December 6-án a Kossuth térre, az Országház elé vártak minden szabadságszerető embert, hogy közösen tiltakozzanak az egyre inkább célt tévesztő drogellenes háború ellen. A résztvevők zenével és tánccal álltak ki a támadás alatt álló zenészek, klubok, az elektronikus tánczenei kultúra és a békésen szórakozó fiatalok mellett. A demonstráció – melyet Sárosi Péter, a Drogriporter nevű oldal alapítója szervezett – célja, hogy hangot adjon tiltakozásával a rendőrség megalázó, szakmailag is vitatható diszkórazziái ellen. A jelenlegi gyakorlat a drogot használó és nem használó fiatalokat egyaránt megfélemlíti, miközben az ombudsman szerint jogsértő, és semmilyen módon nem segíti a valódi problémák kezelését.

A szervezők a tiltakozás olyan formáját választották, amely egyszerre békés, törvényes és az emberi közösségeket ősidők óta összekapcsoló tevékenység: a tánc. A rövid beszédek után DJ-k és az elektronikus zene vették át a főszerepet, hogy a résztvevők együtt élhessék meg a közösség erejét. A színpadot elsőként Juhász Péter konferálta fel, aki ironikus hangvételű felvezetőjében rámutatott: épp az a lényeg, hogy a hatalom indokolatlanul teszi tönkre békés emberek szórakozását, és a politikai manipuláció sokkal inkább célja a jelenlegi szabályozásnak, mint a droghasználók helyzetének javítása. Beszédében hangsúlyozta, hogy bár ma kevesebben jelentek meg a téren, milliók vannak, akik a mindennapokban pontosan érzik, mennyire értelmetlen a hatalom drogtörvénye és az azzal járó vegzálás.

Ezt követően Puzsér Róbert lépett a mikrofonhoz, aki éles hangú beszédében arról beszélt, hogy a hatalom a drogkérdést is pusztán politikai fegyverként használja. Szerinte Orbán Viktor nem a kialakult drogkrízist akarja kezelni, és nem a keleti országrészt sújtó dizájnerdrog-járványon segít, hanem olyan témát keres, amellyel a társadalmat két táborra oszthatja úgy, hogy a nagyobbik mögötte maradjon. Elmondta: miközben a miniszterelnök a drogok veszélyeiről beszél, a közegészségügy és az oktatás állapota a belügyminiszter alá került, a herbál okozta tragédiákról pedig másfél évtizeden át hallgatott. Felidézte a közelmúlt rendőrségi akcióit, köztük a kritikus hangot megütő zenészek elleni fellépést és a budapesti elitklub razziáját, amelyek szerinte inkább politikai üzenetek, mint valódi közbiztonsági lépések. Puzsér arra figyelmeztetett: a hatalomnak kötelessége lenne a veszélyes szerek kereskedelmét üldözni, de nem az a dolga, hogy a fűvel vagy más könnyű szerekkel élő fiatalokat kriminalizálja. Úgy fogalmazott: ideje kimondani, hogy a magyarok nem kérnek a félelemkeltésből, az ázsiai típusú jogfosztásból és a hatósági önkényből. „A gyerekeink nem bűnözők” – zárta beszédét.

A rendezvény civil adományokból valósult meg, amihez a szervezők a helyszínen is támogatást kértek. Juhász Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a bulizni vágyó fiatalok biztonságát nem a rendőri túlkapások, hanem a közösség ereje és a párbeszéd teremti meg. Ezt követően Nuszer Mirjam Johanna szólalt fel, aki 47 éves édesanyaként és felépülő alkoholfüggőként vállalta a nyilvánosságot. Őszinte vallomásában arról beszélt, milyen könnyű megbélyegzetté válni, és mennyire nehéz felvállalni egy olyan problémát, amelyet a társadalom részben normalizál, részben elhallgat. Felidézte, hogyan vált fiatalon túl szoros kapcsolatává az alkohol, és milyen sokáig tudott „magasan funkcionálni” úgy, hogy környezete nem észlelte a bajt. Azt mondta: a társadalom könnyebben fogadja el a mértéktelen ivást, mint azt, ha valaki törekedne józanságra. Kiemelte, milyen sok nőt lát, aki csendben, a négy fal között küzd az alkohollal, miközben senki nem kérdezi meg tőlük, miért isznak – csak töltenek.

Beszéde egyik legerősebb üzenete az volt, hogy a problémákról beszélni kell, különösen azért, hogy a gyerekeink biztonságban érezhessék magukat, és merjenek segítséget kérni. Elmondta: ha a fia egy nap bulizni indulna, ő azt mondaná, érezze jól magát – nem attól félne, hogy kinyitnak-e egy ajtót egy razzián, hanem attól, ha a fia nem merne beszélni a saját nehézségeiről. A félelem és szégyen csak mélyíti a problémákat, miközben a nyílt párbeszéd valódi segítséget jelenthet.

A demonstráció zárásaként Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője szólalt fel. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi drogpolitika nemcsak jogsértő, hanem szakmailag is teljes tévút. Beszédében hangsúlyozta: Magyarországon olyan fiatalokat hurcolnak be és vetnek alá megalázó procedúráknak, akik ellen semmilyen bizonyíték nincs, miközben az erőforrásoknak valójában a veszélyes szerek terjesztői ellen kellene irányulniuk. Kiemelte, hogy a rendőrségi razziák nem csökkentik a droghasználatot, viszont rombolják a közösségeket és elveszik a bizalmat az intézményekből. Sárosi szerint a megoldás a prevenció, az ártalomcsökkentés és a szakmai alapú szabályozás lenne, nem pedig a fiatalok elleni erődemonstráció. Azzal zárta beszédét, hogy a tánc közösséget teremt, a közösség pedig véd, és a társadalomnak épp erre lenne szüksége.

A demonstráció üzenete egyértelmű volt: a tánc, a zene, a közösség és az őszinte beszéd fontosabb, mint a félelem, amelyet a hatósági túlkapások keltenek. A résztvevők azt követelték, hogy a hatalom a valódi veszélyt jelentő droghálózatokkal szemben lépjen fel, ne pedig a fiatalokkal, zenészekkel és klubokkal szemben. A gyerekeink nem ellenségek – és nem lehet őket bűnözőként kezelni csak azért, mert könnyebb őket megfélemlíteni, mint a drogkereskedőket felelősségre vonni. A tiltakozás végül zenébe és táncba fordult, szimbolizálva, hogy a közösség ereje és a szabadság szeretete erősebb lehet minden politikai manipulációnál.



Képek: Gámán Zsuzsa