Naponta születnek új zenék, naponta bukkan fel egy új előadó neve, aki ígéretesnek tűnik, vagy akire érezhetően érdemes odafigyelni. Naponta kerülnek újabb nevek a Spotify playlistekre a felhasználók között. Sosem látott aktivitásban pezseg az elektronikus zenei szcéna. Mindenki DJ szeretne lenni, és mindenki DJ is. Mindenki producer, és előbb-utóbb mindenki le is ül zenét készíteni – legalábbis megpróbálja. Korunk divatja a „melodic house & techno” – kétség nem fér hozzá, ez az undergroundnak induló hangzás, amit egy világ dédelgetett, mára a bolygó egyik legpopulárisabb stílusa. A műfaj ikonjai a fellegekben járnak, privát repülőkkel turnéznak. A piacra betörni szinte lehetetlen, de mégis vonzó sokak számára. A legnagyobb kérdés mindig is az volt a zenei iparban, hogy kiben lapul ott az az X-faktor és érdekesség vagy különlegesség, amivel valaki fel tudja hívni magára a figyelmet. Rengeteg tehetséges művész van kishazánkban is, de úgy néz ki, hogy a Dance Floor Mania management újabb felfedezettje, Aquarius Ezra birtokol valamit, egy plusz tudást, ami elhozhatja számára a kitörési lehetőséget – természetesen, ha kellő energiát, munkát és időt fektet önmagába. Ez a rövid interjú segít nektek megismerni egy végtelenül kedves és szerény srácot, aki a nehézfiúk között és a kemény hangzásban találta meg önmagát és a művészetét.
„…az ének-zene óra, ami mindent elindított…”
2025-öt írunk, az internet világában szinte minden távolság áthidalható, és minden információ elérhető. Komoly hatással van az ízlésformálásra a világháló. Viszont az emberek kulturális érdeklődését talán még mindig a környezetükből jövő valós ingerek és az életüket meghatározó élményeik határozzák meg. Kijelenthető, hogy hazánk keleti régiójában a melodic house & techno műfaj a folyamatos rendezvények szintjén nem létezik (ennek okát lehet, hogy egy másik cikkben majd kinyomozzuk), te mégis ebben találtad meg azt, amit a legjobban szeretsz. Hogy jött a kapcsolódás ezzel a hangzással?
Szerintem nem én találtam meg a műfajt, hanem a melodic house & techno talált meg engem!
Na, mesélj erről, ez izgalmasan hangzik!
Kaptam egy alap elektronikus zenei kiképzést a családon belül is. Idősebb unokatestvéreim révén, akikkel már 10 évesen Paul Kalkbrenner zenéket hallgatva építettünk bunkert a nappalinkban székekből és paplanokból.
13 éves voltam, amikor elkezdtem kacsingatni a zenei szoftverek (DAW-ok) felé. Kecskeméten jártam egy sráchoz tanulni a stúdiózás rejtelmeit. Ő sokat segített az utamon az első években. Nála hallottam melodic zenéket, ő már akkor a stíluson belül mozgott. Új volt számomra, és egészen izgalmasnak tartottam, megfogott. De semmi extra nem történt akkor, csak beíródott a tudatalattimba.
Amikor megérkeztem a zenei produceri pályára, az éppen akkor trendi, szanaszét autotune-ozott trap/rap stílusú zenéket készítettem. Nyomtam a rap-et én is. De gyorsan kiderült, hogy ez a rap dolog abszolút nem én vagyok. Közöm nem volt az elektronikához. Ekkor jött a pálfordulat: az akkori mentorom hatására elkezdtem megismerkedni a melodic house és techno műfajjal – mindez 2019 körül volt. Az akkori Tale of Us, Stephan Bodzin, Colyn, Erly Tepshi zenék voltak rám nagy hatással, és ez a szerelem csak erősödött. A stílus és a műfaj felé azóta is tartok, függetlenül attól, hogy a melodic house & techno azóta már többszörösen is mutálódott.
Onnantól kezdve teljesen rácsúsztam erre a hangzásra. Kiismertem a műfaj alapjait, totál elmozdultam ebbe az irányba. Sokat ültem rajta, hogy ne csak értsem, érezzem is a stílust. Aztán egyszer csak sikerült az elektronikus zenére valamilyen formában hasonlító zenei kompozíciókat összeállítanom – kisebb-nagyobb sikerrel. Innen nem volt megállás. Beragadtam a gépek elé.
Ami a bulikat illeti, semmilyen szerepet nem kaptak az életemben, hiszen 16 évesen nem túl sok elektronikus party várt volna tárt karokkal, bár az igazat megvallva ekkor még nem is érdekelt a bulizás. Így ilyen irányú élményem nem volt a stílussal.
Tyúk vagy a tojás? – Producerkedés vagy DJ-zés?
Akár az előző kérdés folytatása is lehetne ez a válasz. Ha nagyon rövid és tömör akarok lenni, akkor egyértelműen a zeneírás – de hát ez már ki is derült. Sokáig csak a kreatív része érdekelt ennek a világnak. Nem vonzott egyáltalán a DJ-zés. Egyszerűen nem érdekelt az egész. Én valami sokkal színesebb, átfogóbb dologba akartam belefogni. Meg akartam tanulni, hogyan lehet a nulláról egy teljes dalt megírni, annak minden utómunkáját elvégezni, majd megmutatni a világnak – akár egy lemezkiadón keresztül, hivatalosan is megjelentetni.
De aztán az idő múlásával rájöttem, hogy ha a saját zenéimet én is szeretném eljátszani az embereknek, akkor bizony kénytelen leszek DJ-életet is élni. Nem szeretném ezt misztikus köntösbe csomagolni – ez kényszerpálya volt. És nem én vagyok az egyetlen producer, aki emiatt a pult mögé áll. Ez a minta a nagyoknál is jól lekövethető: ha a digitális eladások és a streaming nem hoz elég bevételt, akkor a fellépésekből élnek az előadók.
Ami ebben viszont előny, hogy a közönség közvetlenül az alkotótól hallhatja azt a zenét, amit szeret. Ez egy őszinte kapcsolódás a bulikban. Nálam viszont a DJ-zés egy átmeneti terv volt – addig, amíg nem tudok egy Live Act-tel a színpadra állni, mert ilyen irányú terveim is voltak.
Amikor megszületett a döntés, megvettem az első keverőmet és kontrolleremet, és pár hónappal később már zenéltem is egy helyi klubban. Eleinte közel sem élveztem annyira ezt, mint magát a zeneírás folyamatát, de jó volt látni, ahogy az emberek táncolnak a zenére, amit játszom nekik.
Szóval a válasz röviden: producer elsősorban!
A te generációd már a sokadik feljövő nemzedék a bolygón, amely beleszületik az elektronikus zenei életbe. A korábbi generációk megélték az elektronikus zene ipari forradalmait, a technikai ugrásokat, a hangzások születésének éveit. Ma már néhol hallani, hogy ez az egész betelt, eltelítődött, és nincs több innováció ebben a világban. De végül mindig a fiatalok azok, akik lerúgják a kreatív falakat, és új lendületet hoznak. Te miben látod a saját kitörési lehetőséged? Mi lehet a belépőd a nemzetközi színtérre?
A biográfiámban úgy hivatkozom magamra, mint egy olyan előadóra, aki folyamatosan keresi a saját hangzását. Bár az első megjelenésem négy évvel ezelőtt volt, és azóta sikerült szép eredményeket elérnem, még mindig azt érzem, hogy nincs meg az a tipikus, saját hangzásvilágom, amit igazán egyedinek és önazonosnak tartanék.
Keményen dolgozom azon, hogy kialakuljon egy egyértelmű „signature sound” – sőt, mások szerint már most is hallható egyfajta stílusjegy a zenéimen, ami jellemző a dalaim többségére, de én még nem vagyok teljesen elégedett. Az elmúlt időszakban kevesebbszer használtam a saját énekhangomat a zenéimben, viszont ezt az „eszközt” újra szeretném elővenni.
A szakmai döntéseimet mostanában már nem egyedül hozom meg, és a saját énekhang használata lehet az egyik legerősebb pillére a zenei identitásomnak. Szeretnék erre több időt és energiát fordítani. Eddig próbáltam megfelelni a trendeknek, követni az aktuális flow-t, de ott tényleg már minden elhangzott. Most az a célom, hogy ezeket a tapasztalatokat saját hangzássá formáljam.
„…az ének-zene óra, ami mindent elindított…”
Utánad néztünk mi is! A közösségi oldalaidon több olyan tartalom is van, ahol énekelsz – ez egyértelműen szakmai plusz, amivel kevesen rendelkeznek az elektronikus zenei világban. A szerkesztőség részéről plusz egy szavazat, hogy ezt használd! Tekintsünk vissza még egy picit az időben! Meséld el, hogyan és mikor kerültél szoros kapcsolatba a zenével? Mikor tudatosult benned, hogy neked ezzel több dolgod van? Hogyan vezetett az első zenei hatásoktól az utad az elektronikus zenéig?
A színpadon való jelenlét és a szereplés már egészen óvodás koromban is jelen volt. Én voltam a daliás legény, aki mindig feleségül vette Hamupipőkét – szereplésre születtem, csak még meg kellett találnom azt, hogyan válhatok igazán jóvá benne.
Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert nálam az ének-zene órák jelentették az alapokat. Nem azért, mert szolfézsmániás voltam, hanem mert ehhez kapcsolódik egy sorsfordító élményem általános iskolából. Nem voltam egy csendben és egy helyben ülős típusú gyerek, ez sokszor kivágta a biztosítékot, különösen az ének-zene tanárnőnél.
Egy alkalommal annyira túlpörögtem, hogy felelés lett a büntetésem – énekelnem kellett az osztály előtt. Amikor ez megtörtént, a tanárnő teljesen ledöbbent. Rájött, hogy amilyen kis csibész vagyok, épp olyan jól tudok énekelni. Ott kezdődött minden.
Ezután jöttek az énekversenyek, amelyekre mindig szívesen mentem, mert imádok versenyezni. Megleptem magamat is: sikerült néhányat megnyernem, és kiemelkedő helyezéseket elérnem. Ennek köszönhetően már általános iskolásként meghívást kaptam a gimnázium kórusába – a nagyok közé. Pár hét után már a gimnázium kamarakórusában találtam magam, ahol nálam 7-8 évvel idősebbek is voltak. Ez akkoriban óriási dolog volt.
Innentől kezdve az életem részévé vált az éneklés, és ezzel együtt a fellépések is. Nagyon hálás vagyok ezeknek az éveknek, mert később egy országos versenyen is sikerült dobogós helyezést elérnem. Olyan intézmények színpadjain is énekelhettem, mint a budapesti Papp László Sportaréna, a Művészetek Palotája, vagy a gyönyörű Mátyás-templom – ezek mind meghatározó élmények voltak.
Ez volt az út, amely során megszerettem a szereplést, a színpadot. Amikor fent álltam a reflektorfényben, tudtam, hogy ott van a helyem. Imádom látni az embereken, hogy tetszik nekik, amit adunk nekik egy-egy előadás során. A többi már szépen egymásra épült. Amikor 2016-ban megláttam egy Facebook-hirdetést, hogy Kecskeméten lehetőség van elektronikus zeneszerzést tanulni egy profi stúdióban, azonnal hívtam a számot. Ma pedig itt ülök és ezt az interjút adom – mindezt a zenének köszönhetem.
Tényleg olyan könnyű ez az élet, mint amilyennek kinéz? Pár generációval korábban szinte mindenki gitárt vett a kezébe, hosszú hajat növesztett, mert egy The Beatles- vagy más hasonló zenekart szeretett volna alapítani. Lázadt a zenével, megélte a magasságokat. Ma mindenki DJ vagy producer szeretne lenni. Menő szakma, kívülről könnyűnek tűnik, ráadásul sokan olyan munkából szeretnének pénzt keresni, amit szeretnek is. Ideális kép a boldog élethez.
Te már pár éve benne vagy a körforgásban, számos sikerrel. Tényleg ilyen egyszerű és idilli ez az egész?
A „könnyűnek tűnik” résznél mindig felnevetek. Igen, tényleg annak látszik. Az Instagramon mást sem látni: minden buli tökéletes, hatalmas a tömeg, bomba csajok, sármos DJ-k, sztárélet. És persze hatalmas összegekről szólnak a pletykák a top DJ-k esetében.
De aki azt gondolja, hogy csak azért érdemes belekezdeni a DJ-életbe, mert ez egy gyors és laza út a világhírnévhez vagy az anyagi függetlenséghez, annak azt ajánlom, törölje le a social mediát akár csak egy hétre, és gondolja újra ezt az egész sztorit.
Ma a világon egy négyzetméterre jutó DJ-k száma átlagosan 2-3. Ezeknek a próbálkozásoknak a nagy része hamar abba is marad – gyakran már az első kudarc után. Ez az életforma állandó kihívásokkal és megoldandó nehézségekkel jár. És az ipar, ami ezt az egészet működteti, néha gyomorforgató. Alulról húznak, felülről könyökölnek vissza – de közben mindig mosolyogni kell az Instagramon.
A melodic house & techno műfaj telítettebb, mint valaha, különösen mióta berobbant a mainstream világába. Hatalmas verseny alakult ki az előadók között – néha már szinte lehetetlen lekövetni. Két hetente jön egy újabb „sztár”, akibe hátulról rengeteg pénzt ölnek. Előfordul, hogy nulla előélettel, bármiféle diszkográfia vagy online jelenlét nélkül egyszer csak ott van a Beatport Top 10-ben, és másnap már ezerfős tömegeknek játszik. Ez sem titok. Egyszerűen: ha elég tőkeerős vagy, meg tudod venni a karriered.
Lehet venni zenét, reklámot, követőket, sőt fellépési lehetőségeket is. Olyanról is hallani, hogy komolyabb kiadóknak fizetnek, hogy kiadják a zenéket. És bár az emberek szeretik a meséket a szegénylegényről, aki elindul szerencsét próbálni, vagy a hősöket, akikkel együtt lehet érezni – ez itt nem mese. Ez egy kőkemény, üzleti érdekek mentén működő, versenyközpontú ipar.
Mondanom sem kell, hogy az ilyen kaliberű „versenyzőkkel” nagyon nehéz szembeszállni egy egyszerű vidéki srácként, főleg Magyarországról. Nem lehetetlen, de nagyon nehéz. Dolgozol keményen, és nem érted néha, mi történik körülötted. Ott vannak a visszautasítások külföldi kiadóktól. Néha meg se hallgatják a demoimat. Másnap meg kiadnak valakit, akiről az ipar sem tudta eddig, hogy létezik – egy héttel később pedig már fesztiválon játszik.
Minden ilyen eset után újra kell motiválnom magam, hogy tovább menjek az álmaim felé. De ott van a másik oldal is: a pozitív megerősítések. Amikor egy sikeres producer támogatja a zenémet, vagy jön egy visszajelzés, ami hetekre feltölt. Ilyen volt például a legutóbbi megjelenésem Adam Sellouk-kal közösen, az „Out Of Sight” című szám. Adam egy olyan sztár, aki világszerte hatalmas bulikban játszik, brutális összegeket keres, mégis az egyik legközvetlenebb, legsegítőkészebb ember, akivel eddig dolgoztam.
Milyen szakaszokra bontanád a karriered? Milyen elakadásokon jutottál túl?
Az első szakaszt a 13 és 18 éves korom közé teszem. Ez alatt az idő alatt megtanultam minden alapot a zenekészítéshez, főként az Ableton Live-ban. Sikerült eljutnom oda, hogy teljesen egyedül meg tudtam írni egy melodic techno zenét az elejétől a végéig – olyan minőségben, ami már versenyképes volt a piacon.
A második szakasz 2021 és 2023 közé tehető. Ebben az időszakban hét megjelenésem is volt különböző kiadóknál, mint például az Androgyne Audio, Dear Deer Black, Lelantus, Prototype Music és a Terranova Records. Ekkor jelent meg a „Serene Fusion” című számom is, ami közreműködés volt Unseen.-nel. Ez a dal felkerült a Spotify „Electronic Rising” lejátszási listájára, amit közel 700 ezer ember követ. Ez volt az első igazán komoly sikerem, és hatalmas visszajelzés volt arról, hogy amit csinálok, az értéket képvisel.
Ezután következett a harmadik szakasz, amikor már úgy éreztem, hogy a nevem ismerősen cseng a műfaj aktív szereplői között. 2024-ben megjelentem a spanyol Awen Recordsnál, majd jött az első megjelenésem Denes Toth Moodyverse kiadóján, utána a rangos Black Rose Records, majd ismét egy Moody-megjelenés, valamint két kislemez az Area Verde és a Widerworks kiadóknál.
Ezek már szép eredményeket hoztak: világszinten ismert előadók támogatták a zenéimet, több százezer streaminget gyűjtöttek össze különböző platformokon. Úgy érzem, ez az év (2024) már egy külön korszakot érdemel – rengeteg esemény történt, és nagyon büszke vagyok ezekre a lépésekre.
A jelenlegi korszak 2025-tel kezdődött. Az év elején, januárban megjelent az „Exception” című közös zeném Oriss-szal, a jelenleg egyik legfelkapottabb melodic producer, TH;EN kiadójánál, a NOW Labelnél. Olyan nevek kezdtek el támogatni és pörgetni a zenéimet, mint Massano, Adriatique, 19:26 vagy Yubik. Ez már tényleg nagy szó.
Az aktuális megjelenésem pedig eddigi karrierem csúcspontja: az „Out Of Sight” című közös szám Adam Sellouk-kal, amely az egyik kedvenc kiadómnál, az ERRORR Labelnél jelent meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De nincs megállás, 2025-ben további megjelenések várhatók neves kiadóknál. Érkezik egy saját EP a szintén legendás Parquet Recordingsnál, rajta egy közös zenével, amit Lūcien-nel készítettem. Emellett egy kollaboráció az M2 duóval landolt Paul Anthonee Astral Labeljén, ami számomra szintén nagyon nagy dolog.
És még egy hivatalos remix is érkezik TH;EN számára – erről viszont egyelőre nem szeretnék többet elárulni.
Nagyon élem ezt az időszakot. Tudom, hogy ahhoz, hogy elérjem a céljaimat és álmaimat, még rengeteget kell fejlődnöm – de bízom benne, hogy azon a bizonyos létrán még van hova lépnem.
2025-ben egy új szakasz is elindult az életemben: itt jön képbe a Dance Floor Mania management. Hasonlóan Matthew Sona-hoz, engem is Peter Makto keresett meg azzal az ötlettel, hogy készítsünk egy szakmai tervet, fókuszáljunk a nemzetközi piacra, erősítsük meg a portfóliómat, és ha bármilyen szakmai döntésben segítségre van szükségem, akkor együtt megoldjuk. Azóta minden döntés közös. 3–4 kiadóval már együttműködtünk Péterrel a háttérben. Ahhoz képest, hogy fél éve még azt sem tudtam, ki ez az ember – most ott artunk, hogy nagyon is jól állunk.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Magyarországon mindenki magának kerekíti a dolgokat. Ha valaki elér valamit, ül a titkán. Ha mások érnek el valamit, mindenki csak hüledezik: „Hát ezt meg hogy csinálta?!” – mégsem ébredtünk még rá, hogy egymás támogatása a kulcs. A Dance Floor Mania az első olyan kezdeményezés itthon, amely nem csak a zenékről, hanem a valódi háttérmunkáról is szól. Te hogyan éled meg azt, hogy valaki beleszól az életedbe, esetleg felülírja a döntéseidet, kijelöl egy utat neked? Milyen tapasztalataid vannak az eddigi együttműködésről? Ajánlanád másnak is? Hozott új szemléletet az életedbe?
Erről édesanyám biztosan tudna sztorikat mesélni – ma már nevetve, de akkoriban komoly helyzetek voltak ezek. Nehezen, sőt: nagyon rosszul viselem, ha beleszólnak az életembe. Ha valami nem úgy és nem akkor történik, ahogy én azt kitaláltam, az kemény dió. De hát az élet éppen arról szól, hogy változtassunk azon, ami nem visz előre, és sokszor ki kell lépnünk a komfortzónánkból a fejlődés érdekében.
Nekem ez az egész együttműködés egy teljesen új terep. Néha óriási falatnak tűnik. Tudatosan léptem ki a komfortzónámból, amikor elfogadtam, hogy van mellettem valaki, aki bármilyen döntésemre nyugodt szívvel mondhat nemet – és meg is teszi, ha szükséges. Mert ez a dolga.
Az út kijelölése volt talán a legfontosabb. Évek óta nem tudtam pontosan megfogalmazni magamnak, hogy mi az én célom a zenei világban. DJ akarok lenni? Vagy producer, aki ki sem mozdul a szobából? Vagy talán egy live act előadó?
Ebben Peti nagyon sokat segített. Már az első pillanatban látta, hogy a három út közül melyik lesz számomra a legtesthezállóbb. Még nem akarom lelőni a poént, de nem kis fába vágtuk a fejszénket.
Az együttműködés új szakmai nézőpontokat hozott az életembe, amelyek kitágították a gondolkodásomat. Sokszor már az is rengeteget segít, ha csak meghallgathatom a véleményét. És jó érzés tudni, hogy egy olyan embertől kapok tanácsot, aki több mint 30 éve van a szakmában. Ez hatalmas érték és óriási segítség.
A kérdésed utolsó része szintén fontos. Azt tapasztalom, hogy a külföldi előadók 90%-a már úgy indul, hogy van körülöttük egy szakmai stáb. Így nem veszítenek időt a kérdéseken való rágódással, hanem fókuszálhatnak a zenére. Itthon ez még nem divat. De biztos vagyok benne, hogy egészen más lenne a magyar előadók megítélése a nemzetközi szcénában, ha nálunk is lennének műfajonként erős, megbízható érdekképviseletek. És persze fontos az emberi tényező is a stáb és az előadó között.
Ez itt most nem a „Péter-féle management” reklámja – hanem egy általános gondolat: ha mindenki megtalálná a saját „otthonát”, ahol valóban törődnek vele, az rengeteget lendítene a magyar szcénán. De sajnos itthon az előadók többsége még mindig képtelen megbízni egy másik ember döntéseiben. A hazai szakma jelenleg még mindig a „szedd magad” akció keretein belül működik. Nekem viszont jól jött, és dolgozunk keményen. Bízom benne, hogy az eredmények is igazolni fogják ezt az utat.
Nagyon köszönjük a beszélgetést, tartalmas és inspiráló volt! Szívből kívánjuk, hogy elérd azokat a célokat, amelyeket kitűztél magadnak – és hogy közben megmaradj annak a szerény, őszinte embernek, akit most megismerhettünk.
Comments are closed for this post.