2022-ben adták át Budapest legmagasabb épületét, ami egyben az ország egyetlen felhőkarcolója is. A MOL Campus 143 méterrel magasodik az ég felé.
Az elmúlt két évben számos különleges eseménynek adott otthont a MOL székháza, rendeztek itt többek között futóversenyt is, 29 szinten összesen 672 lépcsőt kellett megmászni a csúcsig, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a fővárosra. Ideális helynek tűnik egy dj podcast lefordgatásához, Gabriel Dancer pedig ki is maxolta a helyzetet, a MOL Campus tetejéről elkövetett szettjét már több tízezren látták a Youtube-on. Martin Garrix és Armin Van Buren után szabadon a felhőkarcoló látványos színpaddá alakult amit 5 kamera és 2 drón rögzített.

A kereken 60 perces mix különlegessége, hogy Gabriel Dancer 6 saját szerzeményt is belecsempészett, ráadásul a záró dal élő hangszeres kísérettel került előadásra, amit Nexus Recordings Showcase néven találjuk a videómegosztón.
A Nexus Recordings-ot 2023 novemberében alapította Gabriel Dancer, valamint producer társa, Tourneo. Az első negyedévben Beatport Hype Tech House és Hype Electro Pop kategóriában az első 50 közé verekedte be magát a kiadó, és azóta is stabilan tartják helyüket a Top 100-ban. Korábban már több, mint 100 mixet készítettek a Nexus Radio Show számára. Ezt váltotta 2024 év elején, a nemzetközi piacra gyártott, heti NEXUS Recordings Radio Show amit jelenleg több, mint 25 országban, közel 30 rádió tűz a műsorára, 4 millióan hallgatják az adást. Év végén csatlakozott a House Club Set igazi világ sztárokból álló rezidens csapatához, amit további 50 rádió sugároz szerte a világon. A Radio 1 szombati vendég mix sávjában is egyre többször fordul meg zenei úttörő szerepkörben. Viszont ez az első alkalom, hogy videóval rögzítették egy különleges helyszínen.

Gabriel Dancer így emlékezett vissza a MOL Campus tetején forgatott szettjére: “Ebben az évben kétség kívül ezen a projektemen dolgoztam a legtöbbet és alig várom, hogy lássátok! Nemrég forgattam egy mix videót az ország legmagasabb épületének, a MOL Campusnak a tetején. Ilyet eddig senki nem csinált, és szerintem ez után sem fog! Majdnem egy év munkája van benne.”
Érdemes követni, 2025-re újabb exkluzív helyszínek vannak tervben és további célok kerültek listára.








Comments are closed for this post.