A hardstyle világának egyik legfontosabb eseménye, a Defqon.1 szervezői pénteken bejelentették, hogy a fesztivál hátralévő részét kénytelenek törölni. A döntést azután hozták meg, hogy a Holland Királyi Meteorológiai Intézet (KNMI) a következő legalább 24 órára vörös riasztást adott ki a rendkívüli hőség miatt – ilyen figyelmeztetésre az ország történetében eddig még nem volt példa magas hőmérséklet miatt.

A hatóságokkal egyeztetve a szervezők úgy döntöttek, hogy a Defqon.1 péntektől bezárja kapuit, így a hétvége további programjai elmaradnak.

A közlemény szerint a szervezőket mélyen megrázta a döntés, hiszen a kempingben jelenleg is több tízezer Weekend Warrior tartózkodik, akik közül sokan hónapok óta készültek az eseményre, és a világ számos pontjáról utaztak Hollandiába. Különösen fájdalmasnak nevezték, hogy egy teljesen felépített, minden részletében működő fesztivált kell idő előtt lezárniuk.

A Defqon.1 csapata hangsúlyozta, hogy nemcsak a látogatók számára jelent óriási csalódást a kényszerű leállás, hanem az előadók, a stáb, a kreatív csapatok és minden közreműködő számára is, akik az elmúlt egy évben dolgoztak a fesztivál megvalósításán.

A szervezők biztosították a résztvevőket arról, hogy minden segítséget megadnak a biztonságos hazautazáshoz. Pénteken a kemping, valamint a fesztiválterület egy része még nyitva marad, azonban zenei programok nélkül. Az alapvető szolgáltatások továbbra is működnek, hogy a látogatók nyugodtan megszervezhessék a hazautazásukat.

A Defqon.1 arra kérte a fesztiválozókat, hogy pihenjenek, készüljenek fel az indulásra, és kövessék a hivatalos tájékoztatásokat. A szervezők egy részletes GYIK-oldalt is elérhetővé tettek a felmerülő kérdések megválaszolására, valamint WhatsAppon keresztül is ügyfélszolgálati segítséget biztosítanak.

A jegytulajdonosok számára minden belépő árát visszatérítik. Az esetleges további kompenzációkról a hétvégét követően adnak részletes tájékoztatást.

„Nem így képzeltük el ezt az utazást, és még mindig nehéz felfogni a történteket. Mégis a legfontosabb feladatunk most az, hogy vigyázzunk rátok. Ez a mi szent eskünk” – zárta közleményét a Defqon.1 csapata.

Borítókép: Defqon.1 FB