Az augusztusi berlini kiruccanásunk után nem volt kétség, hogy a lehető legszűkösebb határidőn belül visszatérünk. Ismét csak a Ryanair csütörtök késő esti járatával érkeztünk, ami a szokásosnak mondható háromnegyed órás késéssel indult. A reptéren egyébként összeakadtunk egy nagyobb magyar brigáddal akik a KitKat-be tartottak, de néhány cinkos összenézésen kívül nem igazán kerestük egymás társaságát. Ezúttal is éjfél környékén jártunk már, amikor Berlin központjába értünk. Legutóbb a pihenést választottuk, most azonban 19-re lapot húztunk!

Három helyet is kinéztünk csütörtök estére (Supamolly, Bulbul, Golden Gate). Úgyhogy még a szállásfoglalással sem vesződtünk aznap estére. A Warschauer Strasse-n bedobtunk 7 euroért egy remek dönert, összefutottunk egy cimboránkkal egy igazán autentikus kreuzbergi kocsmában (Fitchers Vogel), majd indultunk is volna tovább a Supamolly-ba, ami leginkább egy alternatív koncerthelyszínként definiálható. A terv az volt, hogy lerakjuk a cuccainkat egy csomagmegőrzőbe, igen ám, de egy db ilyet nem találtunk az éjszaka közepén. Ekkora már teljesen kihalt a város, mi pedig nem akartunk ideális célpontként kóvályogni, úgyhogy inkább kerestünk valami autentikus kocsmát, ahol reggelig elleszünk.Bár lehet csak mi aggódtuk túl, volt amikor egy random arc odajött megkérdezni mennyi az idő, majd cserébe egy kis fűvel akarta honorálni az infót. Nálunk itthon ez fordítva szokott menni, a kezedet nyújtod és a karodat akarják 🙂 A Franken nevű egység viszont tökéletes volt arra, hogy eltöltsünk néhány kellemes órát hajnalban! Igazi alternatív kelet-berlini hangulat, elektronikus zene még véletlenül sem szólt, idősődő, különc formákkal volt tele a hely, imádtuk!

Végül a reggeli órákban sikerült lerakni a cókmókunkat, szerencsére a Golden Gate délig ment, úgyhogy amikor reggel 7-kor odaértünk, még semmiről nem maradtunk le! Egészen szürreális volt péntek reggel, a város közepén, az Alexanderplatztól egy köpésre betérni egy buliba, miközben az emberek éppen munkába igyekeztek körülöttünk. https://ra.co/events/2268732

A Golden Gate egy iszonyatosan  jó hely, nem is értem, hogy eddig hogy maradhatott ki! Egy kis előtér bárpulttal, és némi ülőalkalmatossággal, majd innen nyílik a tánctér, ami kb 100 fős, a wc pedig az emeleten található. Aki nem szereti a nagy tömegeket, de szeretné átélni az autentikus berlini klubélményt, annak mindenképp érdemes ide ellátogatni! A „Resident Advisor” szerint „Golden Gate is one of Berlin’s grittiest clubs”. Ez nagyjából annyit jelent, hogy nyers, valóságos és autentikus. Mindegyik jellemzés helytálló, mások szerint egy „crack tanya”.


Délután elfoglaltuk szállásunkat, Kreuzberg szívében a „36 Rooms„-ban. 10 ezer ft / fő / éj igazán baráti ár, ennyibe került a franciaágyas szoba, az ötödik emeleten, lift nem volt, összesen két szoba volt ezen a szinten, velük osztottuk meg a fürdőszobát, a recepciósok nem voltak éppen kedvesek, kommuninikálni szinte lehetetlen velük. Szerintem ár / érték arányban teljesen rendben volt a dolog, de aki kényesebb, az inkább ne ide menjen.

Megérkezésünk és egy frissítő zuhany után egyből be is aludtunk, hajnali 1-kor ébredtem fel. Majdnem vissza is aludtam, de aztán belém hasított a gondolat, hogy mégis csak péntek éjszaka van, valamit csináljunk már! Úgyhogy összeszedtük magunkat, és végigjártuk a környék összes autentikus kocsmáját (Wiener Blut, Rote Rose, Franzi). Aznap éjjel nem jutottunk el egy klubba sem, ugyanakkor sikerült megtapasztalni a berlini éjszakának egy új arcát, elektronikus zene egyik helyen sem szólt, aktuális helyi hip-hop viszont igen, amiket lelkesen shazamoztunk. Az éjszaka a „Roses” nevű helyen ért véget számunkra reggel 6 magasságában, ami egy queer bar, egészen szürreális enteriőrrel és hangulattal. 

Szombaton dél körül megreggeliztünk, kellemes őszi napsütésben nagyjából egész Kreuzberget sikerült keresztül-kasul bejárni, ebédre currywurstot ettünk sültkrumplival, teljesen rákattantam az Instanbul colára, közben sorra jártuk a helyi kocsmákat, (Gästeblock, Alte Kneipe am Ecke, Bar 11, Madonna Bar), az egyik helyen megnéztük a Bundesliga aktuális fordulójának élő körkapcsolását is. Olyasmit éltem át, mint amikor 2012-ben felfedeztem az akkor még nagyon menő és autentikusak számító hetedik kerületi bulinegyedet!

Az esti órákban megnéztünk egy foglaltházat is, a Köpi pincéjében egy rendes klubot is kialakítottak, sajnos a koncertkezdésig még volt két óra, remélem legközelebb több időt is eltölthetünk itt! Ha valami igazán autentikus helyet kerestek, akkor ide mindenképp látogassatok el! 

Köpi

Az volt az elképzelésünk, hogy éjfél után átnézünk a Sisyphos-ba, onnan pedig a Berghainba, aztán hétő reggel vissza a Sisy-be. Tökéletes tervnek tűnt, egész hamar sikerült kiérni a Sisyphos-ba, igaz hatalmas tömeg fogadott a bejáratnál, de a vendéglistás sor üres volt, viszont kiderült, hogy szükségünk lett volna egy QR kódra a bejutáshoz, amit nem kaptunk meg, sajnos a kontaktunkat éjfél után nem tudtuk elérni, így aztán ismét alapjaiban kellett újratervezni az estét. 

Az augusztusi berlini hétvégénk tökéletesre sikerült, tudtam, ha fele olyan jól sierült volna arra is azt mondtam volna, hogy tökéletes. Ezért már jó előre felkészítettem magam, ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy elterveztük, akkor se essek kétségbe, mindig legyen egy “B”-terv és élvezzük ki a pillanat örömét. 
A Sisy kint van a picsában, úgyhogy első körben visszaindultunk a központ irányába. Elsétáltuk a Fitzroy nevű klub mellett, ahol bass music és még soha nem jártam itt, pedig már tök szívesen megnéztem volna, de innen már csak egy köpésnyire volt a Tresor, úgyhogy inkább biztosra mentünk. Elcsodálkoztam, hogy itt egy db ember nem állt sorban hajnali 2 magasságában, a türsteher megkérdezte, hogy „how are u?”, és már mehettünk is befele. 22 euróba került fejenként a belépő, a ruhatár becsületkasszás.

Hat éve jártunk itt utoljára, semmi nem változott, imádom a Tresor zegzugos labirintusát.

Orphx Live-ra értünk oda, a tánctér kellemesen megtelt, az emberek kedvesek voltak és nyitottak, viszont nekem nem igazán jött be a zene. Számomra túl nyers volt és agresszív, akárcsak Adam X, pedig számoma anno az egyik legkedvesebb szettet nyomta a Technokunston. Igaz, annak már több, mint 10 éve, változik az ember és a zenei ízlése. A vibe-ra sem igazán tudtunk ráhangolódni, ha egy random európai városban vagyok akkor biztosan máshogy értékelem, próbáltam átadni magam a pillanat örömének, de lélekben már a Berghainba készültem. A Tresor kisebbik termében, a Globusban JAXX TMS és Sven von Thülen zenélt, ez a house-osabb vonal sokkal jobban tetszett, de azért a Tresor hangulata mégiscsak egyedibb. Amúgy a Globus szerintem teljesen átalakult legutóbbi ottlétünk óta, 90 fokkal elfordították a dj pultot és lett egy bárpult középen a tánctéren, én ezekre nem emlékszem korábbról.  https://ra.co/events/2249677

Leragasztott telefonok matricái

Jó három órát tartózkodtunk a Tresorban, közben a qr kódunk is megérkezett, úgyhogy fél 7kor azzal a tudattal álltunk sorba a Berghain előtt. hogy ha nem engednének be, akkor a Sisyphos-ba már fixen bejutunk. Augusztusban senki nem állt előttünk sorban, és pillanatok alatt bejutottunk, most háromnegyed óra alatt fogyott el a sor, de végül mindhárman bejutottunk, a helyzetünket jelentősen megkönnyítette, hogy egy törzsvendéggel érkeztünk. A nagy izgalomban még a mínusz hőmérsékletet sem éreztem, pedig nagyon fázós vagyok és most sem voltam túlöltözve. Megérkezni aztán a Berghainba mindig felemelő érzés! Már vasárnap reggel sokkal többen voltak, mint legutóbb augusztusban. A reggeli etapban Ryan Elliott és Blue Hour szettjét hallgattuk, a flinta wc-nél (ezt csak lányok használhatják, mert egyébként minden koedukált) összeakadtunk egy magyar párral, akik kint élnek Németországban, és szemmel láthatólag igen csak elcsodálkoztak azon, hogy mi bejutottunk. Én is éreztem, hogy kezdünk kifogyni az energiából, úgyhogy nem sokkal később hazaugrottunk a szállásra pihenni egyet, hogy aztán délután 3 magasságában újult erővel térjünk vissza. A re-entry sorban ezúttal összesen ketten álltak előttünk, úgyhogy pillanatok alatt visszajutottunk. Legutóbb ez két órás művelet volt, igaz most korábban érkeztünk vissza. Még Virginia szettjének végét is elcsíptük,utána jött Quelza, akinek sok zenéjét szoktam játszani, a négy órás szettjét eklektikusnak mondanám, sok hirtelen váltással, amikor a közönség igazán rácsatlakozott volna a groove-ra, akkor indokolatlanul belassult. Amúgy én imádtam, tele voltam energiával, az augusztusi itt jártunkhoz hasonlóan most is vasárnap kora este kezdtem azt érezni, hogy igazán megérkeztünk! Valahogy mindig van bennem egy kis megilletődöttség, pedig amikor minden gondolatot kizársz és csak átadod magad a zenének és a flownak, onnantól bedarál az egész! Jó lenne többször járni, és ezt kizárni magamból 🙂


Ezúttal a Säule-ben is volt program, mégpedig este 7-től Fantastic Twins fantasztikus live-ját néztük meg. Jobb is, hogy megnyitották a harmadik stage-et, ugyanis embertelen volt már a tömeg. A Säule a Berghain alsó része, itt zenélt anno Slym és Szoliver is. Fantastic Twins – aki a nevével ellentétben egyszemélyes projekt – igazán változatos live-ot tolt, a tánctér teljesen megtelt, hatalmasat zenélt! Nem sokkal később kezdődött a főműsoridő, Luke Slater és Rene Wise négy órás b2b-jére aztán már tényleg csurig telt a klub, minden egyes wc látogatás legalább fél órába telt, de ez a szerencse, hogy itt mindenki 4 órát zenél, nem maradsz le semmiről! Luke és Rene pedig apa és fiaként kapcsolata össze a két generációt, nyers classic hangzás vegyítve a properrel, ők is hatalmasat zenéltek, az energia is egyre inkább tapintható volt!

Korábban még soha nem találkoztam random honfitársainkkal a Berghainban, aznap viszont másodjára is magyarul szólítottak le. A helyzet szürreáalitását fokozta, hogy a lány egyébként brazil volt, csak a volt férje okán tanult meg magyarul, 20 évvel ezelőtt. és azóta nem is használta a nyelvünket! És még így is tökéletesen beszélt magyarul, teljesen le voltam döbbenve 🙂


Elisa Bee játszotta a closing szettet, 8 és fél óra gyönyör! Hogy tud valaki ennyire Berghain-kompatibilis hangzást prezentálni szünet nélkül? Ez már a közönség mozgásán is meglátszott, amit csak itt lehet látni és tapasztalni, összehasonlítva a Tresort, mintha egy másik országban lennénk. Hajnalban átnéztünk a Panoramabarba is, és milyen jól tettük. A Couple looking for bananas triója nyomta a sok órás closing szettet: Chris Cruse, Luigi Di Venere, Massimiliano Pagliara olyan energiákat mozgósított meg, amilyet én még itt nem láttam! Egészen csodálatos volt, a közönség és a dj-k ugyanazzal az intenzivitással mozgott, ezredforduló környéki filter house, már-már technoba torkolva. A Panoramabarban és a Berghainban is azt a nagybetűs csodát és összekapcsolódást élhettük át dj és közöség között, ami a legideálisabb, vágyott állapot egy buliban. De éppen emiatt a Berghain a világ legjobb klubja, mert ilyet ebben a formában sehol máshol nem lehet átélni! Elisa Bee szettje alatt történt, hogy lementünk cigizni a földszintre, ahonnan egyébként tökéletesen hallani a zenét és közönséget,valamint látni a fényeket, egyszóval olyan, mintha a Berghain táncterén lennél, de mégsem. Miközben a monumentális falakat és a fényeket nézegettem, arra gondoltam, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy most itt lehetek, a lehető legjobb helyen és időben. Nem sokkal később egy négy fős társaság állt mellénk, akik ugyanígy elkezdték nézegetni lentről a fenti fényeket és a szemükben pont ugyanazt az érzést véltem felfedezni, mint amit az előbb leírtam. Nem véletlenül 32 órás egy szombati Klubnacht a Berghainban: innen soha nem akarsz eljönni! Nincs még egy olyan klub a világon, ahol ilyen alapos kurátori munkát végeznek, itt nem a hype és a kapcsolati háló miatt hívják a fellépőket, hanem a szakmai tudás miatt. És mindenki legalább 4 órát zenél, bőven van idő kibontakozni.


Reggel a Sisyphos-ba már esélytelen volt visszamenni, mint később megtudtuk, ott egyébként hétfő délelőtt fél 11-ig tartott a buli). Mi akkor már éppen csekkoltunk ki a szállásról, aztán napközben ismét bebarangoltuk a várost. Végre sikerült minőségi időt eltölteni az Alexanderplatznál található régi kocsmában (Besenkammerbar), beszarás, de még ide se engednek be mindenkit, ugyanis eddig fel sem tűnt, hogy csengetni kell. Minket beengedtek, de volt akiket később nem. Bár sajnos éppen felújították, de a tulaj így is készségesen körnevezetett később az egyik legautentikusabb helyi kocsmában (Bei Schlawinchen), telót töltöttünk a még csak 3 éves, de 30-nak kinéző Dietrich-ben, sok év után ismét sikerült ejutni a Badehaus-ba, ahol szintén magyarul szólított meg bennünket egy nagyon kedves pultos, a helyet egyébként is a Szimpla tulajdonosai üzemeltetik. Belebotlottunk egy stand up estbe, a kocsma és klub hibrid Crack Bellmer-ben, aztán végigsétáltunk a helyi Kazinczy utcának számító Simon-Dach-Strasse-n, ahol a Dachhammerben időztünk valamelyest, csak párok ültek az asztaloknál, igazán romantikus hely. Eddig fel sem tűnt, de a Karl Marx Alle menti házak iszonyatosan monumentálisak!


Végül este 11 után indult a buszunk Brno-ba, ahova reggel érkeztünk meg. Csehország második legnagyobb városában 10 éve jártam utoljára, ez volt az Apokalypsa otthona, jó bulik most is vannak, másnap zenélt Vitalic a Fléda Clubban, lecsekkoltuk a Josefinka nevű lemezboltot is, ettünk egy remek pörköltet knédlivel az U Caipla-ban, aztán este 7 körül indultunk is tovább Budapestre.

Sikerült 200 ezer lépést megtenni öt nap alatt, felfedeztük Berlin autentikus kocsmáit, a Golden Gate egy kis csoda, de azért ha nem lettünk volna a Berghainban, akkor maradt volna egy nagy adag hiányérzetem. Így viszont helyére került minden, a Berghain pedig még mindig a világ legjobb klubja, ahonnan soha nem akarok eljönni, és mindig várom a visszatérést!