A Steely Dan 2003-ban megjelent Everything Must Go című albuma különleges helyet foglal el a zenekar diszkográfiájában: egyszerre tekinthető egy korszak lezárásának és egy tudatosan letisztult, érett alkotói összegzésnek. Donald Fagen és Walter Becker ezen a lemezen már nem a technikai perfekcionizmus végleteit hajszolja, hanem egy sokkal organikusabb, élőbb hangzás felé fordul,0819 miközben a Steely Danre jellemző kifinomult harmóniavilág és intellektuális irónia továbbra is meghatározó marad.

Az album dalai a jazz-rock, a blues és a finoman adagolt funk határmezsgyéjén mozognak, gyakran visszafogott tempóval, mégis rendkívül gazdag hangszereléssel. A „The Last Mall” vagy a „Blues Beach” laza eleganciája mögött ott munkál a Steely Dan védjegyévé vált részletgazdag zeneszerzés, miközben a címadó „Everything Must Go” keserédes lezárásként foglalja keretbe az egész anyagot. Becker szarkasztikus, gyakran melankolikus dalszövegei az amerikai kultúra és fogyasztói társadalom visszásságaira reflektálnak, ám mindezt az életműre jellemző hűvös távolságtartással teszik.

Hangzását tekintve a lemez tudatosan szakít a Steely Dan korábbi, stúdióban aprólékosan rétegezett megközelítésével: a felvételek nagy része élő zenekari játékon alapul, ami levegősebb, természetesebb érzetet kölcsönöz az anyagnak. Ez a döntés nemcsak esztétikai, hanem szemléletbeli váltást is jelez, amelyben a hangsúly a zenészek közötti interakción és a dalok belső dinamikáján van, nem pedig a tökéletesre csiszolt steril hangképen.

A Everything Must Go vinyl formátumban is megjelent, ami különösen jól áll ennek az albumkoncepciónak. A bakelitlemez meleg, dinamikus hangzása szépen kiemeli a finom dobjátékot, a jazzes akkordmeneteket és a részletgazdag basszusfutamokat, miközben a felvétel természetes tere még inkább érvényesül. Vinylen hallgatva az album szinte új dimenziókat nyit, és közelebb hozza azt a klasszikus, időtálló hangzásesztétikát, amely mindig is a Steely Dan egyik legnagyobb erőssége volt.

Bár a Everything Must Go ritkán szerepel a zenekar legismertebb klasszikusai között, jelentősége vitathatatlan: egy olyan alkotás, amely nem nosztalgiázni próbál, hanem méltósággal zárja le a Steely Dan történetének egy fejezetét. Érett, visszafogott és tudatos album, amely elsősorban nem az azonnali hatásra, hanem a hosszú távú befogadásra épít — és éppen ezért válik igazán időtállóvá.