A jamaicai soundsystem kultúra nemcsak zenei hagyomány, hanem egy komplex társadalmi és kulturális mozgalom is, amely az 1940-es évek végén kezdődött, és mára világszintű hatást gyakorolt a modern tánczenére. A szegényebb városrészekben élő jamaicai fiatalok olyan mobil hangrendszereket hoztak létre, amelyekkel nyilvános helyeken, az utcákon, tereken rendeztek bulikat – gyakran sokkal nagyobb hatással, mint bármilyen hivatalos zenei csatorna.

A korai soundsystemek – például Tom Wong (Tom the Great Sebastian), Duke Reid, vagy Sir Coxsone Dodd rendszerei – nemcsak zenei élményt nyújtottak, hanem közösségi eseményekké is váltak, ahol a helyiek összegyűlhettek. Eleinte amerikai rhythm and blues zenét játszottak, de hamarosan kialakultak Jamaicára jellemző saját stílusok, mint a ska, a rocksteady, majd a reggae. Ezekhez kapcsolódva pedig olyan műfajok is megszülettek, mint a dub, amely teljesen új zenei szerkesztési és hangtechnikai módszereket vezetett be.

A dub egyik legfontosabb újítása a remixkultúra előfutára lett: a dalok „verzióit” újraértelmezték effektekkel (echo, reverb), hangsúlyos basszussal és ritmussal, gyakran teljesen instrumentális formában. Az úttörők, mint King Tubby vagy Lee „Scratch” Perry, megteremtették az alapot a modern elektronikus zene számára, többek közt a techno, house és bass music műfajokhoz is hozzájárulva.

Ezzel párhuzamosan a MC-k (toasterek) szerepe is jelentőssé vált: ők a hangrendszerek mögött mikrofont ragadtak, és rímes, ritmusos beszéddel kommentálták a zenéket, tüzelve a közönséget. Ez a gyakorlat lett később a hip-hop előképe, mely az USA-ban is kibontakozott, de szorosan kötődik jamaicai gyökerekhez.

A „rewind” vagy „pull up” jelenség – amikor egy népszerű tracket újrajátszanak a közönség kérésére – szintén a jamaicai kultúrából ered, és máig része például a brit jungle vagy grime szcénának. Ugyanígy a dubplate-ek, azaz egyedi, gyakran csak egy soundsystem számára készült felvételek, meghatározóvá váltak a drum and bass és dubstep közegében is.

Ahogy a jamaicai diaszpóra az Egyesült Királyságba, főként Londonba és Birminghamba vándorolt az 1950-es évektől kezdve, a soundsystem kultúra is vele utazott. Ott újabb formát öltött, például a blues partykban, majd hozzájárult a brit zenei szubkultúrák kialakulásához – ilyen volt például a lovers rock, a jungle, a UK garage, a grime és a dubstep.

A jamaicai soundsystemek nemcsak technológiai, hanem közösségi újításokat is hoztak. A rendszer maga – hangfalak, erősítők, lejátszók – sokszor házilag, barkácsmódszerekkel épült. A hangsúly nem a tökéletességen, hanem az energián, a közösség erején és a hangzás mélységén volt. Ez a DIY (do it yourself) megközelítés a mai underground elektronikus szcénában is jelen van.

A soundsystem kultúra emellett erős versengést is szült: a soundclash eseményeken különböző rendszerek mérkőztek meg, hogy ki tudja elnyerni a közönség tetszését a legjobb mixekkel, dubplate-ekkel, MC-kkel. Ez az egész versenyszellem kulcsfontosságú hajtóerővé vált a kreativitásban és az innovációban.

Sok ma is népszerű műfaj – mint például a grime vagy a dubstep – nélkülözhetetlenül kötődik ezekhez a gyökerekhez. Művészek, mint Burial, The Bug vagy Kode9 mind-mind hivatkoznak jamaicai hatásokra. Ugyanez igaz MC-kre és DJ-kre, akik a mai napig használják a jamaicai kultúrából eredő kifejezéseket, retorikát, stílusokat.

A jamaicai soundsystemek tehát nem csupán zenei formák létrehozásában játszottak kulcsszerepet, hanem abban is, ahogyan ma a DJ-k, producerek, MC-k és közönség viszonyul a zenéhez: kollektív, közvetlen, hangos, rezgő és eleven. A roots reggae üzenetétől a basszuscentrikus klubkultúrákig a hatásuk mindenütt ott van.

Forrás: [Mixmag]