Beléptünk az Airsound Records jubileumi évébe, ami azt jelenti, hogy a Fertődről indult kiadó idén ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját! Az Akos Wex által igazgatott label nevét azóta már mindenki ismeri az országban, aki egy kicsit is képben van a techno aktuális helyzetével. A külföldi megjelenéseknek hála pedig határainkon túl is egyre nagyobb elismerésnek örvend az Airsound Records.

A friss release Khristina Vavrzhina munkáját dicséri. A moszkvai székhelyű DJ és producer – eredeti nevén Khristina Vavrzhina – egész életét a zenének szentelte. Xris kiadványai olyan kiadók gondozásában láttak napvilágot, mint az Illegal Alien Records, a Tar Hallow és az Olympian. Ezek kifejezetten lendületükről és energiájukról ismertek, mivel nem ragaszkodnak egyetlen műfajhoz. Az alkotó munkásságában az egyenes és kiszámítható ritmusok breakbeat elemekkel fonódnak össze, miközben ambient textúrák hívják párbeszédre a művészt és hallgatót. Xris nagy gondot fordít a szettjei előkészületeire, ezért olyan elegáns és magával ragadó minden egyes fellépése. Pályafutása során az elektronikus zene különböző aspektusait fedezte fel, legyen szó klubfellépésekról, vagy éppen az oktatásról. Ez utóbbit azért is tartja inspirálónak, mivel ez lehetővé teszi számára a tanulást is egyszerre.

Hallgasd csak meg az ASR117-es címkéje alatt megjelent EP-t, és rögtön hallani fogod, hogy ez más, mint amit megszoktál!
A friss release öt original mellett három remixet is tartalmaz, többek között Dorian Knox újraértelmezésében.

Moscow-based DJ and producer Khristina Vavrzhina aka Xris Vavrzhina has dedicated her entire life to creating, performing, and teaching music. Xris’s releases on labels such as Illegal Alien Records, Tar Hallow and Olympian are known for their distinct drive and energy because she doesn’t stick to a single genre. Often, straightforward and predictable rhythms are intertwined with breakbeat elements, while ambient textures create a space where the artist invites the listener to engage in a dialogue. Xris carefully prepares her sets, which is why they are so elegant and captivating. Throughout her career, she has explored different aspects of electronic music, from club performances to teaching. She finds teaching inspiring, as it allows her to learn as well.

Bandcamp link: https://airsoundrecords.bandcamp.com/album/maurizios-banana-ep