Claudio PRC azok közé az alkotók közé tartozik, akik számára a techno nem stílus, hanem szemlélet. Szardíniáról indulva a nemzetközi underground meghatározó alakjává nőtte ki magát, saját, mély hangzásvilággal. Producerként és DJ-ként egyaránt a fokozatos építkezésben, az atmoszférában és a belső ívben gondolkodik. Hétvégén ismét Budapesten lép fel a Technokunst szervezésében: abban a közegben, amelyhez évek óta szoros kapcsolat fűzi. Ennek kapcsán inspirációról, alkotásról és arról beszélgettünk, mit jelent ma hitelesen technót képviselni.

A zenéd gyakran belső állapotokat és atmoszférákat idéz meg. Te hogyan definiálnád a saját hangzásvilágodat?

Az általam készített zenéken és DJ-szettjeimen keresztül történeteket szeretnék mesélni – olyan történeteket, amelyek a kortárs élet valós és képzeletbeli tapasztalatait egyaránt megidézik. Ezek a hangok a legbelső mélységekből fakadnak, és olyan érzelmi állapotokhoz kapcsolódnak, amelyek folyamatos átalakulásban vannak.

Zenei értelemben munkásságom különböző stílusok ötvözésére épül: a technótól a house-ig, a minimáltól a dubig, az ambienttől a kísérletibb irányokig. Ebben a sokszínűségben a transzcendens dimenzió központi szerepet tölt be.

Ha visszagondolsz a kezdetekre: mi volt az a pillanat vagy hatás, ami végleg a techno irányába terelt?

Élénken emlékszem arra a pillanatra, amikor először hallottam a „Panikattack”-et Plastikman-től. Olyan volt, mint egy reveláció. Abban a pontos pillanatban valami bennem tökéletesen a helyére került. Megértettem, hogy a techno nem pusztán zene, hanem egy dimenzió, amelyhez tartozom. Ott kezdődött minden.

Kik voltak azok az alkotók vagy hangzások a pályád elején, amelyek erősen formálták a gondolkodásodat?

Mindenképpen Plastikman, ahogyan korábban is említettem. Ugyanakkor a hatásaim rendkívül sokféle stílusból és műfajból táplálkoznak. Már korábban is olyan alkotók, mint DJ Krush és DJ Shadow ébresztettek bennem valami újat.

Ezt követte a Basic Channel dub-hangzása, Ricardo Villalobos minimalizmusa, valamint Eliane Radigue radikális, hangzásközpontú kísérletezése. Nagy hatással volt rám Donato Dozzy atmoszferikus, érzelmileg telített technója, illetve a tágabb Elettronica Romana mozgalom szellemisége is. Emellett mélyen megérintettek Thomas Köner sötét, sűrű atmoszférái is.

Ma, ennyi év tapasztalattal a hátad mögött, mely művészeket vagy irányokat tartod különösen inspirálónak az elektronikus zenében?

Továbbra is figyelemmel kísérem és inspirációként merítek azokból a hangzásokból, amelyek – ahogyan korábban említettem – mindig is alapvető jelentőségűek voltak számomra. Ugyanakkor nap mint nap fedezek fel meglepő, új alkotókat is, akik valóban képesek mélyen megérinteni. Mindenekelőtt a kíváncsiság vezet: folyamatosan arra törekszem, hogy a gondolkodásom horizontját a lehető legszélesebbre tágítsam. Állandó kutatás és kísérletezés állapotában élek.

DJ-ként és producerként is markáns identitásod van. Mennyire hat vissza egymásra ez a két szerep a munkádban?

Ez a két szerep mélyen összefonódik. DJ-szettjeimben más alkotók kompozícióit játszom, amelyek óhatatlanul hatással vannak arra a zenére, amelyet később a stúdióban létrehozok. Ugyanakkor a stúdióban is úgy alkotok, hogy közben a DJ-szettjeim lebegnek a szemem előtt: a zene gyakran annak a közegnek vagy konkrét helyszínnek a lenyomatát hordozza, ahol majd megszólal – vagy ahol már megszólalt. Ez egy körkörös folyamat: a tánctér táplálja a stúdiót, a stúdió pedig visszatáplál a tánctérre. Ugyanannak az útnak két, egymást kiegészítő dimenziója.

Sokan nem csupán stílusként, hanem szemléletként vagy attitűdként tekintenek a techno-ra – kísérletezés, minimalizmus, gondolkodásmód. Te mennyire érzed ezt magadénak?

Mélységesen azonosulni tudok ezzel a gondolattal. Számomra a techno nem egyszerűen egy műfaj, hanem kultúra – egy közös tudatállapot. Közösségi élményt teremt, az összetartozás érzését adja. Olyan mozgalom, amely egy sajátos hangnyelvből indul ki, mégis túl kíván lépni önmagán, hogy elérjen bennünk valami mélyebbet. A techno egyfajta gondolkodásmódot, a valóság érzékelésének sajátos módját hordozza. És mindaz, ami képes megmozgatni a gondolatot, nem szorítható stiláris határok közé.

Mit gondolsz a műfaj jelenlegi alakulásáról? Érzel olyan irányokat vagy változásokat, amelyek különösen inspirálónak vagy épp problematikusnak tűnnek számodra?

Úgy érzem, napjainkban egyre erősebb az igény arra, hogy a zenét valóban autentikus módon tapasztaljuk meg. Az emberek minden eddiginél inkább keresik azt, ami valós, ami túlmutat a felszíni esztétikán és a múló trendeken, és mélyebb rétegekben is rezonál.

Számomra a műfaj fejlődése nem köthető szigorúan egy meghatározott stílushoz; sokkal inkább ahhoz, miként képes a hangzás közvetíteni azt a társadalmi állapotot, amelyet kollektíven megélünk. A hangszínek, textúrák és atmoszférák megválasztása kulcsfontosságúvá válik abban, hogy a zene hitelesen tükrözze korunk üzenetét.

A leginkább az inspirál, amikor az alkotók túllépnek a bevett formulákon, és a mélységre, a tudatosságra, valamint az érzelmi őszinteségre helyezik a hangsúlyt. Ami problematikussá válhat, az talán az, amikor a zene elszakad a jelentéstől – amikor pusztán trendeket követ, anélkül hogy valódi, belső tartalmat fejezne ki.

Többször játszottál Magyarországon. Miben érzed sajátosnak a magyar közönséget vagy klubhangulatot más országokhoz képest?

Az évek során igazán különleges kapcsolat alakult ki köztem és Magyarország között. A magyar közönség kétségtelenül az egyik kedvencem, mert minden alkalommal sikerül egy tiszta és hiteles kapcsolódást létrehoznunk. Mindig nagy bizalmat és tiszteletet tanúsítottak irántam, és úgy érzem, a legfogékonyabb és legnyitottabb közönségek közé tartoznak az új hangzások és zenei élmények iránt. A legutóbbi fellépéseimen mindig azt éreztem, hogy szabadon kísérletezhetek a zenei válogatásomban – és ez a fajta szabadság ritka és rendkívül értékes.

A Technokunst Records Split kiadványán Reeko-val dolgoztál együtt, és ez az EP az első alkalom, hogy közös lemezen szerepeltek. Mi volt számodra a legizgalmasabb ebben az együttműködésben?

Nagy megtiszteltetés és kiváltság volt számomra, hogy együtt dolgozhattam Reeko-val. Már egy ideje érlelődött bennünk a gondolat, hogy közösen hozzunk létre valamit, és ez az alkalom kétségkívül tökéletes volt arra, hogy megvalósítsuk.

Amikor egy ilyen kaliberű művésszel dolgozik az ember, óhatatlanul fejlődik és tovább finomítja a saját vízióját. Ami számomra a leginkább különlegessé teszi ezt az EP-t, az az a természetes, organikus mód, ahogyan a hangzásaink összefonódtak: két markánsan eltérő zenei identitás talált egyensúlyra, erőlködés nélkül, közös térben létezve.

Március 7-én lesz a kiadvány bemutató estje Budapesten, a Kassa Hajón. Mire számíthatunk tőled ezen az eseményen?

Alig várom, hogy ezen a hétvégén a Budapest-re térjek vissza a Technokunst csapatával, és méltó módon megünnepeljük ezt a különleges pillanatot. Mire számíthattok? Egy új utazásra. Egy éjszakára, amely a ritmus és az önvizsgálat határmezsgyéjén lebeg. Egy transzcendens élményre, amely valós időben, közösen formálódik.