Az új projekt neve Mars Club Prague, és már az alapötlet is elég erős ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet: egy állóhajón működő, mindössze százfős klub, amely tudatosan a kis létszámú, intenzív élményekre épít.
A koncepció egyértelmű: nincs tömeg, nincs felesleges hype, csak szűk tér, erős hangrendszer és fókuszált zenei irány. A program a minimal house, deep-tech és dub techno tengelyén mozog majd, vagyis inkább a mélyebb, gondolkodósabb klubélményt célozza, nem a TikTok-kompatibilis csúcspontokat.
A nyitóeseményre április 3-án kerül sor, és rögtön egy komoly névvel indítanak: Mathew Jonson live act-tel tér vissza Prágába – több mint tíz év után. Az ő hardware-alapú live performanszai pont ebben a közegben működnek igazán: nincs menekvés, nincs háttérzaj, minden rezdülés hallatszik. A line-upban ott van még EVGHENIIA, valamint a helyi színtérből Lucas Hulan és Schneider Lounge, akik a prágai underground vonalat képviselik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
És ez csak a kezdet. A következő hetekben olyan nevek érkeznek, mint Audio Werner vagy Phill Prince, miközben a Quadrant Sound System 30 éves jubileumát is itt ünneplik majd.
A „Mars” azonban nem csak egy klub akar lenni, hanem egy teljes élményt kínál: a tervek szerint tavasszal nappali boat partik indulnak a Moldván, amelyek közvetlenül afterekké futnak össze a fedélzeten. Az első ilyen extended eseményt május elejére tervezik, Lola Palmer fellépésével.
A Mars Club szembe megy a jelenlegi klubtrendekkel. Miközben mindenhol egyre nagyobb terek, látványos produkciók és tömegek dominálnak, a hajó inkább visszalép: kisebb, intimebb, koncentráltabb. Pont az ilyenekből kell minél több.
Forrás: [Fazemag]










Comments are closed for this post.