítőkészek, bár szinte senki nem tud angolul, még a fiatalok közül sem. Ugyanakkor minimimális olasz tudással, 5-10 kifejezéssel vígan el lehet boldogulni.

Az általunk ismert underground életérzést nagyítóval kell keresni Nápolyban. Első este eljutottunk a Vesuvio Soul Records nevű lemezboltba (köszi Brnwrx az ajánlást!), itt tapasztaltuk egyedül a Madách tér környéki életérzést, szívesen és könnyen tudtunk asszimilálódni, épp egy szerdai szülinapi buliba csöppentünk, ahol a dj vinylről játszott tradicionális olasz zenéket. Imádtuk! A wc-ben pedig annak a bulinak a plakátja szerepelt, amivel mi is szemezgettünk a Resident Advisor-on, bár még erős volt a dilemma, hogy a Basic Club vagy az Eclipse Club legyen a nyerő szombat este. Érdekesnek tűnt a Duel Club, ott a hardtechno dj-vé avanzsálódott Luca Agnelli zenélt aznap.

Péntekre David Morales-t néztük ki, de a fb event semmi konkrétumot nem írt, így azt sem tudtuk, hogy mennyi lesz a belépőjegy, van-e kötelező fogyasztás, de a hely szöveges értékeléséből ez az a tipikus rongyrázós hely, amit messze el szoktam kerülni. Hát még ha egy kukkot sem fogok érteni abból, ami ott zajlik. David Morales ide vagy oda, inkább a pihenés mellett tettük le a voksunkat. Majd a szombatot megpörgetjük!

Este 11 fele járt már az idő, igazából még mindig nem tudtuk eldönteni, hogy melyik klubba menjünk, bár kissé érthetetlen, hogy miért csak szombat éjszaka sikerült eljutni addig a pontig, hogy ránézzünk a térképre. Az egyik klubot hamar kizártuk, ugyanis 17 km-re volt tőlünk légvonalban. Majd kiderült, hogy a másik sincs közelebb. Ráadásul a Google Maps szerint egy gazos kietlen részre mentünk volna, szóval inkább elengedtük az egészet, aztán elindultunk a belvárosba. Nápolyban amúgy mindenki úgy öltözködik, mint a maffiáról szóló kortárs filmekben. Ám egyszer csak azt vettük észre, hogy egyre több olyan fiatal jön velünk szembe, akik úgy öltöznek, mintha Berlinben vagy Budapesten járnánk, erős volt a kontraszt az eddig tapasztaltakhoz képest. Na ez lesz a mi környékünk! Talán mégsem kell temetni az estét. Az Universita metrómegálló környéki kis zegzugos utcákban egy olyasmi hangulatú bulinegyedre bukkantunk, ami a hetedik kerületre emlékeztetett. Betáraztunk néhány üveg sörrel (a boltban egyébként románnak néztek), és kiültünk egy nagyobb fajta lépcsőre. Nagyon sokan tettek még így, azon sem csodálkoztunk, hogy a már jól ismert lemezbolt is erre található. Nápolyban tartózkodásunk ideje alatt amúgy négyszer látogattuk meg! A lemezboltban egyébként elég erős volt a zenei kínálat, azonban classic nápolyi techno-ból sajnos egy db-ot nem találtunk, de azért így is betáraztunk jónéhány lemezzel.

Resident Advisoron találtunk egy Ministry Of Sound névre keresztelt helyet, külsőre a budapesti Pavilonra emlékeztetett, egy apró helyiség, benne egy dj pulttal, jó fajta house zene szólt, viszont annyira mégsem éreztük a vibe-ot, hogy itt maradjunk. Tök jó érzés volt sétálgatni az utcákon, és magunkba szippantani a szombat esti miliőt. Végül megtaláltuk a helyünket! Ez pedig a Happy Cannabis névre keresztelt egység, ami félig cbd shop, félig kocsmaként üzemelt. Itt nagyjából egy youtube diszkóba csöppentünk, tele tradicionális olasz zenével, amit mindenki együtt énekelt, néha pedig egy kis hardtechno-val vegyítve. Olyan volt, mint egy házibuli, ahol random pakolják a zenéket, de megvolt a maga varázsa, és itt voltak felénk a leginkább nyitottak. Amúgy egy csomóan jártak már Budapesten, és mindenki a Széchenyi fürdőben készült képeit kezdte mutogatni. Hajnali fél 4 körül indultunk vissza  szállásunkra. Ha helyi klubélményre vágytunk volna, akkor nyilván csalódás lett volna az este, így viszont egy tökéletes autentikus élményt kaptunk! Másnap pedig kipihenve indultunk tovább Salernoba, ugyanis jegyünk volt egy másodosztályú olasz bajnoki futballmérkőzésre (Salernitana – Barni) is.

Ha a bulizás a fő cél, akkor semmiképp se Nápolyba menj! Mivel viszont nekünk elsősorban – kivételesen – a tengerpart, a gasztronómia és a történelem volt a fő csapásirány, és az éjszakába csak úgymond kiegészítésképpen kóstoltunk bele, teljes elégedettséggel indultunk haza. Elég nagy kontraszt volt a nyárból hirtelen belecsöppenni a télbe. Nem egyszer még a tengerben is fürödtünk, itthon pedig 0 fok várt. Nagyon rossz volt hazajönni!