Christian Smith egy igazi legenda, a svéd techno dj / producer a 90-es évek eleje óta aktív a piacon. Több, mint három évtizedes pályafutása során tapasztalt már egyet s mást. Nemrégiben a Facebookon tett közzé egy igen érdekes bejegyzést, ami maga a swing-legenda Frank Sinatra kívánságait tartalmazza az egyik fellépése előtt. Persze az nem meglepő, hogy az 60-as és 70-es évek szupersztárja már akkor is alaposan megkérte a pénzét, hiszen milliók rajongtak a hangjáért.
„Sok DJ ma már sokkal többet és drágább dolgokat követel, mint Frank Sinatra, aki pedig korának igazi szupersztárja volt, és ez a hospitality rider teljesen ésszerűnek tűnik” – írja Smith a Facebookon. Már csak az a kérdés, hogy mennyi irónia rejlik ebben a megjegyzésben.
Frank Sinatra egy zongorát és egy színes televíziót kért az öltözőbe, na meg rengeteg alkoholt. A nagyszínpados fellépők ma már ennél sokkal szemtelenebb kérésekkel rukkolnak elő.
Egy Reddit-felhasználó például ezt írta Richie Hawtin kapcsán: „Egy olyan képet kért egy állatról, amely sportot űz vagy valamilyen szakmai tevékenységet végez. Úgy döntöttem, megcsinálom, így egy űrhajós lajhárt adtam neki ajándékba.”
„Emlékszem, hogy Steve Aoki egyszer 6 pár zoknit kért” – kommentálta egy másik felhasználó Smith bejegyzése alatt. Egy harmadik pedig Sinatrát védte: „Ez nem csak róla szólt, hanem az ő kíséretéről is.”
De vannak, akik teljesen más irányból közelítik meg a kérdést. Coyu, a Suara Records tulajdonosa, spanyol dj / producer például a riderében 10 kg macskaeledelt kér, amelyet a fellépési helyszínhez közeli macskamentő szervezetnek kellett adományozni.
Kimmah Rotterdamból pedig már egy ideje csak „biztonsági riderrel” foglalható. Ez többek között azt jelenti, hogy a szervezőknek protokollt kell vezetniük a szexista, diszkriminatív és rasszista incidensekről, vészhelyzeti kapcsolattartót kell biztosítaniuk, valamint garantálniuk kell egy védett és biztonságos backstage területet.
Már a 2000-es évek elején, különösen a „Tomorrowland korszakban” is érkeztek panaszok, beszámolók és vicces anekdoták a túlzott DJ-riderekről. Ez a helyzet azóta sem változott, sőt, csak rosszabb lett.
A kérdés továbbra is az: Mikor kezdődött ez a túlzásba vitt rider-korszak, és ki a felelős érte? Nem tudjuk, hogy Frank Sinatra volt-e az első sztár, akinek furcsa kérései voltak, de kétségkívül az egyik legkorábbi, akiről ebben a témában hiteles forrással rendelkezhetünk.
Forrás: [Fazemag]
Comments are closed for this post.