A két ünnep között jártunk, amikor egyszer csak megcsörrent a telefonom, hogy van-e kedvem kiugrani a Tresorba, ahol Richie Hawtin zenél. Sok időm nem volt vacilálni, a gép ugyanis másnap hajnalban indult. Nagyjából annyi időm maradt, hogy félig megpakoljak egy hátizsákot és aludjak néhány órát. Minden annyira hirtelen történt, hogy azt éreztem: ez a túra vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz. Spoiler: nagyon jó volt, jöjjenek a részletek! 

Igazából Richie Hawtin nem különösen izgatott, ráadásul októberben kifejezetten negatív érzésekkel távoztam a Tresorból, most biztos heringparty lesz, és ha már így spontán kiruccanok, akkor miért nem a Berghainba megyek. Ilyen aggodalmakkal vágtam neki a túrának,  voltak, de bíztam abban, hogy a spontán dolgok mindig jól szoktak elsülni.

Múltkor megfogadtam, hogy soha többet nem megyek Berlinbe a késő esti géppel, most amikor december 29-én hétfőn hajnali fél 3-kor kikecmeregtem az ágyból, ugyanez volt az első gondolatom a kora reggeli járatot illetően is. De azért mégis elmúlt minden fáradtság és pörgetett az adrenalin, ahogy reggel fél 8 magasságában landoltunk. Hárman érkeztünk, ketten mondhatni rendszeresen hazajárunk ide, és volt köztünk egy elsőbálozó, így aztán az első órákat városnézéssel töltüttük. Alexanderplatz, városháza, székesegyház, Unter der Linden, Volkswagen múzem, brandenburgi kapu, Reichstag, Poltsdamer Platz, berlini fal, Checkpoint Charlie. A S-Bahnról még láttuk a Berghain előtt várakozó taxikat, ahol nem sokkal korábban ért véget a hétvégi buli. Laza négy óra egyébként elég is volt arra, hogy a legfontosabb látnivalókat útbaejtsük, ráadásul mindezt majdnem végig ragyogó napsütésben.

Aztán egy hosszúra nyúlt before után este nyolc magasságában indultunk neki az éjszakának, először a Tante Lisbeth nevű kocsmában alapoztunk, ahonnan már csak néhány utcányira található a Tresor. Este 11-kor volt kapunyitás, mi negyed órával korábban álltunk be a sorba. Akkor még épp, hogy az épület végéig ért a helyszíni jegyes sor, elővételes jeggyel fele ekkora volt a sor, ami egyébként mindössze 20 euróba került. Szerencsénk volt, mert néhány perccel később már bőven a Köpenicker Strasse-ig kígyózott a tömeg. Berlini klubokhoz képest szokatlan látvány, hogy senkit nem fordítottak vissza a bejáratnál, 23:20-kor mi is bebocsátást nyertünk. Nem kérdeztek semmit, a kamerákat leragasztották, a ruhatár becsületkasszás, fél 12-kor pedig már a legendás vasrács előtt akklimatizálódtunk. Különleges élmény volt szinte a nulláról kezdeni a bulit, a tánctér akkor még szinte teljesen üres volt és ennek megfelelő volt Casual Treatment warm up-ja. Az egyre sűrűsödű tánctérrel arányosan emelkedett a szett intenzitása is, a Tresort akkor már teljesen elöntötte a füst, a látótávolság az egy métert sem érte el. A Tresor egy igazi labirintus, bár az elején még otthonosan mozogtam, a reggeli órákra aztán már sikerült teljesen összezavarodni.


A Tresor található a legalsó, mínusz második szinten, míg a kvázi kisteremként fukciónáló Globus egy szinttel feljebb található. Az angol Reece Pitchard warm up-ja után (aki egyébként a HÖR-ben is zenélt egyet) 2-kor állt be a pultba Richie Hawtin. Persze sokan voltak, kellemesen megtelt tánctér, de egyáltalán nem volt akkora tömegnyomor és „hisztéria”, mint amire számítottam. Ha nem tudnám, hogy Richie zenélt, igazából semmi jel nem utalt arra, hogy egy A-kategóriás világsztár áll épp a pultban. Nem volt semmi tülekedés, pedig Richie ritkán ad klubszettet, főleg ilyen közel a közönséghez. A Berlinben megszokott maratoni szettekhez képest viszont mindössze másfél órát zenélt, azt viszont tisztességgel, a rá mostanában jellemző proper techno vonalon. Utána következett Marc Houle, a M_nus korábbi üdvöskéje, akit ezer éve nem hallottam már. Sajnos sokat ezúttal sem sikerült, Richie után muszáj volt beiktatnom egy gyors wc-t, aminek után nem találtam vissza 🙂 A kommunikációt megnehezítette a térerő hiánya, de azért nem estem kétsébe, elvoltam az újdonsült indiai és közel-keleti pajtásokkal. Az egy órás intermezzo után aztán hajnalra ismét egyesült a csapatunk. A holland djane I-RO becsületesen zárta a Globus programját, szerintem fogunk még róla hallani. Amit sajnáltam, hogy a Budapesten is gyakran megforduló Vera Logdanini szettjéről sajnos teljes egészében lemaradtunk a Tresorban. Bőven kárpótolt viszont Mathys Lenne! Néhány éve már figyelemmel követem a pályafutását, az újhullámos előadók közül szerintem az egyik legnagyobb producer. Hát most bebizonyította, hogy dj-ként is a legnagyobbak között említhetjük. Hét órás szettje volt számomra a maratoni éjszaka csúcsa: finoman építkező atmoszférák, feszes ritmusképek, katartikus drop-ok, miközben a szettet végigkísérte az a fajta groove, ami annyira jellemző a berlini szettekre. Persze sokkal inkább valószínűsíthető, hogy az aktuális állapotom, a hangrendszer és a berlini tánc miatt tűnik máshogy, ami nem a lábdobra, hanem a groove-ra helyezi a hangsúlyt, és tűnik ezáltal sokkal inkább úgy, mintha a közönség is része lenne a zenének.

Ez volt a Tresor szilveszteri egy hetes maratonjának első állomása. Ami azt jelentette, hogy hétfőtől vasárnapig minden nap ment a zene. Igaz nem folyamatosan, hanem este 11-től délelőtt 11-ig, de még így is ráhúztak egy órát, a déli zárás idején azért igencsak meggyérült már a közönség létszáma.

A délutánt Ajdinál tölttük, akinek nem lehetünk elég hálásak sem most, sem pedig a korábbi berlini látogatások alkalmából nyújtott asszisztálásért, amivel sokkal gördülékenyebbé tette az ittlétünket. Este fél 9-kor indult a gépünk, a check in előtt elég nagy volt a káosz és jókora késéssel is indultunk. Bár ez engem nem különösen érdekelt, mert a lelkem még mindig a Tresorban volt.  Bebizonyosodott, hogy a spontán dolog mindig jól sülnek el!

Az októberi csalódás után a Tresor maradéktalanul visszaadta a hitemet. Pontosan ilyen egy ideális klub: a fókusz kizárólag a zenén van, nincs fölösleges csillogás vagy körítés. A line up kifogástalan, a sűrű füst és a mindent elsöprő hangzás együtt pedig tökéletes közeget teremt ahhoz, hogy az ember teljesen elveszítse az idő- és térérzékét. Ráadásul a bejutás a legtöbb berlini klubhoz képest meglepően gördülékeny, így aki az igazi, sallangmentes berlini klubélményt keresi, annak a Tresor ideális kiindulópont.