Az ADAM Audio közeltérijeivel még az F-szérián keresztül kezdtem ismerkedni, ami sokak bánatára ma már nem kapható. Cserébe itt T-széria, ami az F által hagyott űrt hivatott betölteni és ha nem is pont ugyanaz, mint elődje, ugyanazt a felhasználói kört célozza meg: a kisebb keretből gazdálkodó, de professzionális minőségre vágyó producereket és zenészeket.

A széria legnagyobb darabja T8V, a nevét visszabontva T széria, 8”-os mélysugárzóval, és V, azaz vertikális elrendezésben. Azt, hogy ő legnagyobb a sorozatban, azt szó szerint kell érteni, ugyanis méreteit tekintve 40 cm magas és 33,5 cm mély, tömege pedig 9,8 kg.

Általában ilyenkor kezdem azzal, hogy vegyük ki a dobozból a becsomagolt terméket és nézegessük meg. Miután a dobozban a dokumentációt és a hálózati kábelt is megtaláltam, elkezdtem nézegetni az előlapot. Formatervezés szempontjából elsőre az A széria monitorjai ugrottak be. Sok megoldás azt a vonalat követi, de második látásra jól megkülönböztethető. Elsőként az tűnik fel, hogy ez a modell nem kapott üzemjelző ledet az előlapra és az F-szériától eltérően nem elöl, hanem hátul van a bassport rajta. A bekapcsoló gomb és a többi kezelő szerv a hátlapra került, így az előlap kellően letisztult küllemű. A hátlapon a “bekapcsolón” és a hangerő szabályzón kívül van két bejáratunk: egy szimmetrikus XLR a proaudio felhasználási területre és egy asszimetrikus RCA a kisebb hangkártyákhoz és DJ-eszközökhöz. Itt +4 dBu / -10 dBV bemeneti érzékenység között válthatunk. A 33Hz és 25kHz között dolgozó monitort hozzákalibrálhatjuk a szobánkhoz, emelhetünk-vághatunk magasat és mélyet egyaránt.

Ebben az aktív ládában található magas és mélysugárzókat két külön végfok hajtja, a magasat 20 watt, a mélyet pedig egy 70 watt teljesítményű.
Ez a modell az U-ART elnevezésű magas szalagsugárzót kapta, ami amellett, hogy a magas hangokat feltűnő részletességgel adja vissza, szélesebb sweetspottal rendelkezik. Ez azért fontos, mert nem kell annyira tartanunk a hangstúdiókban megszokott “egyhelyben” pozíciót, a hangkép egy pultnál táncoló DJ mozgásterében is ugyanúgy élvezhető marad. Fontos, hogy az eszköz több órányi folyamatos hallgatás után sem okozza azt a fülfáradást és fejfájást, amivel ilyen esetben a felhasználó már előre kalkulálni szokott.

A mélyek tekintetében ezeknél a méreteknél általában felmerül a kérdés, hogy a mély hangjaink elég gyorsak, tiszták és részletesek-e? Igen, itt azok. Mivel ezeket a ládákat több felhasználási területen is előszeretettel bevetik, volt, aki kiemelte, hogy voiceover és egyéb beszéd-központú felvételeknél nagyon jól tudták kezelni a puffogásokat és egyéb alacsonyfrekvenciás anomáliákat, míg mások most hallották a kick mintájukat először “tetőtől-talpig”. A cucc külön szub nélkül is jól használható, sok olyan elemet mutat meg a zenénkből, amit eddig nem így, vagy egyáltalán nem hallottunk. Itt épülhet be a szompontok közé például elektronikus pop gyártásánál, hogy az utolsó, modulált refrénnél a 808 kickjét sem ártana a szám többi elemével együtt transzponálni, és még sorolhatnám, mennyi mindenben lehet segítségünkre!

Ez a stúdiómonitor a hangerejével képes jól elfedni egy-egy élőhangszer mechanikai zaját, de alkalmas egy live dj-sethez is akkora hangerőt adni, hogy végig vibe-ban maradjunk. Párban képes az arcunkba tolni akár 118dB-t, amit megfelelő környezetben nem mondanék kevésnek.

Az ADAM Audio T8V ezzel az árral és ezzel a kivitellel hű társa lehet sok projekt-stúdió tulajdonosnak, szoba-producernek, podcast-készítőnek, dj-nek, de nagyobb stúdiókban és vágószobákban is valószínűleg sokat találkozhatunk még vele. Meggyőzött.

Nóniusz Gábor
Noniusz Productions