A bűnei elől menekülő vadász, a saját, gyűlölettel teli világába zuhanó fiú és a megmentésére siető nővér története az erdő sűrűjében: IAMYANK harmadik nagylemeze, az STNTLN szinte teljesen szakít a tőle eddig megszokott elektronikával és egy új zenekari felállással sötét western drámák súlyos jeleneteit idézi meg.

“A történet, ami a lemez mögött húzódik megkövetelte a hangszereket. Minden eddigi projektemben begyűjtött tapasztalatomra szükség volt, hogy az STNTLN az emberi gyarlóságot, belső küzdelmet és a  felemelkedést ábrázoló, összefüggő anyaggá váljon” – IAMYANK

A 12 számos album gerincét tavasszal rögzítették teltház előtt a MüPa színpadán tízfős zenekarral élőben, és elmondása szerint átfogó művé vált a folyamat végére.

“A történet megírása felszabadított. Kívülről tudtam megfigyelni az érzéseimet, így nagyobb mozgásteret tudtam hagyni magamnak mint eddig bármikor. Utólag vettem észre, hogy zeneileg valójában egy összegzés keletkezett mindenből amit valaha létrehoztam.”

Az artworköt és a hozzá kapcsolódó merchöket is IAMYANK maga tervezte, alapját pedig Komróczki Dia fotója adja, akivel a MüPában látott vizuál egy részénél is kollaborált, akárcsak Eva Mora táncos-koreográfussal is, akivel szintén dolgozott már korábban, valamint Mira Zénó munkái is előkerültek a színpadon és a megjelenő vizuálokban:

YouTube playlist: https://tr.ee/IeXinc 

Az albumon is játszó zenekarral nemrégiben a Fiumei úti sírkertben is játszottak, ahol rögzítettek egy élő videót is, elképesztő látvánnyal:

További koncertdátumokért kövessétek facebookon vagy Bandsintown-on!
Borítókép: Komróczki Dia