Aki tavaly nyáron kevesellte a dubtechno rezgéseit az Alkotótáborból, idén fellélegezhet. A szervezők idén egy olyan előadót hoznak, aki ugyan nem tisztán dubtechno, mégis mesteri módon építi be annak esszenciáját a saját, erőteljes techno világába. Ez az előadó nem más, mint Andre Kronert.
Kronert neve az évek során egyet jelentett azzal a különleges hangzással, ahol az analóg melegség és a nyers, klubokra szabott energia találkozik. Zenéiben folyamatos párbeszéd zajlik két világ között: az egyik oldalon ott a dub inspirálta mélység, a másikon a feszes, repetitív techno groove-ok, amelyek könyörtelenül húzzák előre a táncteret.
És ez a fajta kettősség teszi őt igazán izgalmassá élőben is. Az ő zenéi ugyanis ugyanis tökéletesen működnek a több tízezres nagyszínpadokon, és az intimebb klubtérre optimalizálva is. Kronert hangzása azért univerzális, mert az alapokra épít: groove, textúra és dinamika.
Andre Kronert receptje első ránézésre egyszerű: emeld ki a dub legkarakteresebb elemeit – a mély, pulzáló basszust és a térben úszó hangokat –, majd ültesd rá egy letisztult, szikár lábdobra és egy precízen felépített loopra. Az eredmény mégis messze túlmutat az alapokon. Nála minden hang a helyén van, minden réteg tudatos, és minden drop mögött ott van az a tudás, amit csak hosszú évek munkájával lehet megszerezni.
Nem véletlen, hogy kiadványai olyan meghatározó kiadóknál jelentek meg, mint a Figure vagy a Stockholm Limited, illetve saját platformján, az ODD EVEN.
A 2026-os Alkotótábor július 1–5. között költözik a festői nógrádi hegyek közé, messze a városi nyüzsgéstől. Az early bird bérlet most 25 990 forint, ami öt napra lebontva szinte jelképes ár – főleg ahhoz a zenei és közösségi élményhez képest, amit megélhetsz és magaddal vihetsz.
Esemény: https://www.facebook.com/events/1104821638179052
Jegyek és bérletek: https://cooltix.hu/event/68641cf58dce12eeeaffa987









Comments are closed for this post.