Aki naprakész a techno aktuális dolgaiban, újra nagy izgatottsággal figyelheti a történéseket. Bár elsőse talán úgy tűnhet, mintha alig akad már olyan releváns esemény, ami a „régi motorosok” számára is érdekes lehet. A hardtechno mindent maga alá gyűrt? Ez azért koránt sincsen így. A zenefogyasztók szempontjából ugyanis igazán ideális a jelen helyzet. Tény, hogy egyre kevesebb a kurrens nemzetközi fellépőkkel gazdagított line up, Budapesten napjainkra alig néhány helyszínre és szervezőre szűkült a választék. A Technokunst például legutóbb Cristian Varela-t hozta el a Budapest Parkba, az igazán különleges és friss nemzetközi fellépőket az Aether Clubban lehet elcsípni, és mostanában a Kindergarten is egyre jobban aktivizálja magát. Legutóbb például Mark Broom-ot hívták el a Kassa hajóra. Az angol dj / producer a 80-as évek végén kezdte pályafutását, számos alkalommal zenélt már korábban Magyarországon klubeseményeken és csarnokbulikon egyaránt), az elmúlt két évben azonban egyértelműen ő a másodvirágázását élő groovy techno egyik legfőbb szereplője. Sorra jelenteti meg új zenéit, legújabb albuma éppen tegnap látott napvilágot.
De mi is az a groovy techno? A techno egyik dinamikusabb, táncosabb ága, amely a feszes ritmusok mellett nagy hangsúlyt fektet a lendületes, funkos vagy groove-alapú basszusvonalakra. A stílust az energikus dobminták és folyamatosan építkező, szinte hipnotikus hatású rétegek jellemzik. Gyakran keverednek benne house elemekkel és soulful motívumokkal, így lazább és közönségbarátabb, mint a nyersebb, ipari techno. Az éjszakai klubokban és open-air fesztiválokon is népszerű, mivel nemcsak erőteljes, hanem táncra és mosolyra ösztönző hatása is van.
De nem csak Mark Broom éli másodvirágzását és nem csak a régi generáció porolta le és csomagolta újra az ezredforduló környékének hangzásvilágát. Olyan fiatal dj / producerek számítanak a stílus aktuális szószólóinak, mint például Chlär, Alarico, Isaiah, Beau Didier vagy Lars Huismann. A produceri munkásságukat és a dj-szettjüket hallgatva olyan érzésünk lehet, mintha legalább 20 éves zenéket játszanának, pedig nem! Ez mind friss és aktuális! A technikai fejlődésnek hála ráadásul csak még jobban szólnak, mint elődjei. Ugyanakkor a múlt felé való tisztelgés jegyében előszeretettel játszanak régi nagy klasszikusokat is. Meg azért is, mert tökéletesen beleillenek a szettbe.
Axel Karakasis a görög techno szcéna egyik meghatározó alakja, aki már a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején berobbant a nemzetközi elektronikus zenei körforgásába. A karrierje korai szakaszában a feszes, energikus és ipari hatású techno jellemezte, amelyeket olyan neves kiadók gondozásában láttak napvilágot, mint a MB Elektronics és a 1605 . A 2010-es évek közepén kicsit háttérbe vonult a nemzetközi reflektorfényből, az elmúlt években azonban újra alkot és olyan kiadók égisze alatt jelentet meg friss zenéket, mint a Suara vagy az Elevate. Visszatérése mögött az a cél húzódik, hogy újra felfedezze saját hangzását a modern techno világában, ahol a régi, energikus vonalat az aktuális trendekkel ötvözheti.
Hertz 1972-ben született Göteborgban, vagyis már ő is bőven betöltötte az 50-et. Pályafutását 1989-ben kezdte DJ-ként, és a ’90-es években olyan előadók számára készített remixeket és produkciókat, mint Dr. Alban, E-Type és Meja. A 2000-es években saját kiadókat alapított, például a Sway és a Q-Records, és olyan neves kiadóknál jelentek meg munkái, mint a Drumcode és a Tresor. A 2010-es években azonban egyre kevesebbet lehetett róla hallani, hangzásvilága is sokat változott, az elmúlt egy évben azonban sorra szállítja a tőle megszokott vonalat.
Boriqua Tribez akkor élte fénykorát, amikor a classic techno hangzás fénye kezdett megkopni. Az osztrák dj párost eredetileg Rainer Gonaus, ismertebb nevén DJ I.Q., Andreas Herrmann (DJ Profan) és Hermann Kapeller (DJ Flip) alkották. Több mint 50 kiadvány és remix után – olyan kiadóknál, mint a KMS (Kevin Saunderson kiadója), Recycled Loops (UMEK/Valentino Kanzyani egykori kiadója), Ingoma (Ben Sims egykori kiadója), vagy a Primate Recordings – a két évtizedes munka után végül elérkezett az idő, hogy a Boriqua Tribez fejezete lezáruljon, és Hermann Kapeller szólóprojektjévé váljon. Az Uncertain 2018-ban alakult, és a techno energikusabb, intenzívebb oldalát képviseli. Azóta olyan kiadóknál jelent meg zenéje, mint a Rekids, Beard Man, Truncate, WRKTRX, ANAOH, Illegal Alien, Mind Medizin, Uncage, Suara vagy Tronic, hogy csak néhányat említsünk.
Filterheadz egy belga techno DJ- és producerduó, amelyet a leuveni származású Wilmaers testvérek, Bert (gitár) és Maarten (dob) alkotnak. A ’80-as évek közepén kezdték zenei pályafutásukat popzenekarokban, olyan együttesek hatására, mint a U2, a The Police és a Simple Minds. Az elektronikus zene felé fordulva 1998-ban szerződtek a belga Headroom Music kiadóhoz, és ekkor vették fel a Filterheadz nevet. Legnagyubb sikereiket a „Sunshine” és a „Yimanya” című ópuszok jelentették. Az évek során stílusuk sokat változott, de továbbra is aktívak maradtak a zenei színtéren, folyamatosan kiadva új zenéket és világszerte fellépve. Mostanában azonban ők is visszataláltak a régi hangzáshoz!
Szerencsére hazai példákat is találunk. A HÖR-ben immáron két alkalommal fellépő Sonic Rain, valamint AESZTETIK, 3en, illetve Ben Dover is hasonló zenéket játszik.
Comments are closed for this post.