Christian Fennesz több mint két évtizede formálja a kísérleti elektronikus zene világát. Munkásságát általában az ambient és a glitch kategóriákba sorolják, bár ezek közel sem fedik le azokat a zenei dimenziókat, amelyeket a szerzeményei felölelnek. A gitár és a digitális technológia páratlan szimbiózisát teremtette meg. Legnagyob érdeme mégis, hogy a kísérleti zajzenét a szélesebb közönség számára is emészthetővé tette.

Többek között olyan ikonikus albumok fűződnek a nevéhez, mint az Endless Summer (2001), vagy a melankolikusabb Venice (2004). Ha egy dalon keresztül szeretnénk betekintést kapni Fennesz hangzásvilágába, talán a Caecilia című számot érdemes meghallgatni. 

Műveiben a széttördelt, mégis lírai hangképek, a nosztalgia, illetve az alaposan kimunkált zajok keltenek mély érzelmi rezonanciát a hallgatóban.

Az Agora után Fennesz öt évnyi csendet követően tért vissza a Mosaic albummal. 

A Mosaic tételei különböző hangulatokat és textúrákat ábrázolnak, miközben mégis egységes narratívát alkotnak. Fennesz ezúttal is a gitár és az elektronikus manipuláció közötti kapcsolat lehetőségeit szeretné bemutatni.

Az album a Heliconia című számmal indul, amely törékeny textúráival azonnal magával ragadja a hallgatót. A szám lassan építkezik: a finom gitárhangok fokozatosan nyernek teret a zajos rétegek között. A Love and the Framed Insects ritmikus kísérletezéseivel tűnik ki. A Personare a nyugat-afrikai popzene ritmusképletei által inspirált darab, amely új színt hoz Fennesz zenei palettájára. A rétegzett hangszínek és az egzotikus hangminták gazdag textúrát teremtenek, miközben a gitár továbbra is központi szerepet játszik. A Goniorizon a lemez leginkább kísérletező darabja. Az egymásra rétegzett gitárriffek és a szinte kaotikus elektronikus manipulációk szimfóniává alakulnak: a zajból dallam, a káoszból harmónia születik.

Fennesz új kísérletekkel és inspirációkkal gazdagítja az eddig ismert formát, de a lemez hangzásvilága alapvetően továbbra is ismerős. Ez utóbbi okoz egy kis hiányérzetet, hiszen a kísérleti zenében elvárás a folyamatos innováció, amely ezúttal csak részben valósul meg.