John Digweed, az elektronikus zenei színtér egyik meghatározó alakja, decemberben jelentette meg legújabb albumát, a Futorot. A kiadványt a Bedrock Records gondozta, amely tavaly ünnepelte a 25 éves fennállását.
Thomas John Digweed 1967-ben született Hastingsben, Angliában. Pályafutása a ’90-es évek elején indult, és gyorsan az elektronikus zene elismert szereplőjévé vált. Kiadóját, a Bedrock Records-ot, 1993-ban alapította Nick Muir-al, amely azóta is a minőségi zene egyik bástyája.
Számos mixalbum fűződik Digweed nevéhez: a Northern Exposure sorozat, Renaissance kiadványok, valamint a Global Underground széria több része. 2001-ben a DJ Magazine az év DJ-jének választotta, megerősítve globális elismertségét.
Hetente jelentkező rádióműsora, a Transitions, az elektronikus zene sokszínű világának egyik legismertebb platformja, ahol Digweed az általa legizgalmasabbnak tartott szerzeményeket mutatja be.
Produceri munkássága is jelentős, különösen Nick Muir-ral való együttműködése révén. A Heaven Scent és a For What You Dream Of máig meghatározó darabjai az elektronikus zenei kultúrának.

A Futuro Remixes album az eredeti Futuro lemez remixeit tartalmazza, amelyek számos elismert és feltörekvő producer újragondolásában születtek meg.
A húsz tételből álló kiadvány stílusilag rendkívül változatos: progresszív house, techno, tech-house, organikus-hipnotikus-deep house elemek mind képviseltetik magukat. A remixek mindegyike más-más zenei irányt és hangulati árnyalatot képvisel, miközben megőrzik az eredeti számok egyedi karakterét.
Az album kiemelkedő szerzeményei közül néhány:
Davi – Forbidden City (Khen Remix): Khen remixében finom basszusokkal és gondosan kidolgozott szintetizátorokkal gazdagította az eredeti számot, atmoszférikus hangulatot teremtve.
Ruede Hagelstein & Die Zwoelfe – The Rock (Argia Remix): Ez a sötétebb tónusú, tech-house darab erőteljes basszusokat és minimalista ütemeket használ.
Spencer Brown & Mat Zo – Spun Day (Jamie Stevens Y2K Remix): Jamie Stevens progresszív lüktetéssel és sejtelmes basszusokkal új színt hoz az eredeti dallamvilágba. Az album egyik kiemelkedő melodic house száma.
Moshic – Love Made Me Do (Guy J Remix): Guy J remixében progresszív ütemek és finoman kidolgozott textúrák ötvöződnek, az album egyik legemlékezetesebb pillanatát nyújtva.
Aubrey Fry – Begone (Nick Stoynoff Remix): Tech-house és pulzáló ritmusok jellemzik ezt az intenzív remixet.
8Kays – Waves (John Digweed & Nick Muir Remix): Digweed és Muir a progresszív house hangzásvilágot helyezi előtérbe, finoman rétegzett textúrákkal és dinamikus építkezéssel.
Madben – That Ending Track (Paul Roux Remix): A zárószám a breakbeat és UK bass műfajok elemeit vonultatja fel, energikus és egyedi lezárást nyújtva az albumnak.
A kiadvány két mixet is tartalmaz, amelyek John Digweed kezei alatt valódi zenei utazássá válnak.
A Futuro Remixes egy igazán modern hangzást képviselő album, amely remekül reprezentálja a Bedrock zenei sokszínűségét és Digweed sokoldalúságát. Az album fő erőssége a műfaji árnyaltság, valamint az, hogy a remixerek egyedi stílusukkal gazdagítják az anyagot, miközben tiszteletben tartják az eredeti szerzeményeket.
Hiányérzet esetleg a „meglepetés” élményének elmaradásából fakadhat. Hiányzik az a „csavar”, az a bizonyos „plusz”, amely Digweed fellépésein mindig jelen van. Kiemelkedő számok, mesteri remixek és magas színvonalú mixek jellemzik a kiadványt, de egy kis meghökkentő újítás elfért volna az alkotásban. A tavaly októberben megjelent Live in Stereo, amely szintén a Bedrockhoz és Digweedhez köthető, inkább írható le a különleges jelzővel.
Ennek ellenére a Futoro Remixes kiemelkedő lemez, amely méltó módon ünnepli a Bedrock Records 25 éves jubileumát.
A világhírű DJ-t hamarosan Magyarországon is meghallgathatjuk: január 31-én a Pécsi Est fellépője lesz, másnap pedig a budapesti Cinema Hall-ban fog játszani.










Comments are closed for this post.