December 30-án a Supersonic Vörös termében egymást váltják majd a happy hardcore és hardcore/gabber dj-k, ami ha nem is megy (karácsonyi) csodaszámba, ebben a formában még nem volt rá példa. Hogy még különlegesebb legyen az este, a hazai közeg válogatott képviselői mellé két külföldi vendég is betársul.

Itthon bő harminc éve vertek gyökeret a rave/hardcore zenék, melyek jelenleg is több kisebb, de annál aktívabb szubkultúrát éltetnek. Ezek a táborok jól megférnek egymás mellett, akár egy többtermes buli keretein belül, de csak nagy ritkán fordul elő, hogy egységbe tömörüljenek – ilyen kivételes alkalom lesz december utolsó előtti estéjén.

A Ravers feat. Gabbers néven meghirdetett esemény a Neorave csapatának kezdeményezésére állt össze. Mint a szervezők elmondták, a buli ötlete a saját közösségükből jött; a Supersonicos harder styles mag köré az évek alatt egy nagyon összetartó, családias társaság épült, és szerették volna ezt megünnepelni. „Régen a Neorave égisze alatt rendszeresen csináltunk előszilveszteri partikat többnyire a legendás Kashmir klubban, most pedig úgy éreztük, érdemes ezt feleleveníteni, kicsit újragondolva a koncepciót. Fontos volt, hogy ne csak egy ’szokásos’ évzáró buli legyen, hanem egy olyan este, ahol több hazai crew is együtt van, ezért a Neorave, Reign of Terror, Total Rush, Rakehell, Savage Tales csapat egyaránt képviselteti magát fellépőkkel”– mondták el a Primate.hu érdeklődésére.

És hogy mi is várható? „Egy igazi mindent bele rave, ahol a hardcore és happy hardcore több irányzata találkozik egy estén. A brit happy hardcore kezdeti hangzását ma már alig lehet hallani Magyarországon, itt viszont ez is terítékre kerül, de aki industrialra, speedcore-ra, mainstyle-ra vagy modern UK hardcore-ra vágyik, szintén megtalálja majd a számítását. Hiffy & Nu-C, Savage, blasterNOX, Dr. Folli, RikeR és Gooba gondoskodik a zenei sokszínűségről, ráadásul Szlovákiából érkezik a közönségkedvenc Rob2Speed, az pedig külön öröm, hogy az angol UK Dave, aki már többször megfordult nálunk, annyira ráérzett a buli koncepciójára, hogy csak ezért iderepül és nálunk tölti az év végét.”

Tehát raverek és gabberek, december 30-án a Supersonicba gyűljetek! Ahogy a buli remek Lego-figurás e-flyere is mutatja, ez egy olyan estének ígérkezik, amikor 160 bpm feletti zenékre felváltva lehet majd vigyorogni és vicsorogni, esetleg a kettőt egyszerre.   

Minden további infó a Ravers feat. Gabbers Facebook-eseményoldalán.