Gewölbe (Köln)

Köln történelmi negyedében található a Gewölbe, amit már régóta a house és a techno központjaként tartanak számon. A klub neve magyarul boltozatot jelent, nevéhez hűen a táncparkettre szűk szobák labirintusán keresztül lehet bejutni. A közönség szórakozásához is minden adott:: a legjobb underground dj-k, stroboszkóp és füst, és a Martion Orgon hangrendszer, ami a tiszta hangzást biztosítja.

gewölbe

Institut für Zukunft (Lipcse)

Az egykor elhagyatott gyárépület, az Institut für Zukunft azonnal a felkapott helyek között lett számon tartva, amint megnyitott 2014-ben, azóta pedig számos lipcsei és külföldi dj is játszott a nagyérdemű előtt. A klub vezető szerepet játszik a lipcsei éjszakai életben, ami köszönhető a gyilkos hangzásnak, a határozott hozzáállásnak, és a progresszív politikai irányelveiknek, de a bulik mellett különböző szemináriumoknak és beszélgetéseknek is helyet biztosítanak.

IFZ

Klub Neu (Drezda)

Már-már íratlan szabály Európában, hogy minden korábban erőműként, bunkerként vagy vágóhídként működő épületet éjszakai klubbá kell átalakítani, ez a drezdai Klub Neu esetében sem történt másként. A 17 évig működő Showboxx csapata felelt az új helyért. Az egykori vágóhíd 2015-ben nyitotta meg kapuit klubként, majd vált a drezdaiak által igen kedvelt helyszínné, hiszen nemcsak a jó hangzás és hangulat szól mellette, hanem – ahogy az a facebook visszajelzésekből kiderül – az igényes mellékhelyiségek is.

klub neu

Goethebunker (Essen)

Az esseni klubszcéna a Goethebunkerben szokott összegyűlni, ami még a II. világháborúban légitámadások idején bunkerként szolgált, később lovasboltként működött, majd vált éjszakai szórakozóhellyé. Jelenleg két terme van: az egyikben csillogó diszkógömbök felelnek az élénkebb atmoszféráért, a másik helyiség pedig egy kicsit sötétebb hangulatú. Essen a régió metszéspontjában fekszik, ezért a Goethebunker egész Északnyugat-Németország különböző területeiről vonzza a klublátogatókat.

large_BUNKERIMG_8478lme

Robert Johnson (Offenbach)

A Robert Johnson legendás Martin Audio hangrendszerén olyan különböző stílusok találkoznak, mint a minimál, a drum and bass, az elektro és még más izgalmas irányzatok. Egy évtized leforgása alatt nemzetközi szinten is a klubélet fontos intézményévé vált, köszönhetően a nagyon nagy műgonddal megtervezett DJ pultnak és tánctérnek, ahonnan ráadásul fantasztikus kilátás is nyílik a Majna folyóra, amely a klubnak otthont adó Offenbach városát elválasztja Frankfurttól. A minimálorientált közösség fejlődésében – amely olyan tehetséges producereket foglal magában, mint Markus Sommer és a Traffic Records fenomenális csapata – nem kis szerepe volt a heti rendszerességgel tartandó partyknak és a hely saját, Live at Robert Johnson nevet viselő lemezkiadójának.

robertjohnson

MMA (München)

MMA, a Mixed Munich Arts rövidítése, egy sokoldalú, müncheni székhelyű, egykori hőerőmű belsejében működő klub. A 2014-es keresztelő óta olyan nagyrabecsült underground techno DJ-ket hostolt a klub, mint Ben Sims, Len Faki, Aurora Halal és Terence Fixmer. Emellett a labirintusszerű klub egy 460 négyzetméteres kiállítóteremmel is büszkélkedhet, ami gyakran különböző színházi és más művészeti események, nagyzenekari előadások helyszínéül szolgál.

mma_ra

Conne Island (Lipcse)

A lipcsei Conne Island nemcsak zenei rendezvények helyszíne, de a város szélsőbaloldali pártjának kulturális központja is egyben. Az 1800-as évek elején étteremként, 1940-ben már a Hitlerjugend főhadiszállásaként, majd 1945-ben a Szabad Német Ifjúság klubjaként működött. A politikai töltetű múltnak köszönhetően tökéletes helyszín a lázadó underground számára. 2016-ban egyedüliként adott otthont olyan neves alternatív darkwave társulatoknak, mint a Youth Code, a Pure Ground és a Lebanon Hanover, illetve az olyan, sokkal inkább táncközpontú house labeleket hivatott promotálni, mint idén a Giegling.

conne

Salon Des Amateurs (Düsseldorf)

A düsseldorfi Salon Des Amateur klub és bár 12 éves működése során elhíresült jellegzetes ízléséről, ahol a post-kraut és különböző kísérleti műfajok keverednek a nemzetközi stílusirányzatokkal. Az utóbbi években olyan neveket vonultattak fel, mint Lena Willikens, Jan Schulte (alias Bufiman vagy Wolf Müller), Vladimir Ivkovic, és a bár egyik alapítótagja, Detlef Weinrich, aki napjainkban leginkább Toulouse Law Trax néven kiadott lemeziről ismert. Sajnos a klub átmenetileg zárva tart, mivel nagyobb mértékű vízkár érte, és egyelőre úgy tűnik, hosszabb ideig is elhúzódhat a felújítás.

saloon-de-amatures-empty01

White Noise (Stuttgart)

A White Noise a délnyugat-németországi Stuttgart hasonló gondolkodású zenerajongói illetve a helyi szakmabeliek fontos találkozási pontja. A hely kevesebb, mint egy évig működött klubként – korábban különböző rendezvényeknek adott teret, mint kávézó/bár – ma már nagyon széles a skálán mozog: Shanti Celeste house hatásokat ötvöző zenéjétől egészen Tessela (R&S Records) kinetikus rave-jéig. A német tehetséges DJ-k és producerek számára Berlin határain túl is ideális platform, hogy megmutassák magukat.

whitenoise

PAL (Hamburg)

A PAL Hamburg elsődleges techno és house célpontja. A line up nem sokban különbözik egy tipikus Berghain Klubnacht lineuptól. Olyan nagy neveket hoztak el a közönségnek, mint DVS1, Ryan Elliott, Ben UFO és Andy Baumecker, ami igen impozáns, főleg annak fényében, hogy alig két éve nyitott meg. A PAL emellett egy üvegépület Hamburg belvárosában, ami megkülönbözteti a többi, sokkal inkább ipari stílusú klubtól.

PAL

Nyemcova

Forrás: http://www.electronicbeats.net/10-best-clubs-germany-arent-berlin/