Ha van DJ, akinek az élettörténete könyvbe illő, akkor Sven Väth egészen biztosan közéjük tartozik. A „4 Decades Behind the Decks: A Journey of Music, Magic, and Euphoria“ című kötet 40 év pályafutását meséli el 344 oldalon. Ami simán lehetett volna akár 1000 oldal is – és még akkor sem mesélt volna el mindent.

Sven Väth, 1964-ben született, tavaly nemcsak a 60. születésnapját ünnepelte, hanem pályafutásának 40. évfordulóját is. Négy évtizede rendületlenül tevékenykedik a lemezjátszók mögött. Küldetése, hogy összehozza az embereket a zenével. Sven Väth pedig ennek a négy évtizednek a történetét próbálta összefoglalni, rengeteg fotóval, sok személyes emlékkel és anekdotával fűszerezve.

„Amikor elkezdtem böngészni az archívumomat, egyből megéreztem, hogy lesz mit mesélnem” – mondta a 60 éves DJ-legenda a könyv születéséről, amely a dicsőséges frankfurti időktől egészen a jelenkorig tart: „Voltak pillanatok, amelyeket felidézve azonnal elérzékenyültem, mert különleges energiát sugároznak. Először Ibizán, az eufórikus éjszakák az Omenben, meghitt pillanatok a stúdióban, fesztiválok több százezer emberrel, csendes pillanatok a kulisszák mögött. A képek különösen közel állnak hozzám, hiszen nem csak a a DJ-utam történetét mesélik el, hanem megragadják a kor szellemét is.”

A [Faze Mag] kérdésére, miszerint milyen tanácsot adna a fiatalkori önmagának, így válaszolt: „Csinálnék valamit másképp? Valószínűleg nem. Minden hiba, minden rossz döntésem azt eredményezte, ahol ma tartok. Voltak komoly kockázatok, nehéz pillanatok, volt, hogy kimerültségig hajszoltam magam. De mindig azt tettem, ami igazán hajtott. És pontosan ezt ajánlom mindenkinek: kövesd a lángot, ami benned ég.”

Fotó: Daniel Woller