Az eddig is színes program ezzel már teljesnek tudható.

Ahogy arról már korábban értesülhettünk, augusztus 16-án egy emelkedett hangulatú délutánt és éjszakát tölthetünk el a keszthelyi Festetics-kastély kertjében, ahol a tavaly első körben megrendezett Electric Garden idén már két helyszínnel vár minket.

A Garden Stage és az Exotic Stage programja már eddig is csodás elektronikus zenei színekben pompázott, melyet a szervezők a hazai palettáról válogattak össze, de még a legutóbbi hírekben ott szerepelt egy még el nem árult fellépő, melyről sejteni lehetett, hogy nemzetközi név lesz.

Július közepén végre lehullt a lepel és megtudhattuk, hogy a hazánkban tavalyi évben bemutatkozó Innellea érkezik a keszthelyi party csillagszórására, amiben nem csak az a szép, hogy az Afterlife minőséget közvetíti majd felénk, hanem, hogy abból is a precíz német minőséget.

Michael Miethig tavaly még zenei társával együtt mutatkozott be Pécsett egy Be Massive bulin, de az idei szétválás után már egyedül érkezett Budapestre megmutatni az Innellea zenei elgondolásait. Most ez kerül tovább Keszthelyre, és ezzel valószínűleg ő lesz az első olyan nemzetközi artist, aki ilyen gyorsan debütál Magyarország különböző, izgalmas pontjain.

A keszthelyi klubber bázis a Bloom Bárnak köszönhetően erős és aktív, melyet az országból összesereglő elektronikus zenekedvelők tesznek majd idén is teljessé az Electric Garden hosszúra nyújtott napján, melyre nem győzzük hangsúlyozni, hogy mielőbb vegyétek meg a jegyeteket, mert még az is csoda, hogy lehet néhányat kapni online!

Augusztus 16-ig távolról élvezhetjük Innellea-t, mondjuk ezzel a planetáriumos utazással: