Dave Clarke saját klubestje a Melkwegben az Amszterdam Dance Event leghosszabb ideje futó techno eseménye. Október 18-án, a tizenötödik kiadásra olyan művészeket lát vendégül a házigazda, mint DVS1, Luke Slater, Paula Temple vagy Terence Fixmer.

A sokak által csak a Techno bárójaként ismert Dave Clarke munkássága 30 éves múltra vezethető vissza. Egyben az electro-t is képviselő művész egy ideje már ’Whip It’ rendezvénysorozatával tiszteleg ez a műfaj iránt is.

Számos ismerős arc és visszatérő művészek alakítják majd a Dave Clarke Presents ez évi intenzív kiadását. DVS1 hat év után először tér vissza a Melkweg-be, hogy hipnotizáló groove hangzását ismét megmutassa a táncparketten. A változatos brit techno-t Luke Slater képviseli, Nagy Britannia egyik legnagyobb elektronikus zenei úttörője, Paula Temple pedig először lép fel ezen az eseményen könyörtelen ipari stílusát prezentálva. Terence Fixmer régóta várt visszatérésének is eljött az ideje, aki egyedülálló ’Techno Body Music’ védjegyét mutatja be live előadásában. Franciaországból ismét ellátogat Anetha, aki hatalmasat játszott a tavalyi évben, ezzel is bizonyítva, hogy megalapozottan helye van a szcénában.
Aztán van még néhány kiváló visszatérő vendég a csapatban, mint a közönségkedvenc és berlini legenda, Marcel Fengler, Daniel Miller, a híres angol Mute Records alapítója és Black Asteroid, aki pályafutását még Prince sound desingereként kezdte. A sorozatot a holland veterán, Mirella Kroes és Dave stúdiópartnere, Mr. Jones zárja.

Artwork: Arthur Boer és Boris Smeenk, akik minden vizuáljának témája a természet és az ipar, – ezek fotografikus elemeit vegyítve építik bele algoritmusaikba.

Jegyek:
https://www.ticketmaster.nl/event/243669?brand=nl_melkweg

Facebook esemény:
https://facebook.com/events/457821161457139/

További infó:
www.melkweg.nl/27146