Az idei nyár a Soho Party slágerétől hangos. Az Eb kezdete óta a csapból is „Az éjjel soha nem érhet véget” folyik.  Betty Love, Dömötör Sándor és Náksi Attila csapata ugyan 1998-ban felbomlott, egy rövid interjú erejéig újra felidézzük a régi időket, beszélgetünk egy kicsit a fociról és a klubkultúráról is.
Mióta különváltatok Brunner Zsolttal, Stereopalma néven zenélsz. Tegnap a Balaton Soundon léptél fel, néhány nappal ezelőtt pedig a VOLT Fesztiválon. Sopronban azt mesélték, hogy idén egy fellépő van a fesztiválokon, ez pedig a Soho Party! Hogy élted meg az eddigi fesztiválszezont? Mikor játszottad le utoljára ezt a zenét a boom előtt? Pörgött már idén nyáron? Sokat kéri a közönség? 🙂
Hahahah :)))))) Így azért talán erős, de tény hogy a Volton rengeteget énekelték spontán a dalt az emberek. Én inkább a retro/classic bulikon szeretem játszani, a Stereo Palma set alatt kicsit ez nekem azért idegen…:)))
Reklámzene, rádiós lejátszások, EB-himnusz… várod már a csekket az Artisjus-tól? 🙂
Én erre azt szoktam mondani, hogy a körúton nincs jogdíjbefizető automata amibe minden elhangzás után be kell dobni mindenkinek egy 100-ast…. szóval azért legyünk realisták az hogy az emberek éneklik szeretik az nem jelenti azt hogy ebből fogok meggazdagodni. És ez így is van jól. Ez mára már nem egy dal a rádióból hanem egy rigmus amit a szurkolók énekelnek 🙂
Bordeaux-ban futótűzként terjedt a hír a stadionban, hogy este magyar buli lesz a városban, ahol te is felléptél volna. Sajnos ez mégsem jött össze. A Facebook oldaladon azért te is számos alkalommal kommentáltál az EB kapcsán. Milyen érzés, hogy az egész ország egy emberként énekli a Soho Party klasszikusát? 
Igen, sajnos a bordeaux-i bulira és a meccsre nem értünk ki mert Londonban ragadtunk a francia légiirányítók sztrájkja miatt… mérhetetlen csalódás volt nehezen tudom feldolgozni ezt. hatalmas hiányérzetem van hogy nem láthattam a csapatot élőben az EB-n… 🙁 Kb. 1 éve a Carpathian Brigade (a magyar válogatott szurkolói csoportja – a szerk.) kezdte el énekelni, ők vitték be a stadionba a dalt és aztán a selejtezők alatt meccsről-meccsre egyre erősödött, egyre többen énekelték, a norvégok ellen volt a fordulópont, akkor felkerült a Nemzeti Sport online felületére egy videó és onnan nem volt megállás. Aztán a szurkolók a hivatalos dalnak is megválasztották és elkezdődött az utazás amelyre 44 éve vártunk 🙂

Mit szólsz a magyar csapat teljesítményéhez? Milyen a viszonyod a focival? Van kedvenc csapatod az NBI-ben?
Nagyszerű teljesítményt tettek le a fiúk az asztalra, igazi csapatként, tudatosan, hajtva büszkén játszottak. Ilyet magyar válogatott ezer éve nem produkált. Meghaltak a pályán és ezt a szurkolók és a nézők díjazták is! Én általában a kiemelt meccseket, derbiket, és a válogatottat kisérem figyelemmel, de mivel gyerekként a Fradiban jégkorongoztam, ezért a szívem oda húz 🙂
1998-ban jelent meg a zene. Hogyan született meg a dal? Van esetleg bármi háttérsztori, amit ennyi idő után már el szabad mesélni? 
Ez volt az utolsó Soho Party dal a Best of lemez egyetlen új dala. Tulajdonképpen arról szól hogy attól hogy mi 3-an háromfelé megyünk az éjjel és a bulik nem érnek véget. én tartom is magamat ehhez 🙂
Nemrégiben mégis együtt léptetek színpadra Betty Love-val. Idén újra összeáll a Soho Party? 🙂
Igazából csak a Hősök terén a csapat hivatalos fogadásán léptünk szinpadra egy alkalommal hárman, de a Soho Party már nem fog újra összeállni soha 🙂
Mi elsősorban az underground elektronikus zenével foglalkozunk, de jól emlékszem több olyan bulitokra anno, ahol nem csak mainstream zenéket játszottatok. Mennyire volt meg bennetek ez a vonal? Van olyan techno DJ, aki inspirált?
Az elektronikus zene a 90-es években – még sláger szinten is – underground volt és mi nagyon szerettük. Rengeteg ötletet, kis finomságokat rejtettünk el ebben az időben a Soho Party lemezeken, illetve én elkezdtem erősen foglalkozni house-osabb dolgokkal, majd jött a Náksi vs Brunner időszak. Az elektronikus zene mindig is az undergroundból táplálkozott, attól hogy én azért inkább mainstream arcnak számítok az under arcok körében de a pop közönségnek pedig under vagyok abban az értelemben, hogy nem veszek részt például a celeb és egyéb bulvár világban így kevésbé tudják hogy én mit is csinálok. Volt olyan aki megkérdezte, milyen érzés 18 év után újra interjút adni vagy fellépni… mondom ember én a múlt héten is 20.000 embernek játszottam, a dalaimat játsszák a világon elég sokfelé, attól hogy nem szerepelek a Blikkben és a Való Világban ami a Te látóköröd maximuma attól még köszönöm jól vagyok 🙂
Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a megkeresésünket. Kívánjuk, hogy a nyár második fele is hasonló sikerekben teljen!
Nagyon szépen köszönöm, és mindenkinek hatalmas bulikat kívánok és vidám nyarat :)]]>