Gabriel Cassina, vagy ahogy a legtöbben ismerjük Regal a techno és az acid jegyeinek fúziójával alig néhány év alatt a szcéna élvonalában találta magát. Még 2012-ben jelent meg debütáló EP-je, azóta pedig nemcsak az európai hanem a globális techno szcéna kritikusainak elismerését is sikerült kivívnia. Most azonban egészen más miatt éri őt kritika. Mégpedig azért, mert sokak szerint zenéi túlságosan kommerszek. Jelentsen ez akármit, ő egészen másképp gondolja és a rapből próbálja indítani elméletet. „Olyan időben élünk, amikor a rap zene mainstream. Az a műfaj amely gettóban született és egy kisebbség ma több millió dollárt keres vele valamint ez szól a rádiókban is. Mint azt sokan tudjátok, a zenei hype egy ciklikus folyamat és amikor a rap-korszak véget ér nekünk kell ottlennünk, hogy a techno legyen az új mainstream.” – mondja Gabriel.

Később azt is kifejti, mire is gondol pontosan mainstream alatt: „Nem arról van szó, hogy megváltoztatnám a zenét, hű szeretnék maradni a hangzáshoz de szeretném ha több embert vonzana. Azok a techno művészek, akik a fesztiválok főszereplőivé válnak, na ők a mainstream.”

Forrás: Facebook]]>