Szombat este igazán különleges hangulat lengte be a soproni Katapult klubot. A nyugati régió egyik, de nyugodtan mondhatjuk, országos szinten is kiemelkedően népszerű DJ-je, Sikztah érkezett a kis klubba, ami már önmagában is eseményszámba ment. Az alkalom ráadásul dupla ünnep volt: ezen az estén töltötte be 50. életévét Robert Oxenhoffer, aki fél évszázadosan is töretlen lendülettel dolgozik azon, hogy életben tartsa a helyi techno szcénát. Ennek apropóján leültünk vele beszélgetni, hogy megismerjük a történetét.

Kezdjük az elején: mikor és hogyan találkoztál először az elektronikus zenével?

Valamikor 1995 körül, teljesen véletlenül kerültek hozzánk úgynevezett „lengyelpiacos” techno kazetták. Kamaszként azonnal beszippantottak minket. Akkor még nem tudtuk, mi ez a világ, csak azt éreztük, hogy valami egészen új dologba csöppentünk. Ha jól emlékszem, Thunderdome és Terrordome válogatások voltak – igazi old school, nyers hardtechno. Imádtuk a tempóját és azt a brutális, őszinte hangzást, ami ma is ugyanúgy működik a fiataloknál.

Bulizóként hol indult a sztori? Kik voltak rád hatással?

Amint 18 évesen meglett a jogsim, és elegem lett a helyi diszkók „cherry coke” zenéiből, egyértelmű volt az irány: Siófok, Palace és Flört. A Flörtben átélt első élményem örökre megmarad. A DJ-pult még lent volt, Dan Von Schulz játszott, egy hatalmas kiállás után jött a drop – füst, félhomály, majd hirtelen fények és az a pulzáló energia… az emberek három szinten lógtak a korlátokon, mindenki egyszerre mozdult. Ott éreztem először, hogy ez az én közegem. Onnantól nem volt visszaút.
A hazai DJ-k közül Tommyboy, Budai és Schulz voltak rám a legnagyobb hatással.

Milyen stílus áll hozzád a legközelebb ma?

A Schranz és a Hardgroove sokáig meghatározó volt számomra, de ahogy telik az idő, egyre inkább a groove-osabb irányba húz a szívem.

Mikor álltál be a pult mögé?

1998 körül kezdtem, de akkor még inkább baráti körben, kazettákról, művházakban, inkább diszkós vonalon. Aztán 2002-ben beszereztem két lemezjátszót és egy keverőt, és autodidakta módon kezdtem el tanulni a mixelést. Lemezeket vettem, gyakoroltam, és szép lassan kialakult a saját stílusom. 2007-ben, a lányom születése után jött egy hosszabb szünet – akkor az apaszerep került előtérbe.

Hogyan tértél vissza a zenéhez?

2017-ben egy új életszakasz kezdődött. Ausztriában dolgoztam, és ott találkoztam Landróval, akivel azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Elkezdett foglalkoztatni minket a gondolat, hogyan lehetne visszahozni azt a régi, őszinte techno-vibe-ot. 2021-ben ebből nőtt ki a The Organization, ami ma már jóval több, mint egy Facebook-csoport – egy valódi közösség.

Más stílusokba is belekóstoltál?

Igen, a tech house és a minimal techno is közel áll hozzám. Két éve Harkán, a Fröccsteraszon szervezünk családbarát tech house bulikat Scilt barátommal. Bécsben is játszottam már ebben a vonalban, és tavaly decemberben egy finomabb, groove-os techno szettet vittem a The Etiket jótékonysági eseményén, Sikztah meghívására.

Mi tart még mindig mozgásban ennyi év után?

A zene – egyértelműen. És az emberek. Az a mosoly, amit visszakapok. A közösség, ami körülvesz.
A csapatunk filozófiája egyszerű: figyelmet és szeretetet adni egymásnak egy olyan világban, ahol ebből egyre kevesebb jut. Sok fiatalnál érezzük, hogy hiányzik nekik ez az odafordulás, és néha tőlünk kapják meg. Van, aki „anyának” és „apának” szólít minket – ez egyszerre megható és felelősségteljes érzés. Ez az egyik legnagyobb motivációm.

Mitől különleges számodra a születésnapi bulid?

Őszintén? Számomra minden buli különleges. Én csak egy évvel lettem idősebb – a lényeg mindig a közösség.
Most annyit tettem hozzá, hogy meghívtam olyan előadókat és barátokat, akik közel állnak hozzám: Sikztah-t, Diana Hassan-t, Reset-et és persze a csapatot.
Ez az egész szívből jön. Nehéz szavakba önteni – aki már volt velünk, pontosan tudja, miről beszélek.

Love, Peace, Unity.