Mike Paradinas producer-kiadóvezető, azaz µ-Ziq, aki kilencvenes évek óta az IDM egyik meghatározó alakja Aphex Twin mellett, január 31-én a Zene Házában debütál Magyarországon. A multiszenzoros klubesten az agytekervények kellő bemelegítéséről Mesterházy és Nemerov gondoskodnak.

Az IDM, mint műfaji megjelölés az Intelligent Dance Music szavakat fedi, azaz intelligens, agyas tánczene. A megnevezést a színtér szereplői nem túlzottan kedvelik és olyan kifejezéssal próbálják helyettesíteni, mint például a braindance. Az nyilván ebből is átjön, hogy itt olyan lábakat megmozgató, táncolásra is alkalmas elektronikus zenéről van szó, amelyik az agytekervényekre is komoly hatással van, akár azok alakjához hasonlóan csavaros, kiszámíthatatlan. Fantáziát életre keltő zene ez, amit a brit techno úttörői (Future Sound Of London, LFO, Orbital) után a Warp kiadó környékén indult előadók (Aphex Twin, Autechre, Black Dog, B12) formáltak, és µ-Ziq, meg Squarepusher alakított tovább egyre experimentálisabb irányokba, a drum’n’bass elektronikával kicsavart válfajáig, a drill’n’bassig.

µ-Ziq

Paradinas a szintipop bűvöletében indult, tiniként a Blue Innocence nevű popzenekarban edződött billentyűs hangszereken, majd az együttes felbomlása után a basszusgitárossal, Francis Naughtonnal, duóként kezdték el a µ-Ziq projektet (ejtsd: mü-zik, mjúzik) de mire 1993-ban megjelent a Tango N’ Vectif debütlemez, Paradinas már egyedül vitte a nevet. Ezen a kultikussá vált lemezen ambient techno, breakbeat, acid keveredik formabontó, előremutató, zsánerdefiniáló módon. Paradinas rögtön az élvonalban találta magát, és a kilencvenes éveket ott is töltötte. 

Korabeli albumain (Bluff Limbo – 1994, In Pine Effect – 1995) atmoszférikus, éteri részek kelnek nászra izgága-játékos, absztrakt ritmusokkal, heves kitörésekkel. Az 1997-es Lunatic Harness-en – ami a zsáner egyik legnagyobb klasszikusa – már a megbolondított drum’n’bass is a képlet része, Aphex Twinnel és Squarepusherrel a határokig és azon túl tágították a műfajt. Aphex Twinnel amúgy ekkoriban közös lemezt is kihoztak, polgári neveik, azaz Mike & Rich alatt egy easy listeninget, synth-funkot is bevonó bolondos LP-vel (Expert Knob Twiddlers- 1996) szórakoztattak. 

Paradinas az 1999-es Royal Astronomyn a klasszikus elemek, vokálok és vonósok felé lépett tovább, és a 2000-es, 2010-es években is járatlan utakat részesítette előnyben, igaz szórványosabb megjelenések formájában. Archívumának kipucolása után 2021 óta ismét nagyon aktív µ-Ziq-ként is, mert persze kiadóvezetőként, és sok más projekttel eddig sem tűnt el. Legújabb albuma, a 2024-es Grush kifejezetten erős lett – kedvenc újabb zsánerének, a szapora ritmusú footworknek a beemelésével ismét kreatív csúcson van. Tiszta mázli, hogy most csíphetjük el itthon élőben.

Planet Mu és egyéb projektek

Paradinas egy remix-lemez (az anti-britpopos The Auteurs 1994-es lemezét varázsolta el teljesen) felkérés kapcsán került kapcsolatba nagy kiadóval, és lett lehetősége 1995-ben a Virgin Records égisze alatt elindítani a Planet Mu-t. Ebből 1998-ra csinált önálló, független céget, és lett vele a 21. századi elektronikus zene egyik fontos katalizátora olyan előadók támogatásával, mint Luke Vibert, Venetian Snares, Hrvatski, Pinch, Machinedrum, Kuedo, RP Boo, Jlin, és egy magyar producert, Lázár Gábort is a nemzetközi figyelem fókuszába helyezte. Közben (és előtte is már) számos alteregóval, projekttel (Jake Slazenger, Kid Spatula, Tusken Raiders) is aktív maradt, például a feleségével, Lara-Rix Martinnal közös Heterotic nevű szintisebb, electropoposabb duóval.

Az est további fellépőiről

Mesterházy az estére az IDM műfaji történetét összefoglaló, tematikus szelekcióval készül. Nemerov érdeklődésének fókuszában pedig a rétegződő, kollázsszerűen változó hangképek és széttördelt ritmikai megoldások állnak.

Az eseményre jegyek már csak korlátozott számban kaphatók, részletek: https://zenehaza.hu/esemeny/ziq-gbrmesterhazynemerov
A cikket írta: Dömötör Endre