20+ év intenzív partizás után már nem vágyom arra, hogy heti szinten kimozduljak, de ha szeretném, sem tudnám megtenni. Bár a techno sokadvirágzását éli éppen, viszont ez leginkább csak a régi classic hangzást idéző frissen kiadott zenékre értendő. Több régi veterán dj is újra aktivizálta magát, azonban az események száma nem igazán követi le ezt a nosztalgikus hangulatú vérfrissítést. Alig van Budapesten olyan klub és szervezőcsapat, ahol azt a fajta kompromisszumoktól és divat hatásoktól mentes techno-t lehet hallgatni, amiért anno beleszerettünk ebbe a stílusba.
A novemberben megnyílt Kassa Hajó az egyik ilyen helyszín, akik április első hétvégi napján Ben Sims-t hívták a Batthyány téren horgonyzó hajó fedélzetére. Az angol legenda a Technokunst szervezésében érkezett, így az est zenei íve nem okozott nagy meglepetést. Isu három órás felvezetője után hajnali 1-kor állt Ben Sims a pultba, majd hajnali 4-kor Dork felelt a levezetésért.
De ne szaladjunk még ennyire előre! Annyit betegeskedtem idén, hogy a jegyet babonából csak az utolsó pillanatban mertem megvenni, ami még így is mindössze 5000 ft-ba került. A mai árakhoz képest ez kifejezetten kedvező, amikor a legtöbb nemzetközi headliner nevével megtoldott klubeseményre 10 ezer ft alatt szinte már be sem lehet jutni. Ben Sims fellépésére a helyszínen sem kellett 7000 ft-nál többet fizetni, éjfél után.
Majdnem sikerült mindenről lemaradnom, ugyanis before helyett szundítottam egyet indulás előtt, aminek majdnem az lett a vége, hogy elaludtam. Végül háromnegyed 1-kor értem a helyszínre, éppen akkor sikerült bejutni, amikor Ben Sims is érkezett, úgyhogy minden a terv szerint alakult. Isu szettjének utolsó 10 percét is sikerült elkapni, a nagyterem megfelelően elő volt melegítve, miközben örömmel konstatáltam, hogy rengeteg régi ismerős van a helyszínen.
Pontban 1-kor Ben Sims is belekezdett, a nagyterem közben szinte teljesen megtelt. Azt gondoltam, hogy a három órás játékidőt tekintve folyamatosan csapunk bele a lecsóba, ám ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. „In medias res” kezdés volt ez a javából, én pedig komolyan aggódtam, hogy elég lesz-e az a 2 energiaital reggelig, amit út közben dobtam be. A közönség mindenesetre vevő volt a dologra, az első pillanattól kezdve a maximális energiaszinten pörgött mindenki, ha körbe néztem volna, akkor magasban lévő kezeket és mosolygós arcokat láttam volna. Viszont dehogy néztem körbe, Ben Sims-re fókuszáltam, akinek a szettje teljesen magába szippantott, egy pillanatra sem tudtam volna abbahagyni a táncot, ha nem lett volna dög meleg a teremben. Ezt pedig fél óra után egyre nehezebben toleráltam, ezért néha muszáj volt 10 perces cigiszünetekkel megszakítani a performanszt. Ez viszont egy pillanatra sem zökkentett ki a lendületből, amikor visszatértem ott folytatódott minden, ahol abbahagytam. Ben Sims hozta a „kötelezőt”, a rá jellemző súlyos groove-okat, négy lejátszóról csak úgy, ahogyan azt ő tudja! Mesteri szett volt minden másodperce, számomra valahol ez jelenti a techno és a dj-zés csúcsát. Egyébként Ben Sims szettjének második felét már a nagyterem hátuljából csapattam végig. Ott nem szólt annyira jól a hang mint előrébb, viszont nem is volt akkora szauna és tömeg. Nem szeretem a külsőségeket, a vizuált általában parasztvakításnak tartom (főképp a csarnokrendezvényeken), viszont a Kassa vizuálja teljesen más szint! Az óriási LED-falon 3D hatásban megjelenő képi elemek teljes összhangban vannak a zenével. Főleg a Ben Sims szettjének utolsó másodperceiben egyre gyorsabban megjelenő repetitív képek tetszettek, szilveszteri visszaszámlálással megegyező izgalommal jelezték a finálét.
Dork szettjére sajnos már nem maradt erőm, másnap reggel kirándulni mentünk és bevállaltam a vezetést, ez által is biztosítva magam, hogy Ben Sims fellépése csak a zenéről szóljon.
A kisteremben Li & Baco, valamint Mode & Valens játszott microhouse-t, valószínűleg igazi felüdülés lett volna egy kissé megpihenni a feszes techno ütemek után / közben, de Ben Sims szettjéről eszem ágában sem volt távozni.
Lehet temetni a klubkultúrát, sajnos egyre rosszabb irányba haladnak a dolgok, és hamarosan semmi nem marad a régi jó dolgokból. Éppen ezért becsüljük meg, amíg ilyen dj-k jönnek hozzánk. Köszönjük Ben Sims, köszönjük Technokunst!
Képek: Kassa Facebook
Comments are closed for this post.