Az 1998-ban megalakult Belga együttes hamar a magyar alternatív zenei színtér egyik meghatározó formációjává nőtte ki magát, népszerűségük pedig azóta is töretlenül növekszik. Zenéjük ötvözi a hip-hopot, az elektronikus zenét, és az alternatív rockot, miközben a társadalmi és politikai témákra is reflektálnak. A zenekar szövegei gyakran provokatívak, iróniával és humorral dolgoznak, miközben komoly üzeneteket is közvetítenek. Stílusuk és munkásságuk továbbra is a magyar underground zenei kultúra fontos része, állandó fellépők a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban.

A Belga zenakar szövegeiben számos utalást találhatunk arra vonatkozólag, hogy belsőséges kapcsolatot ápolnak a hazai partykultúrával. Ez persze egyáltalán nem meglepő annak tudtában, hogy az együttes egyik alapítója és producere az a DJ Titusz, aki már a magyarországi elektronikus zenei mozgalom kezdetekor is jelen volt. Nevéhez fűződnek az első hazai első acid techno partyk.

Együtt vagyunk, Lajos

A 2015-ben megjelent Disco! című lemez egyik legtöbbet játszott dala, rendszeresen felcsendül a koncerteken a mai napig is. Bár 10 évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a „Hardcore technonak az ideje lejárt már„, azóta viszont újra reneszánszát éli a stílus a legfiatalabb generáció körében. Ezt a kultúrbarbárságot az idősebb generáció nem igazán tudja elfogadni, „mer’ a hagyomány a technóban a tradíció„. Azonban a kérdéses zeneszám refrénjénjén senki nem fog összeveszni, azt mindenki a magáénak érezheti, és ez így is marad, míg világ a világ. „Együtt vagyunk, Na és akkor mi van? Nem tökmidegy, Ha jó kis party van?

Belga – Fesztivállapot

2010 óta ez az örökérvényű fesztiválhimnusz. Persze azért az „Emlékszem Sopronban?” is ott van szeren, már csak azért is, mert a cikk írója történetesen soproni. Na de mi a helyzet Detroit-tal? Az „átlagember” számára nem túl sokat mond a Michigen-tó parti város neve, azért a jobbak talán emlékezhetnek az autógyártásra vagy a Robotzsarura. „Azt sem tudja sok droid. Hol van az a Detroit„. Számunkra pedig mégiscsak a világ közepe. Meg persze ahol „Ott a techno sátor, Megy a ventilátor„. Szóval nincs más dolgunk hátra, minthogy „Hívjátok fel az Imit, Kezdődik a no limit.”

Belga – Te mit nyomsz?

Régen minden jobb volt! Ezt a megállapítást a Belga is megénekelte már. Ez a track a partykultúra aranykorába kalauzol, amikor még nem a social média szolgált információforrásként, hanem egy flyer. A mai felgyorsult világunkban pedig már a dj szettek is egyre rövidülnek, alig zenél már valaki „3-tól 6-ig„.

Belga – Bulihatalom

A 2021-es Karnevál, a mindezigáig utolsó Belga album zárótrackje a hazai partykultúra és fesztiválszezon világszerte elismert nagyságát dicsőíti. „Jöttek ide növendékek külföldről tanulni, a bulizást hogyan kell okosan csinálni, teltházakkal mentek a díszdoktori vizsgák, elnököknek császároknak is a dj diktált.” Régen ugyanis „az egész világ a mi csodánkra járt„, sajnos „Most már kevésbé jó, Nincs már szépzeneszó, Megette az egészet a fene.”

A Belga zenekar legközelebb Valentin-napján, azaz február 14-én lesz hallható az Akváriumban!
Ez a cikk tulajdonképpen egy koncertajánlóként született meg, az eseményre azonban már rég elfogytak az elővételes jegyek.
Június 6-án a Budapest Parkba azonban már nagy eséllyel mindenki be fog férni!