Pablo Bolívar spanyol elektronikus zenei producer és DJ, aki letisztult, mély hangzásvilágával vált ismertté a nemzetközi szcénában. Munkássága a minimal techno, deep house és downtempo határvonalán mozog, gyakran atmoszférikus, érzelmekkel teli dallamokkal. Bolívar az elmúlt két évtizedben olyan neves kiadóknál jelentette meg zenéit, mint a Desolat, Moodmusic és a saját alapítású Seven Villas Records. A spanyol producer különösen figyel a részletekre, zenéjében az analóg melegség és digitális precizitás kerül egymással harmonikus egyensúlyba.
Tavaly megjelent nagylemeze, a „The Grey Collection” mély, meditatív hangulatú utazás, amely kiválóan reprezentálja művészi vízióját. Pablo Bolivar elmondása szerint az ihlet spontán érkezik, ez lehet olykor egy séta vagy utazás közben, ugyanakkor megköveteli az alkotóban a nyitott és nyugodt elme állapotát is.
Pályafutásának elején a 90-es évek techno producerei (mint például Laurent Garnier, Slam, Joey Beltram és a Der Dritte Raum) voltak rá a legnagyobb hatással, nem véletlen, hogy az Alkotótáborban játszott szettjében is gyakran belecsempészik 1-1 hasonló klasszikust.
Pablo Bolívar nem egyszerűen DJ – ő hangokkal mesél, történeteket épít, atmoszférákat teremt. Élő szettjei gyakran improvizatív elemekkel gazdagodnak, így minden fellépése egyedi élményt nyújt. Íme a tavalyi szettje teljes hosszában:
Pablo Bolivar 2019-ben zárta először az Alkotótábor programját. Azóta rendszeres visszatérőnek számít, a covid idején is maratoni szettel búcsúztattuk az eseményt. Egy vele készült interjúban elmondta, hogy mindig is inspirálta a közép-európai elektronikus zene színtér. Pablo Bolívar extended zárószettje idén is méltó eseménye lesz az Alkotótábornak. Figyelem, a szombati napra már az utolsó körös jegyek pörögnek, nehogy lemaradj!
Esemény: https://www.facebook.com/events/981840457009310
Jegyek: https://cooltix.hu/event/66840a2a8d5df39d3fa4eff5
Comments are closed for this post.