A hazai elektronikus zenei színtér sikerei kiemelt figyelmet érdemelnek – főleg akkor, amikor egy producer kitartó munkával, lépésről lépésre építi fel a saját hangzását és nemzetközi jelenlétét. Az évek alatt beletett energia, a folyamatos kísérletezés és tanulás előbb-utóbb kézzelfogható eredményekhez vezet: megjelenések komoly kiadóknál, Beatport-toplistás helyezések, valamint a nemzetközi szcéna ismert előadóinak támogatása formájában.

Ákos Győrfy eddigi pályája is egy ilyen fokozatosan kibontakozó zenei út. Eddigi pályája inspirálóan hat a producerek számára, és joggal töltheti el büszkeséggel a hazai közönséget.

A családi hagyományt követve már egészen fiatalon kapcsolatba került a zenével: nyolcéves korában kezdett csellózni, hosszú éveken át járt zeneiskolába, és az intézmény zenekarában is játszott. Ezek azok az alapok és tapasztalatok, amelyek később egy elektronikus zenei producer számára is komoly előnyt jelentenek a zeneírás során.

Nem sokkal később az elektronikus zene világa is beszippantotta. Eleinte a mainstream irányzatok felől közelített, majd egy 2009-es pécsi buli – ahol Andro és Snake Sedrick játszott – igazi fordulópontot jelentett számára, és kijelölte az irányt. Innentől kezdve nem volt megállás: saját bulikon és környékbeli eseményeken dj-zett. A techno és a tech house után fokozatosan a finomabb, dallamosabb hangzások felé fordult. Progressive house-t, deep house-t és breakbeatet játszott, a pandémia idején pedig úgy érezte, eljött az idő arra is, hogy a producerkedésbe komolyabban is belevágjon.

Ákos & Heaven INC

A korábbi zenei háttér stabil alapot adott ehhez, így a zeneírás területén meglepő gyorsasággal kezdtek jönni a sikerek. Az első saját trackekhez hamar kiadókat talált, és már a korai megjelenések is bekerültek a Beatport Top 100-as listáira. 2024-ben jelent meg első albuma: a Kelle Tamással közösen készített lemez a Rune Records gondozásában látott napvilágot. A kiadvány gerincét breakbeat trackek adták, ezt követően viszont egyre tudatosabban fordult a progressive house felé. 2025-ben érkezett az első ilyen megjelenése a Magnitude Records-nál, majd sorra jöttek a kiadványok olyan címkéknél, mint az MNL, a Sunexplosion, a Polyptych Limited, a Freegrant Music vagy a Protagonist Dark.

A Beatport toplistáin rendszeresen felbukkanó zenéit több ismert producer és DJ is játszotta már, köztük Moonbeam, Cary Crank, Forty Cats, Anuqram, Redspace és Makebo.

Szintén fontos mérföldkő volt a Heaven INC-cel közösen készített Circle című organic house track, amely a patinás Amulanga kiadónál jelent meg. A track január vége óta stabilan jelen van a toplistákon.

A közös munka azóta sem állt meg: Ákos Győrfy legújabb EP-je február 27-én látott napvilágot. A Fedaykin jelenleg a Beatport Progressive House Hype Top 100 listáján a 2. helyen, a Progressive House fő charton pedig a 9. pozícióban áll.

A Fedaykin hipnotikus groove-ra és sötétebb tónusú, finoman építkező szintetizátor-rétegekre épül. A visszafogott, mégis folyamatosan mozgásban lévő dallamvezetés mély, utaztató hangulatot teremt.

A Heaven INC. által készített remixe az originalhoz képest némiképp energikusabb. Feszesebb groove, hangsúlyosabb basszus és erőteljesebb ritmikai elemek jellemzik, miközben a dallamvilág világosabb, kluborientált hangulatba viszi a számot, miközben megmarad az eredeti meditatív karakter.

A 2026-os év további izgalmas fejleményeket ígér. Hamarosan új megjelenés érkezik a Yomo Records-nál, miközben a Forty Cats által vezetett Purrfection is felfigyelt Ákos Győrfy zenéire.

A dj pultban is egyre komolyabb felkérések érkeznek. Májusban például Hobin Rude mellett fog zenélni a Kassa Hajón.

Ákos Győrfy a nívós kiadói megjelenéseket, a toplistás helyezéseket és a nemzetközi DJ-szupportokat hatalmas megtiszteltetésként éli meg, miközben továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy lépésről lépésre még magasabb szintre jusson. Ha így folytatja, jó eséllyel hamarosan újabb mérföldkövek kapcsán hallhatunk majd róla.