A 16. éves Be Massive születésnap vendégeiről emeltünk ki fontos pillanatokat.

Hogy is bírtuk ki 5 évig Innellea fellépés nélkül Magyarországon? Hogyan is bírtuk ki közel 4 évig Innellea zenék nélkül? Hogyan is élhettünk ilyen sokáig az elektronikus zenei életben az Innellea tánca nélkül? Nem tudjuk. De az biztos, hogy a pécsi Amper és a Be Massive 16. születésnapján összegyűlő közönség nagyon hálás lesz a német srácoknak.

Michael és Daniel Münchenből indította meg az Innellea zenei áramlatát, anno 2014-ben. Olyan mintha tegnap lett volna, amikor igaz, hogy már mérhetetlenül sokan képviselték az elektronikus zene hasonlóan, olykor lágyan folyó, de akár hevesen tüzessé változó stílusát, de az Innellea páros nagyon jól érzett bele az elektronikus produkciók live világába.

A stílus behatárolható, de a sajátos hangzás kialakítása olyan jól sikerült, hogy az Innellea-t messziről fel lehet ismerni a zenei képekben, egyszerre utópikus, melankolikus és szinergiadús elemeivel. A techno új gyönyöreire ébredhetett velük az emberiség, amikor 2016 januárjában megjelentek két zenés kiadványukkal a Steyoyoke címkéjén.

Ezt szinte azonnal követte a Saladin EP, ami már tömörebb és velősebb volt, és a 2016-os kezdeti év már olyan vastagon futott végig, hogy átlagban minden hónapra jutott egy Innellea origi track és egy remix. Ez a folyamat 2017-ben is méltó módon haladt tovább, aminek eredményeként a Groove Magazin olvasói a legjobb újonnan érkezett tehetségeknek választotta a duót.

Musica Autonomica, Underyourskin Records, Get Physical Music, Click Records, URSL, Monaberry, Voltaire Music, Variety Music, Hoste, Upon You Records, Jeudi Records, Nazca, TAU, csak, hogy ’néhány’ kiadót említsünk, ahol az Innellea szerzeményei megjelentek az elmúlt alig 4 évben.

Majd megérkezett a produceri minőség legmagasabb fokú elismertsége, amikor előbb 2018 végén az Afterlife, majd 2019 elején az Innervisions kiadó is a srácok munkájával pörgette meg az eladásait. Ezzel az Innellea – ha addig még nem sikerült volna – olyan nemzetközi elismerést szerzett a szcénában, mely visszafordíthatatlanná tette a 2014-ben elindított közös utat.

2019-ben már másodszorra jelentek meg az Afterlife címkéjén, amelynek a Be Massive bulikat szervező Metha sem tudott ellenállni, így elsőként invitálta Magyarországra a srácokat, hogy a már 16 éves sorozatot megünnepelhessük egy új ismeretlennel, valami különleges elektronikus zenei csemegével, mely közönségnek és szervezőnek is egyaránt komoly zenei ajándék lesz.

Az esemény további különlegessége, hogy most nem Budapest, hanem Pécs viszi el a debütáló pálmát, ezzel az elmúlt években elektronikus zenei szempontból szépen épülő Amper egy újabb ékkövet tesz a szcéna koronájára!

Jegyeket még válthatunk online a november 23-i eseményre, mi pedig oda adjuk az Innellea legillusztrisabb trackjeit, és egy olyan szettet, amit alig pár napja, érezhetően szívből játszottak a Paris x Berlin – 10 Years ARTE Concert eseményen.

Az Afterlife debütáló EP zenéi:

Az Innervisions kiadón megjelenő track:

Egy idei Afterlife VA-n megjelenő track:

És az említett szett, mely 9 percnél kezdődik és bár sosem érne véget…