Majdnem azon a művészeti főiskolán tanult fotózást, ahová Freddie Mercury is járt, de végül gazdasági pályán kezdett – azonban a zene iránti szenvedélye, és a brit punkkorszak berobbanása mégis a fényképezés felé terelte. Denis O’Regan olyan legendákkal dolgozott együtt, mint David Bowie, a The Rolling Stones, a Kiss, vagy a Thin Lizzy, és nem mellesleg Budapestre is elkísérte a Queen zenekart; ő volt ugyanis a Magic turné fotósa. Válogatott fotóiból most kiállítás nyílt a Zene Háza Előcsarnokában.
Denis O’Regan brit fotós életpályája nem egy szokványos művészkarrier: bár korábban is érdekelte a képkészítés, családja más utat szánt neki, így eleinte London üzleti negyedében dolgozott biztosítási szakemberként. Ekkor még nem is tudta, hogy az Ealing Art College (ahová szíve szerint jelentkezett volna) olyan korábbi diákokkal büszkélkedhet, mint Ronnie Wood (The Rolling Stones), Pete Townshend (The Who), vagy Freddie Mercury, aki később egy csapásra megváltoztatta az életét. Róla készült ugyanis O’Regan első olyan fotója, amelyre a zenei sajtó is felkapta a fejét – nem sokkal később pedig az NME fotós gárdájában találta magát.

Míg korábban a lemezkiadókat hívogatva próbálta kideríteni, melyik zenekar hol koncertezik, most új kapuk nyíltak meg előtte, és hamar felfigyeltek rá a legnagyobb előadók is. Ez pedig egyáltalán nem meglepő: játszi könnyedséggel örökítette meg az előadókat olyan körülmények között (rossz fényviszonyok, folyamatos mozgás), amelyek sok fotós számára óriási kihívást jelentenének. Először a Thin Lizzyvel turnézott együtt – ekkor döntötte el, hogy turnéfotós szeretne lenni. Két évvel később a The Rolling Stones európai turnéján dolgozott, de David Bowie-t is elkísérte Serious Moonlight című világkörüli koncertkörútjára. Ott volt a Queen utolsó turnéján 1986-ban, és az utolsó koncertjükön is, ahol 125 000 rajongó előtt játszottak Knebworthben. Ugyanebben az évben velük tartott Budapestre is, ahol hat napot töltöttek. Jelen volt, amikor Brian May és Freddie Mercury az akkori InterContinental (ma Marriott) Hotelben próbálta a Tavaszi Szél-t; együtt ünnepelte a zenekarral ugyanitt Roger Taylor 37. születésnapját; és szintén Taylorral együtt gokartoztak az akkor épülő Hungaroringen is.
Denis O’Regan Zene Házában megnyílt, ingyenes kiállításán David Bowie és Freddie Mercury mellett többek között Iggy Popról, Stevie Nicksről, Kate Bushról, Patti Smithről és Mick Jaggerről is láthatunk fotókat. A kiállítás 2026. augusztus 2-áig megtekinthető.
Képek: Szabó Bence









Comments are closed for this post.