A 2023. november 18-án elhunyt legendás DJ Palotai emlékét ápolva a Magyar Zene Háza emlékkiállítást rendezett az épület kiállítóterének előcsarnokában. DJ Palotai volt a modern elektronikus zenei műfajok első számú megismertetője Magyarországon, a Tilos az Á zenei felelőse, a Tilos Rádió egykori alapítója, és sok éven át zenei főszerkesztője.
A március 9-i megnyitó alkalmából Prieger Zsolt mondott nekrológot. Az Anima Sound System frontembere méltó módon emlékezett pályatársáról. Megható szavait érdemes elmenteni az utókor számára is.
Kedves Zsolt,
Talán megbocsátják közös barátaink, akikkel most mind a te eleven emlékedet idézzük meg itt a Magyar Zene Házában, vasárnap délelőtt, hogy ha most ott folytatom veled, ahol utolsó telefonbeszélgetésünkkor abbahagytuk. És azóta, hogy nem beszéltünk, mi is történt? Hát például örök kedvenced, a Bajnokok Ligája sokkal izgalmasabb lett, és tudod, miért? Mert sokkal több esélye lett végre a kiscsapatoknak… Hát ezt akartuk mindig is, nem?
Na, ez például jobb lett, amióta elmentél. Ellentétben az általad oly sokszor kritizált politikai hatalommal. Az nem lett szimpatikusabb. Igen, Zsolt, “ezek” még rosszabbak lettek, mint amit gondoltál róluk akkor, szóval nem is tudom, mit mondanál ma, amikor a hasukba már nem fér, mégis mindent bezabálnának, civilséget, jogot, másságot, de még az azonosságot is, az azonosságunkat, az egységünket, szóval mindent, ami összekötne bennünket, ők azt is szétválasztanák.
Eufémizmussal élve: nem kedvelted (ha meg őszinték akarunk lenni, akkor sokkal egyenesebb azt mondani, hogy utáltad őket), de bennünket meg nagyon-nagyon, szerény érdemeinkkel együtt is nagyon szerettél. Talán túlságosan is. És erre tényleg rámegy a szív. Ahogy anyám mondja ilyenkor: a jó szíve vitte a sírba biztos. Az érzékeny, antennás, kíváncsi, mindig sztorizós szíved, az.
Közös szocializációnk a nyugati határszélen talált bennünket, sport és zene, foci és népzene, meg jazz, meg progrock, meg minden, ami a szabad Ausztriából beszűrődött. Apáink hozták a lemezeket, neked kicsit messzebbről és talán jobbakat, és akkor ott el is dőlt benned minden, még ha a sport és a foci továbbkísért életed végéig a zenemánia mellett. Hányszor láttalak Nemzeti Sporttal megindulni az emeletre, istenem!
Ösztönző, gyűjtő, rendszerező elme voltál, aki mindenre nyitott. Egyszerre voltál a mi Andy Weatherallunk, Kallósunk és Kodályba oltott Bartókunk, esztétánk és mesélőnk, tanárunk és bátyánk, emlékszem, hogy aki téged csak a Rewind szórakoztató, headbengelős tánczenéjéről ismert, annak még ott tánc közben, a buliban, a hangerőtől berekedve adtam elő kortársszenei kísérleteidet, színházi együttműködéseidet, feleségeddel való izgalmas tánczenei-zenetánc-diskurzusaitokat, meg hogy te nem DJ vagy ám egyébként, még hogy ha ott is állsz is a lemezjátszók mögött, hanem valami más, valami több,
és pont ezért, az egyszerűség kedvéért mondjuk azt rád, hogy te vagy: A PALOTAI. Mindent mindennel mixelni, gondolatot, ritmust, hangulatot, nyugatot kelettel, track- és setlistben összefüggéseket, belső történéseket keresni, ez volt a te világod. Ennyire izgalmas mesélőt talán nem is ismertem, mint te. Sokszor keserűnek, szavakkal fukarul bánónak láttak azok, akik közelről nem ismertek, pedig én láttam, hogy akkor is ott pergett előtted a film, ami
tele volt humorral és megbocsátással.
És ha már megbocsátás, akkor… Hát volt mit és volt kinek, hiszen te voltál a legjobb, vagy inkább azt mondanám, a legelső, mint magyar punkban a Spions, hegyben a Kékes, csapatban a Barcelona. Nem véletlenül szeretted a katalán focit és Cruyffot, mert az is és ő is totális volt, 360 fokos, minden tudást magábaolvasztó, mégis laza, a halálos komolyság és a beleszarom nagyvonalúság elegye. Nemcsak hősöm vagy – és VAGY. még véletlenül sem: VOLTÁL ám! -: mert nem vagyok hajlandó múltidőt használni ott, ahol mindenki látja és hallja, hogy örök jelen van most is, hirtelentavasz meg korai napfény,biztos azért, mert rólad van szó.
És nem, nem csak a hősöm vagy, hanem igazi, nagyvonalú barát is: és hogy milyen “emberi” jut eszembe rólad éppen ma? Lássuk csak: például… például nálad szerettem meg a macskákat, oroszkék-jellegű Mancikánkról minden nap eszembe jut mindig a tiétek, Tutuska, meg aztán nagyon szórakoztató volt veled meccset nézni, vagy csak a szünetben telefonálni egymásnak, hogy kit kéne lecserélni, aztán jó volt veled például együttidegeskedni a nagy semmin, politikán és fesztivállineupokon, ja, és te voltál a legönzetlenebb kölcsönadóm is. Voltak idők, amikor bohémságom okán 500 forint sem volt a zsebemben, de te voltál az, aki amikor kölcsönért érkeztem hozzád sietve – talán áramot akartam visszakapcsoltatni a pénz egy részéből, amit kaptam volna tőled -, te korán reggel kiszóltál a hálószobából a takaró alól: “ott van a polcon, ember, a Richie Hawtin-lemezek mögött, ott a pénz, nyúlj be, onnan vegyél ki ,
onnan, és annyit….amennyit gondolsz”. Értitek, amennyit gondolsz!!! Ez volt ő, pontosabban ez marad ő.
És imádtam minden sztoridat: amikor Éri Pityuékkal menekültél a medve elől a csűrbe népdalgyűjtés közben
Erdélyben, vagy amikor nem engedtek le a színpadról itt, vagy amikor meg éppen lezavartak amott.
Erről jut eszembe: majdnem napra 22 éve írtam az Élet és Irodalomban rólad. ebből idézek-ollózok most, ha nem
bánjátok: “Palotai a lemezeit rendezgeti. Családi ebéd után partikulárisabb, mégis szentebb elfoglaltságot nem nagyon tudok elképzelni a lemezpakolgatásnál. Nem olyan, mint a rendrakás, sokkal inkább, mint a rózsafüzér-morzsolgatás. Készülés a jövő kihívásaira, de minimum az aznapi éjszakára.
Mert ő “Lemezjátszóista”, akire az amúgy súlyosan szétzilált magyar zenebizniszben mindenki egyforma tisztelettel néz, szóval egy minden gyanú felett álló ember… Kortárs zenész és partygenerátor. És hogy mitől kortárs művészet a DJ-kultúra? Attól, ahogy a zenék működnek egymás hegyén-hátán?, ahogy akár évtizedes távolságban lévő dalok csúsznak össze boldog öntudatlanságban, mégis szigorú logisztikával?, attól a mosolytól, ahogy a lemezjátszó mögött álló ember lehajol, éppen a megfelelő lemezért kotorászik a sötétben, aztán előveszi, felteszi, elindítja?
Igen, ott, akkor, amikor kell. Palotai ül – írtam akkor. „Ül a szoba közepén, kezében a videó távkapcsolója, Mona lánya az ölében, a közelmúltbéli francia-guayanai fellépéséről mesél, közben teker – mármint videokazettát -, s mondja, hogy lezavarták öt perc után a színpadról.
Túl jó volt? – kérdezem.
Ja – mondja.
A francia pop-ikon Noire Desire legutolsó lemezének számait is ő rakta össze albummá. Mert mindenkinél jobban ért a kontextus megteremtéséhez. Összekever, elsimít, lehajol, felemel. Kevesen tudják róla, de misztikus ember, tele döbbenetes történetekkel. Mert ritkán beszél, de akkor nagyon sokat. Régi axiómája, hogy nincsen rossz zene, csak rossz időben és rossz helyen lejátszott muzsika. Játszott már Lajkóval, fellépett már dzsesszistákkal, rádióban, hajón, mezőn, kis magyar klubban, hatalmas tengerentúli fesztiválon, sivatagban, de otthon is úgy játszik a hozzá látogatónak, mintha „élesben” tolná.
Ahogy Gogol köpönyegéből a nagy orosz klasszikusok, úgy bújtak ki Palotai ütött-kopott varsói dzsesszfesztiválos trikója alól a legjobb magyar DJ-k és az ő lakásáról adott az az adó, amely talán a legnagyobb hatással volt a budapesti alternatív tánckultúrára.
Palotai hallatlanul magabiztos, s ez nem valami szokásos sztárallűr, hanem a realitás alapos ismerete. Az apja olimpiai bajnok focista, utána meg a világ legjobb bírója, de a fia legalább akkora dirigens. A pálya közepén áll, gólokat lő, és rendszerint ő fújja le a meccset is. Többnyire hajnali öt felé. Mostanában
feltűnően jól érzi magát a bulikon. Régen elvolt a keverőjével, de mostanában … mosolyog. Táncol, miközben táncoltat. Tanít.”
Hát eddig az egykori ÉS-cikk. És ma sem írnám nagyon másképp. Mert ma is tanítasz, Zsolt, tehetném hozzá majd negyedévszázados soraimhoz, és főképp összehozol bennünket, lelkessé teszel bennünket, látod, most is.
Comments are closed for this post.