A Strange Line Productions a 2000-es évek óta meghatározó szereplője az északnyugat-dunántúli elektronikus zenei színtérnek. Győr-Moson-Sopron és Vas megye számos helyszínén szerveztek már eseményeket, amelyek révén több ikonikus hazai DJ-t – Budaitól Slam Jr.-ig – sikerült a nyugati régióba csábítaniuk.
A soron következő eseményre március 14-én kerül sor a soproni Katapult klubban. A fellépők között ezúttal a régió DJ-i kapnak helyet, a line-up legnagyobb neve pedig kétségkívül Raul Young, aki az elmúlt években Magyarország egyik meghatározó techno DJ/producerévé vált. Zenéi rendszeresen jelennek meg Marco Bailey kiadóinál – a Materia és az MB Elektronics gondozásában –, valamint a nemzetközi techno szcénában szintén nagyra tartott Planet Rhythmnél. DJ-ként olyan külföldi helyszíneken és eseményeken is játszott már, mint a csehországi Beats for Love fesztivál, az osztrák Signal Festival vagy a zágrábi Boogaloo klub, miközben idehaza a legnagyobb rendezvények – köztük a Sziget, a B My Lake vagy a Hyperspace – rendszeres fellépője. Szettjei során olyan világhírű előadókkal osztotta már meg a pultot, mint Richie Hawtin, Ben Klock és Sam Paganini, így joggal tartják napjaink egyik legsikeresebb hazai techno előadójának.
Gabriel Sanchoz, a 28 éves Vas megyei DJ nyolc éve van jelen az elektronikus zene világában, ebből hat éve aktívan a DJ-pult mögött. Szettjeiben a techno mélyebb, sötétebb tónusaitól egészen a hipnotikus groove-okig építkezik, gyakran 3–4 csatornás keveréssel dolgozva. Fellépéseit a folyamatos feszültségépítés és a közönséggel kialakuló energia határozza meg.
DJ Szidoly a hazai klubkultúra régi motorosa, aki zenei palettáján az R&B-től és soultól a funkon át egészen a classic techno világáig magabiztosan mozog, legyen szó digitális vagy éppen vinyl alapú szettekről. A Vas megyei DJ/producer a 2000-es évek eleje óta aktív, és a Strange Line Productions alapítójaként számos ismert magyar DJ-t hozott el a nyugati régió közönségének. Saját hangzásvilágában a groove-központú elektronika és az érzelmesebb dallamok egyaránt fontos szerepet kapnak, miközben folyamatosan formálja és fejleszti karakteres zenei irányát.
Vlagyimir a sötét frekvenciák peremén mozog, ahol a schranz és a hard techno nyers energiája pulzál. Feszes ütemek és torz textúrák vezetik a hallgatót egy hipnotikus, ismeretlen térbe.
A soproni Katapult egy 2024-ben nyílt underground klub, amely a helyi elektronikus zenei közösség számára kíván stabil találkozópontot teremteni. A helyszín egy bárból és egy külön tánctérből áll, ahol elsősorban house és techno események várják a közönséget közvetlen, családias hangulatban. A szervezők célja, hogy egy olyan fállandó bázist hozzanak létre, amely köré közösség épülhet, és amely új lendületet ad Sopron éjszakai életének.
Sopron és környékének techno-rajongói számára ez az esemény kihagyhatatlan lehetőség, ha kíváncsiak arra, merre tart ma a stílus. Kedvezményes elővételes jegyek a helyszínen is beszerezhetők, ráadásul csoportos érkezés esetén még kedvezőbb a belépő ára.
Bővebb információ:
https://www.facebook.com/events/1948052456148605








Comments are closed for this post.