Chriss Ronson neve eddig is számos ikonikus fogalommal forrt össze az elektronikus zene világában, most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett: a legutóbbi adásban vendégként szerepelt John Digweed legendás rádióműsorában, a Transitions-ben. A műsor történetében ő az első magyar DJ, aki 60 perces mixet mutathatott be.

A Transitions a világ egyik legsikeresebb elektronikus zenei rádióműsora, amely hetente 45 országban közel 14 millió hallgatót ér el. Chriss Ronson szereplése jelentős elismerés a hazai szcénának. Az elmúlt hetekben többek között olyan neves DJ-k kaptak meghívást a műsorba, mint Guy J, James Zabiela, Guy Mantzur és Ezequiel Arias.

Különlegessé teszi Chriss Ronson mixét, hogy két teljesen új, B Craackkal közösen készített demo zenéje is helyet kapott benne: a Spirulina és a Moruga Scorpion.

A mix egyelőre csak a Mixcloud prémium előfizetői számára érhető el, de hamarosan a szélesebb közönség számára is meghallgatható lesz.

A nem mindennapi rádiós szereplés apropóján néhány kérdéssel kerestük meg Chriss Ronsont.

Először is gratulálunk a Transitions-ben való vendégszereplésedhez! Óriási büszkeség ez a hazai elektronikus zenei közösség számára. Hogyan zajlott a felkérés? Mikor és milyen módon keresett meg John Digweed?

Nagyon köszönöm. Legutóbb, amikor John itt járt Magyarországon és együtt vacsoráztunk, akkor a vacsorát követően mondta nekem, hogy szeretne felkérni egy vendégmixre a műsorába. El tudod képzelni, mit éreztem? Nehéz volt ezt eddig titokban tartani, hogy ezen dolgozom, hihetetlen boldogság ez számomra. 🙂

A mixben két új demo zenéd is hallható. Mesélnél róluk? Mikorra várható a megjelenésük?

Egyelőre megjelenésről nincs szó, ezek a zenék erre a mixre készültek el. B Craack, azaz Bálint Pajtival írtuk ezeket a két zenét. Bálinttal már régóta ismerjük egymást, több hivatalos, általam készített mixalbumon is megjelent már. Zeneileg abszolút megvan köztünk a harmónia, így örömmel dolgoztunk együtt. John Digweed műsora leginkább a progressive zenei stílust képviseli, így ez a két zene is a progressive house műfajba kategorizálható. Fontos megjegyezni, hogy a mixre kedves barátom, Nortio egyik új demo zenéjét is ráraktam.

Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

Nagyon inspirál ez a helyzet most, elkapott a zeneírás. Van még pár befejezetlen zene, ami hamarosan elkészül. Továbbá rengeteg felkérésem is van a következő hónapokra, szinte szeptemberig tele a naptár.

Hol találkozhat veled a közönség a következő időszakban?

Márciusban a kezeléseim miatt pihennem kell, majd áprilistól jönnek a fellépések. Kövessétek az oldalaimat, minden eseményt megosztok ott:

www.facebook.com/chrissronson
www.instagram.com/chrissronson

Köszönjük a válaszokat, és további sok sikert kívánunk!