Az Amsterdam Dance Event (ADE) – a világ legnagyobb elektronikus zenei szakmai konferenciája és klubfesztiválja idén ünnepelte volna 25. évfordulóját. Ahogyan minden másnak, ennek a fesztiválnak is keresztbe tett a COVID-19, ezért aztán a jubileumi kiadás helyett pandémia különkiadás kerül megrendezésre október 21. és 25. között. Az ADE szakmai és kulturális programjait egy az egybe átültették a digitális környezetbe, online közvetítéseken és felvételeken keresztül otthonról követhetjük az előadásokat, koncerteket, zenei workshop-okat.

Az ADE programjaira két külön digitális platform készül.
Az ADE PRO szakmai konferenciának saját felülete lesz, ahol többek között komoly szintű mesterkurzusokat, technológiai bemutatókat nézhetünk, illetve az elektronikus zeneipar tekintélyes munkatársainak előadására ülhetünk be virtuálisan. Az ADE Digital Pro Pass biztosítja majd birtokosainak a teljes programban való részvételt, továbbá egy éves hozzáférést nyújt a globális szakmai adatbázisukhoz. Ebben a világ minden országából regisztrált szakmabeliek kontaktjai szereplenek, célja az üzleti/partneri kapcsolatok kiépítésének megkönnyítése a zeneiparosok számára.
ADE Digital Pro Pass: 75 euro, megvásárolható az alábbi oldalon: https://store.amsterdam-dance-event.nl/passes

Az ADE Online platform viszont ingyenesen elérhető lesz bárki számára. Koncertek, DJ szettek, interaktív workshopok és mesterkurzusok, művészi átfedések és kiterjesztett film/dokumentumfilmes programokon vehetünk részt digitálisan, biztonságosan az otthonunkból.
Rengeteg program közül válogathatunk több csatornáról, aminek a teljes listáját az ADE oldalán megtaláljátok.
www.a-d-e.nl/

Ajánlóként pár eseményt azért megosztunk mi is:

Október 21. Szerda

18:00-19:00
DISTANT DANCEFLOORS: COVID-19  and the electronic music industry
A Pioneer Dj támogatásával készült dokumentumfilmben többek között Blond:ish, Eats Everything, Honey Dijon, Luciano és Rebuke az elmúlt 6 hónap megpróbáltatásairól beszélnek, illetve hogyan látják a zeneipar alakulását például a streaming népszerűségének hatására.

18:00-19:00
Termékbemutató: Pioneer CDJ-3000
A Pioneer DJ Europe terméktervezési menedzsere, Rob Anderson mutatja be a legújabb lejátszót és annak újszerű funkcióit.

18:00-
Carl Cox: Awesome Soundwave Studio és Live Jam
Az Awesome Soundwave turné 2018-ban indult olyan művészekkel karöltve, akiknek élő előadásokban is megmutatkozik tehetségük. Carl Cox és kiadó partnere, Christopher Coe körbevezetnek minket stúdiójukban, majd egy közös Live dzsemelést adnak elő.

 

Október 22. Csütörtök

12:00-13:00
Sebastian Mullaert részletesen bemutatja milyen elemekből áll össze saját Live SetUp-ja, és milyen lehetőségek rejlenek a szoftverek és hardverek kombinált használatában.
– hosted by Ableton

13:00-
Studio XL – Home Edition: Frank Wiedemann (Âme)
Frank Wiedemann a német Âme duó tagja fog élőben zenélni saját berlini stúdiójából.

Az Oblique Time legújabb audiovizuális installációját tekinthetjük meg.
2020. márciusa óta a világ más ütemben halad, másként éljük meg az idő múlását. De vajon az időt tömörítve vagy inkább kitágulva érzékeljük? Ezt a témát vizsgálja Helena Basilova zongorista, Salvador Breed hang designer és Nick Verstand vizuál művész közös projektjében, ahol kinetikus fény beállítással összekapcsolt 4DSOUND rendszeren tanulmányozzák az idő plaszticitását. (Egyelőre még számunkra is rejtély a bemutató kivitelezése online környezetben.)

Október 23. Péntek

12:00-13:00
Techno zene készítése a Field Recordings által
Giacomo fog összerakni egy techno track-et, amihez a hilversumi Beeld&Geluid (Sound&Vision) külső környezetéből vételezett hangmintáit használja fel. Az egész hangmintacsomag ingyenes letölthető és jogdíjmentesen felhasználható saját produkciókhoz. A csomag ezen a linken érhető el: Samples csomag letöltése

13:00-
Studio XL – Home Edition: Reinier Zonneveld
Zonneveld zenei előadásában bemutatja, hogyan kombinálja analóg dobgépeit és szintetizátorait a digitális felszerelésével live produkciójában.

15:00-16:00
Derrick May és Marco Faraone lemezes táskája
A tavalyi ADE figyelemre méltó eseménye volt, mikor bepillantást nyerhettünk a techno keresztapa, Derrick May lemezestáskájába. Bizonyára minden zenerajongó számára izgalmas momentum lenne, ezért az előadásról rögzített videófelvétel elérhető lesz bárki számára.

Október 24. Szombat

18:00-02:00
Az 5 éves Click Records házibulija az NDSM Session keretein belül
Lake Avalon és Stefano Richetta által alapított kiadó egyre csak törekszik előre a piacon, mióta tarol a „melodikus house/techno” irányzat. A kiadó abszolút megtestesítője a jelenségnek, melyben összemosódnak a zenei határok a progresszív house-tól a melodikus és minimal techno-ig. Még magyar megjelenés is köthető a labelhez, Alive! – Pompei albuma, ami tartalmazza Peter Makto & Gregory S remixét is. A kiadó most lett 5 éves, az ADE keretein belül pedig most mi is részese lehetünk a szolid ünnepségnek.

További infók:

https://www.amsterdam-dance-event.nl/en/

https://www.facebook.com/amsterdamdanceevent