A négy alaptagú kiadó csapat egy emberként bontogatja az elektronikus zenei művészet vonalát.

Ha valamit el lehet mondani az Artessa Music-ról, az biztosan az, hogy egy komoly indíttatású projektről van szó, ahol nem a komoly tervek, hanem sokkal inkább a szabadon áramlás és a megvalósítás a jellemző.

A Tobak művésznév mögött élő Tobak Zoltán olyan címkét szeretett volna létrehozni, amibe nem csak ő, hanem minden résztvevő nagy energiát fektet, hogy a saját zenéken és közös kooperációkon túl feltörekvő és már élő tehetségek megjelenéseinek biztosíthasson minőségi otthont.

Az Artessa Music névben jól érzékelhető a művésziség vonala (art), ahol Tobak rövid zenei múltját a további csapattagok emelik fentebb. Lacfi Dávid (DAVIDLACFI), Lipták János (SLP) és Topa Ferenc (SNYL) hosszú évek óta mozog a zenei pályákon, velük teljesedik ki az Artessa álomképe, négyük meglévő tehetségéből és lelkesedéséből kirajzolódva.

A tulajdonos és létrehozó Tobak nagyon jó gondolkodással tölti meg az Artessa hátterét. Számára kimondott tény, hogy három társa nélkül semmire sem menne a kiadóval, és jól egyesíti a meglévő energiákat, hiszen a csapatban mindenkinek megvan a maga feladata. Mindenki bele teszi magát, legyen az levelezés, zeneírás, utó munka, kommunikáció, vagy tehetséggondozás. Mindezt pedig egy további háttércsapat is támogatja, így közel egy tucat résztvevővel tesz a zenei közösségért.

Merthogy az Artessa nem csak kiadó, hanem egy olyan felület, ami az egyre szélesedő melodic techno, melodic house és abba torkolló és felölelő zenei stílusok alkotóinak meglévő és friss tehetségeire fókuszál.

Tehát nem csak jó zenei projekteket ad ki az Artessa, hanem egy olyan inkubátorházként is szeretne a felvevő piac kiszolgáló részében feladatot vállalni, ahol a tehetségek gondozása a cél. Ergo itt nem kérdés egy percig sem, hogy küldjünk-e elkészült, vagy akár csak félkész demó zenét. Sőt, az Artessa ezt szeretné.

Minden demót meghallgatnak, minden levélre válaszolnak, ha valami nem az ő útjuk, ott is segítenek, és arra törekszenek, hogy megfelelő, úgymond teljes körű kiadói segítséget nyújtsanak a feléjük fordulóknak.

Ugyanakkor cél, hogy rengeteg hazai producer jelenjen meg a címkén, miközben nemzetközi producerekkel is duzzasztják a labelt. Most éppen egy november 4-i megjelenést várhatunk tőlük, amin Tobak, SPL, SNYL mellett egy Tamas Skafar hazai arc, valamint nemzetközi viszonylatban Lake Avalon és Alex Preda jelenik meg. A First Season VA egyik origijét itt meg is hallgathatjuk:

Az Artessa bár szinte csak most indult – első megjelenés július közepén volt – de már most felhívta magára a közeg figyelmét. Ehhez az is nagy segítség, hogy jó kapcsolatok állnak a kiadó mögött, amit Tobak például úgy hoz be, hogy a nyarat több ízben is Ibizán rezidenskedve töltötte, ahol rengeteg, a stílushoz kapcsolódó művésszel, menedzserrel ismerkedett meg.

Igen összetett tehát a kiadó jelenléte, egy igen nagy egyesítő erővel felvértezve, ami biztosan messzire fogja vinni az Artessa-t, hiába nem rádióslágereket, hanem egyedi zenéket alkotnak, aminek közönsége azért jelenleg éppen egy bővülő közeg.

Tehát, a feladat, ha producer vagy, hogy küldj demót, kérdezz, lépj kapcsolatba az Artessa-val, melyet a honlapjukon keresztül tehetsz meg.

Ha pedig értő közönség vagy, akkor tarts velük a zenéiken keresztül, melyet nem csak a kiadón keresztüli megjelenéseken érhetsz el, hanem a különleges Artessa Music Melodic Techno bulikon, melynek második felvonását egy exkluzív helyen kapjuk meg, a Flash Back Photostudio indusztriális falai között, november 2-án. A csapatot Metha és Sobek erősíti majd!

Közben érdemes követni az Artessa Facebook oldalát, a Beatport felületét, vagy a Soundcloud csatornáját! Például ez is egy igen friss mix, becses hallgatni való: