A németországi Time Warp idén is több tízezer techno fanatikust mozgatott meg, a rendezvény utóélete azonban nem csak a zenéről szólt: a rendőrség közel 200 büntetőeljárást indított az eseménnyel összefüggésben. A mannheimi Maimarkt területén megrendezett eseményen mintegy 19 ezer látogató vett részt, miközben a hatóságok nagyszabású ellenőrzéseket tartottak a helyszínen és az oda vezető utakon is. A hivatalos adatok szerint összesen 193 büntetőeljárás indult, ezek túlnyomó többsége kábítószerrel kapcsolatos ügy volt.

A rendőrségi jelentés szerint 166 eset köthető kábítószer-birtokláshoz vagy -használathoz. Az ellenőrzések során a hatóságok konkrét mennyiségeket is lefoglaltak: 40,86 gramm kokaint, 4 gramm heroint, 38 gramm amfetamint, 15,9 gramm metamfetamint, 203 darab ecstasy tablettát, 15,9 gramm MDMA-t, 1,5 gramm ketamint, valamint kisebb mennyiségben LSD-t és kannabisz-származékokat is.A hatóságok több mint 110 járművet és több mint 520 személyt ellenőriztek, az akciókba pedig nemcsak helyi rendőrök, hanem vámosok is bekapcsolódtak.

A fesztivál területén sem volt teljesen problémamentes a helyzet. A beszámolók szerint 16 esetben téptek le nyakláncokat a tömegben, kihasználva a zsúfoltságot. Egy 36 éves gyanúsítottat már azonosítottak az ügyben. Emellett két esetben a rendőri intézkedéssel szembeni ellenállást is regisztráltak, valamint három sofőrt állítottak meg, akik alkohol vagy drog hatása alatt vezettek.

Bár a számok elsőre magasnak tűnnek, a hatóságok összességében nyugodtnak értékelték a fesztivált, mindössze néhány lakossági panasz érkezett zaj miatt. Érdekesség, hogy az idei adatok enyhe visszaesést mutatnak a korábbi évekhez képest: 2025-ben 183, míg 2024-ben még 449 eljárást regisztráltak a Time Warp kapcsán.

Forrás: [Fazemag]