Az egész világ Elon Musk karmozdulatáról beszél, amit a világ leggazdagabb embereként számon tartott vállalkozó Donald Trump amerikai elnök múlt hétfői beiktatásán mutatott be. Az ügy már az elektronikus zene világában is nagy hullámokat vert: Dave Clarke, a brit techno legenda is megszólalt az ügyben, és kemény kritikát fogalmazott meg a techno szcéna több előadójával szemben is.

Dave Clarke gyakran és nyíltan osztja meg véleményét az elektronikus zenei szcéna aktuális helyzetéről. Az évtizedek óta a techno egyik meghatározó alakjaként ismert dj / producer korábban is élesen bírálta a szubkultúra jelenlegi állapotát, legutóbbi nyilatkozatában pedig ennél is tovább ment.

A média és a közösségi platformok jelenleg Musk Hitler-szerű karmozdulatáról vitáznak, amelyet Trump második beiktatási ceremóniáján tett. A Tesla vezérigazgatója, a dél-afrikai származású amerikai milliárdos eufórikus hangulatban tett egy olyan gesztust, amely sokak szerint a náci tisztelgéshez hasonlított. Az eset óriási visszhangot váltott ki, és a német hatóságok – köztük az állambiztonsági hivatal – is vizsgálatot indítottak a gyanús, alkotmányellenes jelkép használata miatt, amely a Tesla Grünheide-ben található gyárában történt vetítéssel lehet összefüggésben.

Dave Clarke a posztjában kiemelte: „Szomorú, de sajnos nem meglepő, hogy néhány DJ támogatta ezt az embert [Muskot], sőt a berlini Fabrikban is játszottak.” Utalása a Tesla Hamster nevű techno klubjára vonatkozik, amelyet kizárólag a gyár dolgozói számára nyitottak meg. Dave Clarke azokat a művészeket kritizálta, akik a klubban felléptek, de azóta sem határolódtak el nyilvánosan Musktól.

Dave Clarke szerint ezek az előadók mára teljesen eltávolodtak az eredeti rave kultúra PLUR (Peace, Love, Unity, Respect – Béke, Szeretet, Egység, Tisztelet) alapelveitől, és inkább a pénz befolyása vezérli őket. A posztban egyértelmű politikai állásfoglalást is megfogalmazott: „A világ nem szorul olyan milliárdosokra, mint Musk, akik nem tesznek semmi valódi jót a társadalomért. Ők a világ rákos daganatai.”

Képek forrása: Facebook. Dave Clarke-fotó: Martina Spiral